„120.000 forint a nyugdíjam, nem tudom eltemetni az uram, kérem, segítsenek” – mit lehet tenni ilyen esetben?

Milyen lehetőségeink vannak, ha nehéz anyagi helyzetünk miatt nem tudunk gondoskodni rokonunk eltemettetéséről? Ügyfélszolgálatunkhoz több kérdés is érkezett a témával kapcsolatban, nemrégiben pl. egy idős hölgy írt nekünk, aki a férjét vesztette el. Ő kénytelen volt kölcsönt felvenni, mert a nyugdíjából nem tudta volna kifizetni a költségeket, és közeli hozzátartozói sem segíthettek. Ilyen és ehhez hasonló helyzetekben igényelhető temetési segély: kinek jár, hogyan kell kérni, milyen összegű támogatás kapható? Ezt fogjuk tisztázni.

Egy haláleset – annak nyilvánvaló érzelmi vonzatai mellett – jelentős terhet róhat a hátramaradottakra anyagi szempontból is, hiszen Magyarországon az elmúlt években meredeken drágultak a temetkezés költségei – írja az mfor.hu. A KSH adatai alapján szeptemberben egy koporsós temetés átlagosan 500.000 forintba került, míg a hamvasztás 335.000 forintba. Iszonyatos áremelkedésről van szó: míg a koporsós temetések 2021 januárja óta 82, addig a hamvasztásos temetések 84,6 százalékkal lettek drágábbak.

Nem csoda, hogy egyre több embernek okoz nehézséget, hogy szerettét méltóképpen temettethesse el. Rászorulóként kérhető segítség az önkormányzattól, de a feltételek és a hozzájárulás mértéke településenként változik, ráadásul előre semmilyen hozzájárulás nem adható.

Települési támogatás mint temetési segély

A települési támogatás egy olyan szociális támogatás, amit az önkormányzatok nyújthatnak a rászorulóknak különböző élethelyzetekben. A támogatás lehet természetbeni vagy pénzbeli. Természetbeni a köztemetés vagy pl. az idősek számára adható élelmiszercsomag, pénzbeli a temettetés költségeihez, gyógyszerkiadáshoz nyújtott települési támogatás. Adható továbbá rendkívüli települési támogatás, amit akkor lehet kérelmezni, ha valaki olyan speciális élethelyzetbe kerül, ami a létfenntartását veszélyezteti.

Temetési segély kinek jár?

Azoknak a szociálisan rászoruló személyeknek adható, akik az elhunyt temetéséről gondoskodtak. Vagyis előre semmilyen segítség nem kapható, csakis utólag. A támogatás összege a helyben szokásos legolcsóbb temetés költségének 10-60%-a általában (az egy főre jutó havi nettó jövedelem függvényében). Nagyon ritka, amikor az önkormányzat teljesen átvállalja költségeket a hozzátartozóktól, de nem is példa nélkül. Ez igazából nemcsak a kérelmező jövedelmétől függ, hanem a település anyagi helyzetétől is.

Fontos tovább, hogy a temetési segély nem jár automatikusan mindenkinek. Csupán azok igényelhetik, akik nehéz anyagi helyzetbe kerültek, és a temetés költségeit önerőből nem tudják kifizetni.

A támogatás feltételei általában a következők:

  • az igénylő rendkívüli élethelyzetben van, vagy tartósan gondot okoz neki a megélhetés;
  • olyan váratlan kiadása merült fel (például baleset, betegség, beteg gyermek ápolása, természeti kár), ami miatt segítségre szorul;
  • a család jövedelme alacsony, vagyis egy főre vetítve nem haladja meg a mindenkori szociális vetítési alap (jelenleg 28.500 forint) 200–350%-át. A jövedelmi határ mindig az adott önkormányzat szabályai határozzák meg.

Más típusú támogatásokról kérdezne? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 munkanapon belül válaszolnak.

gyászolók sora, egy nő kezében fehér rózsát tart

A köztemetés

Sokan úgy hiszik, a köztemetés valami olyasmi, mint a temetési segély, csak ebben az esetben az elhunyt rokonai helyett az önkormányzat állja a költségeket teljesen. Ez tévedés. Köztemetést akar rendelhet el az önkormányzat, ha nincs olyan rokon, akik gondoskodhatna az elhunyt eltemettetéséről. Ha van ilyen hozzátartozó vagy más személy, akkor a hatóság hivatalosan felszólítja az illetőt, egy meghatározott határidőn belül gondoskodjon a temetésről.

Hogyan kérelmezhető temetési segély?

Ha temetési segély igényelnénk, akkor szükségünk lesz a megfelelő nyomtatványra. Mivel a támogatás feltételei településenként változnak, az adott önkormányzattól kell beszereznünk ezt a dokumentumot.

A nyomtatványhoz mellékelni kell a temetés költségeiről a kérelmező nevére kiállított számla eredeti példányát, az elhunyt halotti anyakönyvi kivonatának másolatát, illetve az igénylő és a vele közös háztartásban élő családtagok jövedelemigazolását. A nyomtatvány a legtöbb esetben letölthető az önkormányzat hivatalos oldaláról, de ha ott nem találjuk, akkor e-mailben, telefonon, személyesen is megkérdezhetjük, milyen papírra van szükség.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Így lesz a fagyasztott zöldségből roppanós párolt köret – mintha nem is a mélyhűtőből jött volna

Nagy kincs lehet a fagyasztott zöldség, ha valami gyors és egészséges köretre vágyik az ember.

„Gyerekkoromban a 30 fok már csoda volt!” – Sokkoló tény derült ki, hétszer gyorsabban sülünk meg, mint a nyugatiak

Sokkoló adatot közölt a meteorológus! Az időjárás kánikula Magyarország területén hétszer gyorsabban melegszik, mint Nyugat-Európában. 42 fok is jöhet!

Sok nyugdíjas nem tud róla: így jár a kedvezményes fürdőbelépő

A jelképes árú belépőktől a nagyobb spórolást jelentő bérletekig.

Kihasznált a főnököm, megsérültem: kihez fordulhatok, hogy kártérítést kapjak?

A munkaköri leíráson kívüli feladatok nem minden esetben jogellenesek, de ha ezek miatt sérülsz meg, akár baleseti ellátásra és munkáltatói kártérítésre is jogosult lehetsz.

Hosszú ideig friss marad az esővíz, ha így gyűjtöd: nem poshad be és a szúnyogok se petéznek bele

Konkrét példán keresztül mutatjuk, hogy az esővízgyűjtés házilag milyen módszerrel a leghatékonyabb és mekkora tároló szükséges egy átlagos család vízellátáshoz.

Hiába sikeres a forgalmi vizsga, a rendőr így is megbüntethet: ennyi idő, amíg tényleg vezethetsz

Mutatjuk, mennyi idő alatt készül el a jogosítvány, s mikortól ülhetsz ténylegesen a volán mögé.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat