Levéltetű elleni védekezés házilag: viszlát, tetvek és vegyszerek, mutatjuk a 6 leghatásosabb módszert

A levéltetvek nem csak a kerti növényeken, hanem a lakásban tartott növényeken is előfordulhatnak. Súlyos károkat okoznak, hiszen a növények zsengébb leveleivel táplálkoznak. Ha már egy növényen megtelepedtek, akkor hamarosan a környező növényeket is ellepik és tönkreteszik. Mindemellett azonban nagyon fontos szerepük van a kerti táplálékláncban, ezért csak mértékkel szabad őket irtani és inkább a túlszaporodásukat kell megelőzni. A levéltetű elleni védekezés házilag a leginkább természetes lemosókkal és permetekkel működik, de sok múlik azon is, hogy hogyan ültetjük a növényeket. 

Levéltetű elleni védekezés házilag természetes szerekkel

Növénytársítás, avagy nem mindegy mit hova ültetünk a kertben

Már azzal sokat tehetünk a tetvek ellen, ha eleve úgy ültetünk, hogy figyelembe vesszük mely növényfajok tartják távol a tetveket. A levendula, az oregánó, a napraforgó, a körömvirág és a fokhagyma is kiválóan alkalmas a tetvek elszaporodása ellen, ültessük a dísznövényeink közé.

Vízsugaras lemosás

A legegyszerűbb és teljesen környezetkímélő módszer, ha sima vízzel lezuhanyozzuk a növényeket és a vízsugár leviszi a tetveket. Ez főleg a szobanövények számára jó módszer.

Vegyszermentes lemosók

Ezek a permetek távol tatják, viszont nem pusztítják el a más szempontból igen fontos szerepet betöltő tetveket.

Bizonyos növényekből és illóolajokból készített, a népi hagyományban elterjedt lemosók kitűnően működnek a tetvek ellen. Ezek otthon, természetes anyagokból könnyen elkészíthetők, ám érdemes körültekintően kezelni, hogy mely növényeknél hazsnáljuk. A fokhagymából készített főzetre bizonyos növények érzékenyek lehetnek, ugyanígy fontos a megfelelő higításra is odafigyelni.

  • 100 gramm fokhagymát 1 liter vízben felforralva, majd kihűtve alkalmazhatunk a tetvek elleni permetezésre.
  • Csalánnal is kipróbálhatjuk, ezt a forrázatot hagyjuk egy teljes napig állni, majd utána permetezzünk vele.
  • A fenti permetek hatékonyságát növelhetjük levendula virágzat vagy borsmenta levél hozzáadásával.

Biológiai védekezés a levéltetvek ellen

A biológiai védelem olyan ésszerű elveken alapul, mint a növénytársítás. Ennek lényege, hogy olyan rovarokat csalogassunk a kertünkbe, amelyek kifejezetten tetvekkel táplálkoznak, így megelőzhető a túlszaporodásuk. Ilyen rovar a katicabogár, a ragadozó sáska és a parazitoid fürkészdarázs is. 

És, hogy hogyan vonzzuk be legegyszerűbben a kertünkbe a ragadozó rovarokat? Telepítsünk olyan növényeket, amelyek mágnesként vonzzák őket.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Orgona szaporítása: a legegyszerűbb módszer lépésről lépésre

Ha szeretnél még egy orgonát a kertbe, otthon is simán megoldható.

Vigyázat: Ezzel a 7 dologgal nem mész semmire! Sokakat érhet hidegzuhany a nők 40 kapcsán

Ez a 7 dolog egyáltalán nem számít bele a nők 40 jogosultsági idő keretébe. Tudd meg, miért maradhatsz le a nyugdíjról!

Vérképző csodaital házilag, ami fillérekbe kerül: igazi immunbomba, ha rendszeresen fogyasztja

Ez a csodaital nagyon olcsó és annak is ízleni fog, aki egyébként nem bírja a cékla ízét.

Skoda, az elpusztíthatatlan népautó 1 millió alatt – Ezzel a használt kocsival nem lehet rosszul járni

Keresed az igazit? Egy megbízható használt Skoda 1 millió forint alatt tökéletes választás lehet. Mutatjuk, melyik modellel jársz a legjobban!

Óriási árzuhanás: Kacsamell és tepertő féláron!

A héten is óriási hús és hal akciók várnak a boltokban, megmutatjuk a legjobb fogásokat, amikkel ezreket spórolhatsz!
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat