Kisokos segíti a felnőtt szakképzést, a szakmaválasztást

A budapesti kamara kisokossal segíti a felnőtt szakképzést. Szeptemberig lehet jelentkezni a felnőtteknek szóló szakmai képzésekre, az érdeklődő 25 év felettiek mintegy 180 szakma közül válogathatnak, a kamara kisokos összeállítással segíti a szakmaválasztást.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara erről szóló közleményében kiemelte, a Szakképzés Információs Rendszere (SZIR) adatai szerint 2023 első félévében a felnőtt szakképzésben mintegy 20 ezer fő vett részt Budapesten. 40 százalékuk úgynevezett felnőttképzési jogviszonyban, a szakképző iskolai vagy technikumi képzésben tanult.

Hangsúlyozták, Magyarországon az állam mindenki számára ingyenesen biztosítja két szakma és egy szakképesítés megszerzését. Az első szakma esetében a szakmai bizonyítvány megszerzéséig. A második szakma esetében három tanéven keresztül, illetve szakképesítés esetében az első képesítő vizsga befejezéséig.

A BKIK tapasztalatai szerint népszerű a szakképzési rendszernek az a speciális szegmense is. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy a képzésben résztvevők szakképzési szerződéses jogviszonyt létesítsenek akár saját munkahelyükkel munkaviszonyukkal párhuzamosan, akár egy másik vállalkozással.

A duális képzésben résztvevő tanulók a munkaviszonyuk megtartása mellet sajátíthatnak el olyan hiányszakmákat, amellyel aztán egy pályamódosítást végrehajtva akár azonnal el is tudnak helyezkedni. A BKIK mintegy 800 vállalkozással áll kapcsolatban, amelyek összesen 1159 képzőhelyet működtetnek Budapesten – olvasható a közleményben.

A BKIK által összeállított felnőttképzéssel kapcsolatos kisokos a weboldalukon érhető el.

(MTI)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Több száz forintot költöttek el arra, hogy behajtsanak rajtam 11 forintot: a magyar bürokrácia legújabb csúcsteljesítménye

Előfordult már, hogy elkallódott egy csekk? Ha a számla befizetés késve történik meg, a díjbeszedő azonnal lecsap. Mutatjuk a legbizarrabb magyar bürokratikus bakit!

Utánfutóra kell autópálya-matrica? Sok autós még mindig rosszul tudja

Az utánfutó autópálya matrica csak bizonyos járműveknél szükséges.

A séfek módszere használt sütőolaj tisztítására: így hosszabbíthatod meg az élettartamát

Mutatjuk, hogyan szűrik le a séfek, hogyan tárolják, és honnan tudhatod, hogy már nem érdemes újra felhasználni.

Házi savanyú káposzta gyorsan: ropogós végeredmény néhány nap alatt 

A hagyományos hordós savanyítás hetekig tart, macerás és még sok helyet is foglal. De létezik egy gyors, üveges módszer, amivel már 3-5 nap alatt ropogós, savanykás káposztát kapunk. A gyors káposzta savanyítás házilag nemcsak pofonegyszerű, de a pénztárcád is megkíméli. 

Forgalmi engedély jelmagyarázat: képen mutatjuk, mi mit jelent

Jó tudni: a magyar forgalmi ugyanazt a struktúrát követi, mint bármely más európai országé.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat