Minimálbér 2024: nőnek a kisgyermekek után járó ellátások is

Hivatalosan is aláírták a minimálbér és garantált bérminimum-emelésről szóló megállapodást a Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai – írtuk meg korábban. A kormány azóta lépett, már a Magyar Közlönyben is megjelentek a számok. A minimálbér 15 százalékos, a garantált bérminimum 10 százalékos emelkedése az egyéb járadékok és juttatások összegét is befolyásolja. Nézzük, milyen hatása lesz 2024-ben a minimálbér emelésének.

A bejelentések alapján a minimálbér 15 százalékkal, azaz 266 800 forintra (nettó 177 400 forint) emelkedik, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 000 forintra (nettó 216 800 forint) nő.

A bérek emelkedése mellett az államtól kapott támogatások és juttatások összegére is hatással lesz a minimálbér emelése, így várhatóan növekednek a családokat érintő, kisgyermekkel kapcsolatos ellátások, a táppénz és az álláskeresési járadék összege is. De a minimálbér emelés még a felvehető hitelek összegére is hatással lesz.

A kisgyermekek után járó ellátások

Emelkedik a gyermekgondozási díj (GYED) maximum összege, amely a minimálbér összegéhez kötött, maximum a minimálbér kétszeresének a 70 százaléka lehet. Ez vonatkozik a nagyszülői és a diplomás gyed-re is.

Diplomás gyed esetén a minimálbér 70 százalékát kaphatják azok, akik felsőfokú alapképzésben vagy szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben, valamint a szakirányú továbbképzésben vesznek részt. A garantált bérminimum 70 százaléka a mesterképzésben vagy doktori képzésben résztvevőknek jár.

A gyermekek otthongondozási díja – vagyis a gyod – bruttó 266 800 forintra emelkedik.

Álláskeresési járadék és táppénz

Az álláskeresési járadék esetében az, hogy mekkora napi összegre vagyunk jogosultak, egyrészt attól függ, hogy a munkanélkülivé válást megelőzően milyen hosszú ideig rendelkeztünk jogviszonnyal. Illetve kiszámításához  a minimálbér összegét veszik alapul.

A táppénznél hasonló a helyzet: összegét a biztosításban töltött idő határozza meg, maximum összege viszont a minimálbérhez van kötve, így itt is növekedéssel számolhatunk.

Hogyan érinti a minimálbér-emelés a hitelfelvételt?

Néhány bank a minimálbér összegéhez köti a hiteligénylésnél elvárt minimum jövedelmet. A minimálbért keresőknek a Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutató (JTM) szempontjából is jót tesz az emelés, hiszen a magasabb igazolt jövedelemre a bankok arányosan magasabb összegű hitelt adhatnak – olvashatjuk a Bank360.hu-n.

Emellett nő az adóalap kedvezmény mértéke is, amelyre a súlyos látási-hallási és mozgásszervi fogyatékossággal élők is jogosultak. De ugyanez a személyi jövedelemadó kedvezmény illeti meg a cukorbetegeket, illetve a glutén- és laktózérzékenységben szenvedőket is.

Ennyiben változnak a minimálbér emeléssel a fenti juttatások:

  • A gyermekgondozási díj (GYED), illetve a nagyszülői GYED maximális összege 373 520 forintra emelkedik. 
  • A gyermekek otthongondozási díja (GYOD) 266 800 forintra nő.
  • A diplomás gyed összege alapképzés esetén 186 760 forintra, mesterképzés esetén 228 200 forintra emelkedik.
  • Az álláskeresési járadék maximuma egy napra 8893 forint lesz.
  • A táppénz napi összege legfeljebb 17 787 forintra nő.
  • Az adóalap kedvezmény mértéke, melyre a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekkel élők jogosultak, 13 300 forintra nő havi szinten. 
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Maradék sonkából készül a legfinomabb pástétom: 3 gyors recept, amihez minden van otthon

A húsvéti sonkából nincs kis adag, rendszerint mindig marad főtt sonka. Jó hír,...

Furcsa hangokat ad a mosógép? A szöszszűrő tisztítása lépésről lépésre (és lehet, hogy megúszod a szerelőt)

Zúg, kerreg, nem centrifugál rendesen, vagy csak simán büdös a mosógép? Mielőtt szerelőt hívnál a furcsa hangok miatt, van egy dolog, amit érdemes átnézned.

Azonnal fogadnak a szakrendelésen, nem kell időpont: ezt a papírt vidd magaddal

Nem mindenki kérhet vagy kaphat ilyet: a soron kívüli vizsgálat lehetőségéről kizárólag az orvos dönthet.

Gyorshajtás 2025: mekkora bírság és mennyi büntetés jár érte? Mutatjuk a részleteket

Gyorshajtás 2025: mekkora bírság és mennyi büntetés jár érte? Mutatjuk a részleteket. Egy biztos: nem éri meg a gyorshajtás.

Kinek jár a havi 1890 forintos országbérlet? Mutatjuk a részleteket

A rendszer nem tökéletes, de jelenleg ez a legkedvezőbb lehetőség.

A húsvéti locsolás nem arról szól, hogy mehet minden, ami belefér

Az aligha lehet lazítás, ha valaki nem emlékszik az este számos jelenetére.