Apáczai Ösztöndíj 2024: havi 34 ezer forintos támogatásra pályázhatnak a hátrányos helyzetű diákok

Az Apáczai Ösztöndíj 2024-ben is a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű diákoknak adható. Szakképző iskolák és technikumok tanulói pályázhatnak, a támogatás akár 34 ezer forint is lehet. Mutatjuk a részleteket.

Idén folytatódik a hátrányos helyzetű, tehetséges tanulókat támogató Apáczai Ösztöndíjprogram közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel. A program akár havi 34 ezer forint összeggel támogatja a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulókat 7-19 hónapon keresztül. Az anyagi ösztönzés mellett – mentorok bevonásával – tehetséggondozó támogatást is biztosít a fiatalok számára.

2020-ban a szakképzés megújításával az ösztöndíjrendszer is átalakult

Az ágazati alapoktatás ideje alatt minden tanuló általános havi ösztöndíjban részesül. A nappali képzésben, szakképzési munkaszerződéssel nem rendelkező tanulók az ágazati alapoktatást követően tanulmányi eredményeik alapján akár havi 59 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak, amit tanulmányaik előrehaladtával a duális képzésbe bekapcsolódva munkabér válthat fel.

A duális képzésben résztvevő tanulók a minimálbér 43-72 százalékára számíthatnak, így a munkabérük elérheti a 168 ezer forintot is havonta. Szintén a megújult szakképzési rendszer vívmánya a pályakezdési juttatás. A tanulók vizsgaeredménytől függően 150 ezer és 300 ezer forint közötti összeget egyszerre, a sikeres szakmai vizsgát követően kapnak meg, amit szakmai karrierjük beindítására, akár eszközök beszerzésére is fordíthatnak.

Apáczai Ösztöndíj 2024: hamarosan indul a pályázatok benyújtása

Az újrainduló Apáczai Ösztöndíjprogramra a rászorultsági helyzet és jó tanulmányi eredmény alapján jogosult tanulók pályázhatnak. A jelentkezés 2024. január 11-től indul a KRÉTA elektronikus pályázati felületén.

A pályázat benyújtására nappali rendszerű szakmai oktatásban tanulói jogviszonnyal rendelkező szakképző iskola és technikum 9., 10., 11. és 12. évfolyamának tanulói jogosultak. A program a tanulmányi eredménytől függő 16, 25 vagy 34 ezer forintos havi anyagi ösztönzés mellett – mentorok bevonásával – tehetséggondozó támogatást is biztosít teljes időtartamában.

Az ösztöndíjprogram célja, hogy biztos megélhetést jelentő végzettséghez segítse a nehezebb élethelyzetből, szerényebb anyagi lehetőségekkel indulókat. A program a kimagasló tehetségeket felkarolásukkal és fokozott támogatásukkal akár az egyetemig is elkísérheti, diplomaszerzésre bátoríthatja.

A KIM tájékoztatása szerint az Apáczai Ösztöndíjprogram az indulása óta eddig 6260 hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulót támogatott.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Meddig érvényes az E recept a felhőben? Mutatjuk a részleteket

Ha az orvos felír nekünk valamit, de nem azonnal váltjuk ki, nem árt tudni, meddig hagyhatjuk a felhőben a receptet.

A legjobb heti akciók között a friss málna és rengeteg fagyi

Ma még elérhetőek a hét legjobb akciói, mutatjuk is miből érdemes csemegézni.

Nyakra-főre vásárolják a hőszigetelő festéket: csodafegyver kánikula idején vagy szimpla átverés?

Mennyire működik a valóságban a hőszigetelő festék? Összegyűjtöttük, amit tudni lehet.

80%-os fürdőbelépő diákoknak Budapesten – mutatjuk, hogyan kaphatod meg!

Jó hírünk van a fiataloknak! Mostantól kedvezményes fürdőbelépő járhat nekik Budapesten. Ha van...

Súlyos bírságra számíthat, ha így tart állatot: szigorodnak az állatvédelmi szabályok

Jogászunk, Dr. Kajó Cecília összefoglalta, hogyan változnak az állatvédelmi szabályok és milyen bírság vár a felelőtlen állattartókra.