Csaknem 10 százalékkal drágult a termőföld tavaly

Tavaly a korábbi évek áremelkedését meghaladó mértékben, majdnem 10 százalékkal drágult a termőföld Magyarországon – közölte az MTI-vel csütörtökön az MBH Bank.

A szántók ára az átlag alatt és az éves inflációtól is elmaradva 7,4 százalékkal emelkedett, egy hektár átlagosan 1,94 millió forintot ért. A drágulás mértéke 18 százalékkal Észak-Magyarországon volt a legjelentősebb. A hektáronkénti ár Békésben, Hajdú-Biharban és Tolnában volt a legmagasabb, mintegy 2,5 millió forint, Hajdúszoboszló és Hajdúböszörmény térségében 3 millió forintot is elérhette.

Kapcsolódó cikkünk: Ársapka lesz a termőföldön – de miért? Olvastad már?

A művelési ágak közül az erdőké és fásított területek áremelkedése 11,1 százalékos, míg a gyepek, rétek, legelők 10,6 százalékkal, a gyümölcsösök 9,2 százalékkal, a szőlők 8,4 százalékkal drágultak. A legtöbbet a gyümölcsösökért kellett fizetni, hektáronként átlagosan 2,21 millió forintot. A szőlők hektárja 2,05 millió forintba került, míg a gyepek, rétek és legelők hektáronként 1,28 millió forintba, az erdők és fásított területek 1,24 millió forintba kerültek.

A közlemény szerint a termőföldárak az utóbbi években jelentősen nőttek, és amíg fenntartható termelést folytatnak rajtuk, meg is őrzik az értéküket. Hozzátették, hogy idén az állami földértékesítési program jelentősen növeli a forgalmat. Június 22. és július 14. között 12 ezer hektár, összességében több tízmilliárd forint értékű területet bocsátottak aukcióra, később még további 10 ezer hektárt árvereznek el.

MTI, Shutterstock

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Sürgős közlemény érkezett a nyugdíjasoknak: eldőlt a plusz pénzek sorsa, és még az ősszel nagy fordulat jön!

Mindenkit ez a kérdés foglalkoztat: a 13. havi nyugdíj 2026-ban mikor érkezik meg a számlákra? Eláruljuk az igazságot a kifizetésekről és az őszi emelésről!

Eddig kell megőrizni a csekkeket, ha nem akar duplán fizetni: évek múlva is kérhetik 

Mi a biztos módszer arra, hogy ne kérjék rajtunk évek múlva is számon a már befizetett csekkeket?

Ne fuss lyukra, ezekre a szakrendelésekre kötelező a beutaló – sokan rosszul tudják, hová kell

A beutalóköteles szakrendelések előtt érdemes időben intézkedni, mert enélkül könnyen hiába kérünk időpontot.

Ennyibe kerül mobil klímát kölcsönözni – kiakadtunk az áraktól

Megnéztük, mennyibe kerül kibérelni egy mobil klímát a legforróbb nyári hetekre. Mutatjuk milyen helyzetekben éri meg mégis a kölcsönzés.

Kvíz: mit jelent az ácsánkodik és a kutrica? Mennyire ismered a jászsági tájszavakat?

Tedd próbára a tudásodat, és nézd meg, mennyire értenéd meg egy jászsági beszélgetés minden szavát!
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat