Mikor tűzik ki a hagyatéki tárgyalást? Hogyan gyorsítható a folyamat?

Egy haláleset kapcsán számtalan gyakorlati teendő merül fel, amelyekkel a legkevésbé sem szeretne foglalkozni az éppen gyászát megélő családtag. Az intéznivalók egy része megy a maga útján, sok közreműködést nem igényelnek szerencsére, viszont nem árt tisztában lenni a hozzátartozókat érintő kötelezettségekkel. Ez általában az örökösödés kapcsán merül fel elsőként, hiszen a hagyatéki eljárás során állapítják meg az örökléssel kapcsolatos összes tényezőt. Ahhoz, hogy a hozzátartozók biztonságban érezzék magukat, jó tudni, hogy mikor tűzik ki a hagyatéki tárgyalást. Mi az, amit az örökösök megtehetnek az ügyintézés gördülékennyé tételéhez, esetleg hogyan gyorsítható a folyamat?
Hagyatéki tárgyalás megtartása nem minden esetben szükséges, vannak kivételes esetek. A hagyatéki eljárás lefolytatása azért szükséges, mert ez az a folyamat, amely során megállapítják az elhunyt személy örököseit. Az örökösök mellett számításba veszik, hogy ki örökölheti az adott vagyonelemeket, illetve meghatározásra kerül az úgynevezett öröklési sorrend is. A hagyatéki tárgyalás során a közjegyző az örökösökkel egyeztetve megállapítja, hogy ki mit örököl, és az mikor és hogyan kerül átadásra. Ilyenkor tisztázódik az örökölt vagyonnal és az öröklés menetével kapcsolatos összes teendő.
A hagyatéki eljárás megkönnyítése
Ahhoz, hogy egy örökös hozzájusson az örökségéhez, meg kell várni a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedését. Amíg ez nem történik meg, egyik örökös sem rendelkezhet teljesen önállóan az öröklött vagyonelemekkel.
Ezért fontos tudni, hogy mit tehetnek az örökösök a hagyatéki eljárás megkönnyítéséért. Az alábbi teendők elvégzésével gyorsítható a folyamat:
- Az örökösök segítik az elhunyt vagyonának és tartozásainak összeírását.
- Segítik az összes lehetséges örökös felkutatását.
- Amennyiben az örökhagyó írt végrendeletet, azt mutassuk be a közjegyzőnek.
- Rövidíthető az eljárás, ha a hagyatéki tárgyaláson mindannyian lemondanak a fellebbezési jogukról, mert ezzel a hagyatékátadó végzés rögtön jogerőre emelkedik.
- Ha az örökösök egymás között megegyeznek a hagyaték megosztásáról, azzal is gyorsítható az eljárás. Ilyen esetben érdemes úgy érkezni a tárgyalásra, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy ki mit szeretne örökölni.
- Amennyiben személyesen nem tudunk vagy nem szeretnénk megjelenni, küldjünk meghatalmazottat a tárgyalásra.
Mikor tűzik ki a hagyatéki tárgyalást?
A hagyatéki eljárás akkor kezdődik, amikor a közjegyző az örökhagyó haláláról értesül. A halálról való értesülést követően kell a közjegyzőnek elkészítenie a hagyatéki leltárt és csak ezután tűzi ki a hagyatéki tárgyalás időpontját.
Eddig ez egyszerűnek tűnik, de mégis mi az, ami befolyásolhatja, hogy mikor tűzik ki a hagyatéki tárgyalást? A tárgyalás időpontját befolyásolhatja, hogy mennyibe időbe telik a közjegyzőnek felkutatni az örökösöket, hogy milyen távolságra laknak, valamint a hagyatéki leltár teljes elkészítése is.
Hol kell érdeklődni arról, hogy mikor tűzik ki a hagyatéki tárgyalást?
A területileg illetékes önkormányzat hagyatéki előadójánál, illetve a közjegyzőnél lehet érdeklődni a hagyatéki ügy állásáról.