Jó hírt kaptok a kisgyerekes családok: megemelt összeggel tér vissza a bölcsődei támogatás

Hamarosan újra igényelhető lesz a bölcsődei támogatás. Fenntartói formától függetlenül valamennyi bölcsődei ellátásban részesülő kisgyermek szülője jogosult lesz rá, és a korábbinál magasabb összegre lehet majd pályázni.

A 2019-ben bevezetett bölcsődei támogatást célja, hogy elősegítse kisgyermeket nevelő szülők visszatérését a munkaerőpiacra. Olyan családok kaphatták meg, akik férőhelyhiány miatt kénytelenek voltak gyereküket magánbölcsődébe íratni. Ez lehetőség valóban nagy segítséget jelentett, hiszen havonta akár 40 ezer forinttal is csökkenthette a kisgyermekesek kiadásait. Idén augusztusban a támogatás megszűnt, többet nem lehet már igényelni – legalábbis így tűnt.

Visszatér a bölcsődei támogatás 2024-ben

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára jelentette be, hogy hamarosan újra igényelhető lesz a kisgyerekek bölcsődei elhelyezését és ezáltal az őket nevelők munkaerőpiacra történő visszatérését segítő támogatás.

Várhatóan a korábbi 40 ezer forintnál magasabb összegre lehet majd pályázni, és a támogatásra fenntartói formától függetlenül valamennyi bölcsődei ellátásban részesülő kisgyermek szülője jogosult lesz.

Kiemelten támogatják majd a kevésbé fejlett régiókat, és 30 százalékkal magasabb összeget igényelhetnek az egyedülálló és a menekült hátterű szülők, valamint a tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyermeket nevelők, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak, továbbá a sajátos nevelési igényű vagy korai fejlesztésre jogosult családok.

Hornung Ágnes megemlítette azt is, hogy

az 5,5 milliárd forintos keretösszegre új igényléseket jövő évtől lehet benyújtani, ugyanakkor a támogatások kifizetése visszamenőlegesen is lehetséges lesz.

Bugár Csaba, a Magyar Államkincstár elnöke elmondta, hogy a bölcsődei elhelyezést támogató és ezáltal a szülők munkahelyi visszatérését segítő projekt 2019-ben indult és három évig tartott, a családok havonta legfeljebb 40 ezer forint értékben igényelhettek támogatást az ország teljes területén annak érdekében, hogy finanszírozni tudják a bölcsődei elhelyezést. A programot a konvergenciarégiókban európai uniós, Közép-Magyarországon pedig kormányzati forrásból valósították meg. A három év alatt 10 300 gyerek elhelyezéséhez járultak hozzá 2,6 milliárd forint értékben, ennek köszönhetően 9700 kisgyerekes szülő tudott visszatérni a munkába – ismertette az elnök. Elmondta azt is, hogy

a pályázók majdnem fele a Közép-Magyarországi régióból került ki, a kevésbé fejlett régiók közül pedig az Észak-Alföldről és a Közép-Dunántúlról érkezett a legtöbb, a Nyugat-Dunántúlról pedig a legkevesebb igénylés.

Zöld-Nagy Viktória, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium munkaerőpiacért, munkavédelemért és foglalkoztatásfelügyeletért felelős helyettes államtitkára azt mondtam, hogy 2030-ig a kormány szeretné a foglalkoztatottságot a jelenlegi 74 százalékról 80 százalékra növelni. Továbbá a magyar munkaerő teljesítőképességét különböző képzésekkel növelni, valamint elérni, hogy minél egészségesebb és biztonságosabb helyen tudjanak a munkavállalók dolgozni. Zöld-Nagy Viktória kihívásként említette, hogy

2030-ig várhatóan mintegy 300 ezer ember „tűnik el” a magyar munkaerőpiacról, mert nyugdíjba megy, őket majd pótolni kell, ezért vizsgálják hol van még potenciális munkaerőtartalék.

A kisgyermeket nevelő szülők épp ebbe a kategóriába tartoznak, ezért fontosak azok a támogatások, amelyek segítenek nekik visszatérni a munkaerőpiacra.

(Az MTI nyomán)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ingyen házhoz viszik, ha így vásárolsz a Pennyben: akár 20 km-re is kiszállítják

Nincs trükk, nincs apró betűs rész, nincs olyan, hogy ‘ja, csak bizonyos idősávokban’.

Berobbant a húsvéti csokinyuszi akció! Megéri szétnézni az üzletekben

Kezdődik a húsvéti csokinyuszi akció és természetesen a heti legjobb árakat is mutatjuk mellé.

Mikor igényelhetsz ingyenesen új TAJ kártyát? Mutatjuk

Elveszett, megrongálódott vagy ellopták a TAJ kártyádat? Nem biztos, hogy fizetned kell az...

Így ellenőrizheted, hogy fizetik-e utánad a tb-t: online és személyesen is lehet, de nem egyszerű

Az ellenőrzés elengedhetetlen ahhoz, hogy biztos lehess abban, jogosult vagy-e az egészségügyi ellátásokra.

Nyugdíjasok, figyelem! Itt kaphat vásárlási utalványt húsvétra, ne szalassza el! 

Ezeken a településeken ad az Önkormányzat vásárlási utalványt vagy élelmiszercsomagot a húsvéti időszakban 2025-ben.

Ezt tedd az elvirágzott cserepes jácint hagymájával, és újra dús virágba borul

Egy kis odafigyeléssel jövőre is tündökölni fog, csak tudni kell, hogyan kell bánni vele.