Csak a munka, semmi megtakarítás: a magyarok többsége szerint idősen is dolgozniuk kell majd

A magyarok 71 százaléka úgy látja, nyugdíjas éveiben is dolgoznia kell, ezért a nyugdíjkorhatár betöltése után próbálnak olyan állást találni, amelyet idős korukban is végezhetnek – állapította meg az OTP Nyugdíjpénztár az OTP Öngondoskodási Index kutatása alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.

A felmérést tavaly szeptemberben, a bankszámlával rendelkező 18-70 évesek körében készítették el.

Nyugdíjból nem élünk meg

A vizsgálatból kiderült, hogy a válaszadók 67 százaléka szerint az állami nyugdíj nem lesz elegendő a tisztességes megélhetésre. Ennek ellenére a megkérdezettek 36 százaléka még mindig csupán erre alapozza időskori egzisztenciáját.

A megkérdezettek 64 százaléka halasztaná a nyugdíjba vonulást, és próbálna minél tovább dolgozni, így elkerülve vagy legalábbis elodázva az időskori anyagi nehézségeket. A válaszadók 58 százaléka még nagyon távolinak tartja a nyugdíjat, mások pedig bizonytalanok, hogy megérik-e egyáltalán a nyugdíjas kort, így nem látják értelmét takarékoskodni.

Nincs miből tartalékolni

A 18-70 éves bankhasználó lakosság több mint felének azért nincs semmilyen formában tartaléka. Bevallásuk szerint a jelenlegi élethelyzetükben és anyagi körülményeik között nincs lehetőség a megtakarításra – mutat rá az OTP Nyugdíjpénztár.

A közlemény idézte Nagy Csabát, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatóját, aki szerint mindezek ellenére optimizmusra ad okot, hogy a lakosság bankkapcsolattal rendelkező részét jellemzően a nehéz gazdasági helyzet sem tántorította el a megtakarítástól.

Segítsünk magunkon

A közlemény rámutat: a nyugdíjcélú megtakarítások előnye, hogy a havi befizetések folyamatos kamatadómentes hozamot hozhatnak, a hozam pedig 10 év után adómentesen, szabadon felhasználható. Emellett nagyobb összeget félretenni a befizetések után járó adó-visszatérítés miatt is érdemes, amellyel tovább növelhető a megtakarítás. Ennek mértéke az éves nyugdíjpénztári befizetések 20 százaléka, de legfeljebb évi 150 ezer forint az éves szja előleg erejéig.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ha szeretted Derrick felügyelő kalandjait, ezt az 5 bűnügyi sorozatot is érdemes megnézned

Szerencsére ma sem csak pattogóan gyors vágású, lövöldözős akciósorozatokból áll a kínálat!

1 299 forint a sertés darálthús kilója a Pennyben, 43%-kal olcsóbb a virsli: hétvégi akciók nagybevásárláshoz

Ezek az akciók most a hétvégi nagybevásárlásnál is sokat segíthetnek a családi kasszán.

Veszélyes a Panduro Hobby AB által gyártott vízgyöngy készlet, vigye vissza a boltba!

Súlyos veszélyt jelenthet a gyermekekre egy népszerű játék, a Panduro Hobby AB által gyártott vízgyöngy készlet.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat