Babaváró hitel 2024: januártól emelkedik a kölcsön összege

A babaváró az egyik legnépszerűbb támogatás, indulása óta már több mint 233 ezer család vette igénybe. Január 1-jétől a kölcsön összege 1 millió forinttal emelkedik és a feltételek is változnak. A babaváró hitel 2024-ben azoknak kedvez jobban, akik 30 éves koruk előtt vállalnának gyermeket.

2024. január 1-jétől emelkedik a babaváró összege: a házaspárok 10 millió forint helyett 11 millió forinthoz juthatnak hozzá a konstrukció keretében – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára. Hornung Ágnes szerint a kormány célja, hogy minden vágyott gyermek megszülessen, és ehhez a lehető legtöbb támogatást nyújtsa, a fiatal párokat pedig arra bátorítsa, hogy ha késznek érzik magukat, ne halogassák a családalapítást.

Babaváró hitel 2024: kik igényelhetik?

A babaváró hitelt 2024-ben azok a házaspárok igényelhetik, ahol a feleség elmúlt 18 éves és még nem töltötte be a 30. életévét. A változtatás célja, hogy a korábbinál nagyobb támogatást kapjanak azok, akik 30 éves koruk előtt vállalnak gyermeket, ugyanis akkor van a legnagyobb esély testvér vagy testvérek megszületésére, ha az első gyermek minél korábban érkezik. A babaváró kölcsön ezért még jobban kedvez majd azoknak, akik 30 éves koruk előtt vállalnak gyermeket.

Ugyanakkor a 30. évüket már betöltött várandós kismamák esetében is fennmarad egy 1 éves átmeneti időszak. Így azok a házaspárok, ahol a feleség már elérte a 30., de még nem töltötte be a 41. életévét, és igazolják a legalább 12 hetes várandósságot, 2024. december 31-ig szintén igénybe vehetik a konstrukciót.

A kedvezmények nem változnak

Amennyiben a kölcsönkérelem benyújtása után 5 éven belül megérkezik

  • az első gyermek, a törlesztőrészleteket három évig nem kell fizetni, és a kölcsön a teljes futamidőre végleg kamatmentessé válik.
  • A második gyermek érkezésével a törlesztés újabb 3 évre szünetel, és a tartozás 30 százalékát elengedi az állam.
  • Ha megérkezik a harmadik gyermek is, akkor pedig a teljes fennmaradó hitel visszafizetése alól mentesül a család.

A hitel törlesztőrészlete legfeljebb havi 51 ezer forint lehet, futamideje pedig 5 és 20 év között változhat.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

„Annyit eszek belőle, amennyit akarok!” – Elárulta a piaci árus a titkot, miért nem fog fájni a gyomrod a savanyú káposztától

Sokaknak fáj a hasa a bolti verziótól, de a kézzel készített házi savanyú káposzta hatása egészen más! Mutatjuk az elfeledett piaci titkot és a klímaválság hatásait.

Mától örökre vége a Temu kánaánnak – mutatjuk, mi drágul, de van jó hírünk is

Az elmúlt években a Temu gyakorlatilag határozott léptekkel menetelt be az európai vásárlók mindennapjaiba.

Így a legolcsóbb a Ferihegyen parkolni, ha otthagyod a kocsit: meglepően jó áron kihozhatod

Megvan a repülőjegy, bepakolva a bőrönd, már csak egyetlen kérdés maradt: hogyan jussunk ki olcsón Ferihegyre?

Ingyenes horgászjegy nyugdíjasoknak: mire jogosít pontosan és miért kell fizetni 70 felett is?

Magyarországon engedély nélkül SEHOL sem szabad pecázni! Ez azokra is vonatkozik, akiknek ingyenes engedély jár, kiváltani nekik is kötelező.

A 6 leghosszabban virágzó egynyári virág: olcsók és nem ismerik a pihenőt

A nyári kert egyik legnagyobb öröme, amikor a virágok szinte megállás nélkül hozzák az újabb és újabb szirmokat.

Kapaszkodjon, ennyibe kerül, ha csekken ad fel pénzt: megszereztük a postai díjszabásokat

Minél sürgősebb, hogy megérkezzen a pénz, annál drágább.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat