Hóvége beszélgetések: Ki a szegény ma Magyarországon?

„Ki a szegény ma Magyarországon?” – erre a kérdésre a kerestük a választ a Hóvége.hu beszélgetés-sorozatának első eseményén. Az erről készült felvételt már vissza is nézheted:

Konferenciát szervezett a Hóvége.hu a magyarországi szegénységről. Zentai András, a Hóvége.hu főszerkesztőjének nyitóbeszéde után három neves szakértő járta körül a kérdést: „Ki a szegény ma Magyarországon?”. Erre a kérdésre nem is olyan egyszerű választ adni.

A beszélgetésen részt vett Gábos András a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. vezető kutatója, Marek Bertram, az Egyensúly Intézet elemzője, politikai pszichológus és Molnár György, a Közgazdaságtudományi Intézet tudományos főmunkatársa. A beszélgetés moderátora Oroszi Babett újságíró volt.

beszélgető férfiak

A beszélgetésen amellett, hogy ki számít ma szegénynek Magyarországon, szóba jött többek között az is, hogy 2,5-3 millió szegény van Magyarországon az Egyensúly Intézet felmérése alapján. Megvitatták, hogy valóban Európa egyik legszegényebb országa vagyunk-e, illetve mely országokhoz érdemes hasonlítani az itthoni helyzetet. Felmerült a kérdés, hogy mi indokolta a javuló tendenciát 2010-től 2020-ig, és mi történt 2020 után. A résztvevők azt is megbeszélték, rövid távon milyen megoldások születhetnének a helyzet javulása érdekében. Végül arról is szót ejtettek, mennyire priorizálja a kormány szegénység kérdését.

Maradt még kérdésed? Más témával kapcsolatban szeretnél segítséget kérni? Keresd a Hóvége ügyfélszolgálatát!
További tartalmakért pedig kövess minket TikTokon és Youtubeon is!

Kapcsolódó

Azonnali szakorvosi vizsgálat időpont nélkül? Ezt a papírt vidd magaddal!

Ha a háziorvosod úgy látja, sürgős a dolog, kérhetsz soron kívüli szakorvosi beutalót. Ez nem mindennapos, de nagyon hasznos lehet!

Ezért nem értjük egymást: így mondják máshogy ugyanazt az ország különböző részein

Magyar tájszólások – Tudtad, hogy van, ahol a matrica neve „levonó”? És azt, hogy a tengeri nem csak a tenger mellett létezhet?

Ezért kaphatsz akár milliós büntetést, ha panelban laksz – még a muskátli is gond lehet!

A paneltűzvédelmi szabályok megsértése akár több százezer forintodba is kerülhet. Érdemes tehát átnézni, mit szabad és mit nem a folyosón.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél