Mikor tűzik ki a hagyatéki tárgyalást? Hogyan gyorsítható a folyamat?

Egy haláleset kapcsán számtalan gyakorlati teendő merül fel, amelyekkel a legkevésbé sem szeretne foglalkozni az éppen gyászát megélő családtag. Az intéznivalók egy része megy a maga útján, sok közreműködést nem igényelnek szerencsére, viszont nem árt tisztában lenni a hozzátartozókat érintő kötelezettségekkel. Ez általában az örökösödés kapcsán merül fel elsőként, hiszen a hagyatéki eljárás során állapítják meg az örökléssel kapcsolatos összes tényezőt. Ahhoz, hogy a hozzátartozók biztonságban érezzék magukat, jó tudni, hogy mikor tűzik ki a hagyatéki tárgyalást. Mi az, amit az örökösök megtehetnek az ügyintézés gördülékennyé tételéhez, esetleg hogyan gyorsítható a folyamat?

Hagyatéki tárgyalás megtartása nem minden esetben szükséges, vannak kivételes esetek. A hagyatéki eljárás lefolytatása azért szükséges, mert ez az a folyamat, amely során megállapítják az elhunyt személy örököseit. Az örökösök mellett számításba veszik, hogy ki örökölheti az adott vagyonelemeket, illetve meghatározásra kerül az úgynevezett öröklési sorrend is. A hagyatéki tárgyalás során a közjegyző az örökösökkel egyeztetve megállapítja, hogy ki mit örököl, és az mikor és hogyan kerül átadásra. Ilyenkor tisztázódik az örökölt vagyonnal és az öröklés menetével kapcsolatos összes teendő.

A hagyatéki eljárás megkönnyítése

Ahhoz, hogy egy örökös hozzájusson az örökségéhez, meg kell várni a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedését. Amíg ez nem történik meg, egyik örökös sem rendelkezhet teljesen önállóan az öröklött vagyonelemekkel. 

Ezért fontos tudni, hogy mit tehetnek az örökösök a hagyatéki eljárás megkönnyítéséért. Az alábbi teendők elvégzésével gyorsítható a folyamat:

  • Az örökösök segítik az elhunyt vagyonának és tartozásainak összeírását.
  • Segítik az összes lehetséges örökös felkutatását.
  • Amennyiben az örökhagyó írt végrendeletet, azt mutassuk be a közjegyzőnek.
  • Rövidíthető az eljárás, ha a hagyatéki tárgyaláson mindannyian lemondanak a fellebbezési jogukról, mert ezzel a hagyatékátadó végzés rögtön jogerőre emelkedik. 
  • Ha az örökösök egymás között megegyeznek a hagyaték megosztásáról, azzal is gyorsítható az eljárás. Ilyen esetben érdemes úgy érkezni a tárgyalásra, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy ki mit szeretne örökölni.
  • Amennyiben személyesen nem tudunk vagy nem szeretnénk megjelenni, küldjünk meghatalmazottat a tárgyalásra. 

Mikor tűzik ki a hagyatéki tárgyalást?

A hagyatéki eljárás akkor kezdődik, amikor a közjegyző az örökhagyó haláláról értesül. A halálról való értesülést követően kell a közjegyzőnek elkészítenie a hagyatéki leltárt és csak ezután tűzi ki a hagyatéki tárgyalás időpontját.

Eddig ez egyszerűnek tűnik, de mégis mi az, ami befolyásolhatja, hogy mikor tűzik ki a hagyatéki tárgyalást? A tárgyalás időpontját befolyásolhatja, hogy mennyibe időbe telik a közjegyzőnek felkutatni az örökösöket, hogy milyen távolságra laknak, valamint a hagyatéki leltár teljes elkészítése is. 

Hol kell érdeklődni arról, hogy mikor tűzik ki a hagyatéki tárgyalást?

A területileg illetékes önkormányzat hagyatéki előadójánál, illetve a közjegyzőnél lehet érdeklődni a hagyatéki ügy állásáról.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nyugdíj megváltása pénzben 2026: ezekkel a feltételekkel lehetséges, itt vannak a pontos részletek

A nyugdíj előtt álló a saját életpályáját utólag nem tudja megváltoztatni, de jobb feltételekkel indulhat, ha megállapodást köt.

Özvegyi haszonélvezeti jog: 3 súlyos tévhit, amit fontos tisztázni a gyász idején

Az özvegyi haszonélvezeti jog védi a túlélő házastárs lakhatását, de nem jelent tulajdonjogot.

Nem kötelezhetik csak úgy üzemorvosi vizsgálatra: mutatjuk az új jogszabályt, sokan még mindig nem ismerik

Az üzemorvosi vizsgálatok nem szűntek meg, hanem a kötelező vizsgálatok köre változott meg.

Csak kattog, de nem fűt a radiátor: ez rögtön segít, nem kell egyből szerelőt hívni

A légtelenítés jöhet szóba első lépésként, de vannak más megoldások is, amik megszüntetik a kattogást.

Ez változott a megyebérletnél: mutatjuk, mire használható és mennyibe kerül

A jó hír, hogy az ár és az érvényességi szabályok maradnak.

Elveszett a törzskönyv? Így pótolhatod – menete, díja, mennyi idő

Eladná az autóját? Az új törzskönyv igénylése egyszerű, viszont mire kézhez kapja, az több hét is lehet.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat