Szja-bevallás 2024: határidőktől a nyomtatványokig, itt van minden fontos infó

Idén március 15-től lehet megnézni a személyi jövedelemadó-bevallás tervezetet, amelyet május 21-ig kell majd benyújtanunk.  Ám ebben a köztes időszakban is vannak teendőink az szja-bevallással kapcsolatban, elmondjuk mit ellenőrizzünk feltétlenül és milyen tennivalókat ne mulasszunk el. Minden, amit tudni kell az szja bevallás 2024 évre vonatkozó tennivalóiról.

Nem változott az a gyakorlat, hogy a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) minden magánszemély részére elkészíti a személyi jövedelemadó-bevallás tervezetét. Ugyan a benyújtás végső határideje még csak májusban lesz, addig érdemes áttekinteni a NAV által készített tervezeteket, hogy az esetleges hibákat javítani lehessen. Továbbá azt is érdemes már előre feltérképezni, hogy kinek adjuk az 1+1 százalékunkat.  

Szja bevallás 2024: melyek a fontos határidők?

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóbevallási tervezetet küld hamarosan mindenkinek, aki a dolgozik és járulékot fizet. Akinek van ügyfélkapuja, március 15-től tekintheti meg a tervezetet. Akinek nincs, március 18-ig kérheti a NAV-tól a bevallási tervezet postázást. Ők papír alapon postázva kapják meg. 

A papíralapú tervezetet többféle módon is igényelhetjük a NAV-tól. Lehet kérni sms-ben a +36 30 344 4304-es telefonszámon, a NAV honlapján elérhető nyomtatványon (www.nav.gov.hu/eszja); illetve a (BEVTERVK) elnevezésű formanyomtatványon is. Emellett postai úton levélben vagy a NAV ügyfélszolgálatán személyesen, de van a NAV-nak infóvonala is, ez a 1819-es hívószámon érhető el. További részletek itt érhetők el.

Akiknek tehát  a NAV készíti el az adóbevallást, azok számára március 15-től elérhetők online  a tervezetek, postai úton pedig április 30-ig küldik majd ki a tervezeteket.

A bevallást, illetve az adó 1 százalékának felajánlására szolgáló nyilatkozatot idén május 21-ig kell megküldeni a NAV-nak. Aki egyetért a tervezettel, annak nem kell módosítani a tartalmat. A visszaigényelhető adót tartalmazó tervezet esetén, elég a kiegészítő nyilatkozatot aláírva visszaküldeni, amelyben meg kell jelölni, hogy a NAV, a visszaigényelhető összeget postai úton vagy átutalással juttassa el. Az összeg kiutalása a beérkezéstől számított két héten belül megtörténik. Ha a tervezet befizetendő adót tartalmaz, kiegészítő nyilatkozaton jelölhető a részletfizetés.

Szja bevallás 2024: Mi az, amit nekünk kell kitölteni?

Bizonyos esetekben nem a NAV készíti automatikusan az adóbevallást, hanem azt önállóan kell elkészíteni. Ilyen, ha valaki adószámos magánszemély, mezőgazdasági őstermelő vagy egyéni vállalkozó.

Ugyanígy, ha családi kedvezményt vagy személyi kedvezményt veszünk igénybe, azt nekünk kell feltüntetni a bevallási tervezeten. Ahhoz, hogy visszaigényeljük a kedvezmény összegét, nekünk kell feltüntetni a gyermek/ek adatait, a jogosultsági hónapokat, stb. 

Azt is nekünk kell feltüntetni, hogy hova kérjük a visszautalás összegét. Meg kell adnunk a bankszámlaszámot vagy a posta címünket. Amennyiben pedig önkéntes pénztárhoz kérjük a visszautalást, szintén megjelölhető, hogy az adózó melyik önkéntes pénztárhoz kívánja a rendelkezés összegét utaltatni. 

Szja bevallás 2024: Rendelkezés az adó 1 százalékról

Sajnos, még mindig nagyon kevés adózó él azzal a lehetőséggel, hogy adóbevalláskor az adó 1 százalék rendelkezését is leadja. Meglepő a statisztika, de a személyi jövedelemadót megfizető állampolgárok több mint 50 százalékban úgy töltik ki az adóbevallásukat, hogy nem rendelkeznek adójuk 1 százalékáról. Pedig ez a legegyszerűbb módja, hogy számunkra fontosnak tartott ügy érdekében tegyünk valamit.

Az adó 1 százalékát civil szervezeteknek, alapítványoknak, illetve regisztrált egyházaknak lehet felajánlani. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy mi, adófizető állampolgárok dönthetünk arról, hogy az állam a személyi jövedelemadónk 1 százalékát milyen célra használja fel. Amennyiben nem döntünk, a felajánlható 1% az állam zsebében marad. A regisztrált szervezetek listáját a NAV oldalán megtalálhatjuk.

Az 1%-ról rendelkezhetünk az eSzJA oldalon az adóbevallásunk részeként, vagy attól függetlenül is, illetve papíralapon is.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Számoljon vissza öttől, és cselekedjen: ezzel a zseniálisan egyszerű módszerrel leküzdhető a halogatás

Az 5 másodperces szabály segíthet abban, hogy ne gondoljuk túl a feladatokat, hanem végre hozzájuk kezdjünk. Mutatjuk, hogyan működik Mel Robbins módszere.

Lehet, hogy idén csak a tévében lesz fehér karácsony: mutatjuk, mit mondanak az előrejelzések az idei télről

Sokan már most azt találgatják, milyen lesz a tél 2026/27-ben, és vajon számíthatunk-e havazásra az ünnepek alatt.

199 forintos sütőtök és 55%-kal olcsóbb lencse: hétfői akciók, amikre most érdemes lecsapni

Ezeket az akciók közül érdemes most elsőként megnézni: olcsóbb hús, féláras sütőtök és nagy kedvezmények több boltban.

Jövőre tilos lesz, amit ma sok rolleres csinál – komoly szigorítást jelentett be Magyar Péter

Az elektromos roller szigorítás a járdán közlekedőket, a bérelhető rollerek használóit és a gyorsabb eszközök tulajdonosait is érinti.

Egészségügyi dolgozók bére 2027-ben: ők kerülhetnek előnyösebb helyzetbe az új bértáblával

Az egészségügyi dolgozók béremelése 2027-ben mintegy 123 ezer munkavállalót érinthet, az új bértábla pedig a tapasztalatot és a képzettséget is jobban elismerheti.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat