SNI-s a gyerek? Egyetlen megoldás van a nevelésére!

Sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyermeket nevelni már önmagában is kihívás, de megfelelő oktatási intézményt találni hozzá sokszor még nehezebb. Tényleg csak ez az egy megoldás van, ha SNI-s a gyerek?

A minap munka után kicsit betelt a pohár egyik kollégánknál. Kifakadt:

– Nemsokára egymillió szakpedagógus országa leszünk.
Tanuljon ön gyógypedagógusnak, így autizmussal élő gyermekét pár év múlva már szakszerű segítségben tudja részesíteni. Viszonthallásra!
(…)
Jó, azért tényleg már András? Elmondtam neki már az előbb, hogy van két ilyen iskola, amit fel tud hívni, azokat már hívta. Az egyik nem veszi fel, a másik meg hónapok óta hitegeti. Igen, van egy harmadik iskola is, tök jó, 260 kilométerre. Az előző iskolából kiközösítették, mert belebeszélt az órába. Tudod, hány sajátos nevelési igényű gyerek jár így? És el kell menni másik iskolába. Csak arra nem gondolnak, hogy hova. Tényleg ez a megoldás, hogy át kell képeznie magát érted a szülőnek azért, hogy a gyereknek legyen szakpedagógusi segítsége. Érted? Ez.
Végül is, hogyha belegondolok, akkor ez tök jó is lehet. Ez semelyik országnak nem sikerül, nem?

SNI-s a gyerek – hova vigyem iskolába?

Nem könnyű ma Magyarországon sajátos nevelési igényű gyereket nevelni, nekik megfelelő oktatási intézményt találni. Vajon tényleg az a megoldás, hogy a szülőnek kell átképeznie magát? Létezik más út? Nézzük meg, milyen lehetőségek állnak a családok előtt.

Ahogy az idézett történet is mutatja, SNI-s gyerek oktatása Magyarországon rendkívül nehézkes. Az iskolák kapacitása korlátozott, a szakpedagógusok túlterheltek, és sok szülő úgy érzi, hogy magára van hagyva a problémával. Nem ritka, hogy az érintett gyerekeket az egyik intézményből a másikba küldik. Közben a tanárok és így az osztálytársak sincsenek felkészülve arra, hogyan integrálják őket megfelelően.

autista gyerek szorong

Bár a rendszer számos hiányossággal küzd, van néhány lehetőség

Természetesen ott van a magániskolák lehetősége. Ezek a magániskolák vagy egyéni fejlesztőprogramok kifejezetten az SNI-s gyerekek igényeire fókuszálhatnak. Ezek az intézmények viszont drágák. Nem sokan engedhetik meg maguknak.

Emellett érdemes utánanézni az államilag támogatott fejlesztő programoknak is, amelyek néha részleges segítséget adhatnak a SNI-s gyerek oktatásához. A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat például összegyűjtötte weboldalán az SNI-s tanulókat fogadó középiskolákat ITT.

A legfontosabb, hogy a szülők ne érezzék úgy, hogy egyedül kell megoldaniuk a problémát – megfelelő tájékozódással, kitartással és közösségi összefogással jobban kezelhetővé válik ez a bonyolult helyzet.

Maradt még kérdésed? Más témával kapcsolatban szeretnél segítséget kérni? Keresd a Hóvége ügyfélszolgálatát!
További tartalmakért pedig kövess minket TikTokon és Youtubeon is!

Kapcsolódó

Gyermekápolási táppénz: Mennyi nap jár a beteg gyerek után? Mutatjuk!

A gyermekápolási táppénz – vagyis a gyáp – célja, hogy részben pótolja a szülő kiesett jövedelmét. Hogy hány nap táppénz jár a gyerek után,...

Így vihetsz sokkal több cuccot a fapados gépre – a trükk, amit minden utazó imádni fog!

A fapados csomagolás nem rakétatudomány, csak egy kis kreativitás. Pár forintos megoldásokkal elkerülheted a bőrönddíjat, és nyugodtan indulhatsz nyaralni. Kipróbálod?

300 ezres támogatás jár mozgáskorlátozott nyugdíjasoknak! – Így kaphatod meg!

Sokan nem tudják, de mozgáskorlátozott nyugdíjasoknak akadálymentesítési támogatás jár! Akár 300 ezer forintot is kaphatsz!
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat