Az ingyenes patkányirtás mindenkinek jár, csak igényelni kell – Mutatjuk, hogy kérheted 

Budapesten az elmúlt időszakban egyre több bejelentés érkezett patkányészlelésekről, ami aggodalmat keltett a lakosság körében. Szakemberek szerint azonban nem szükséges pánikba esni, mivel a fővárosi patkányhelyzet nem rosszabb, mint korábban, sőt az ingyenes beavatkozási lehetőségek is rendelkezésre állnak. Mint ahogy néhány helyen vidéken is. Cikkünkben mutatjuk, hogyan igényelhető az ingyenes patkányirtás, és vidéken hogy áll a helyzet.

Fontos a megelőzés a patkányok esetében

Azok számára, akik aggódnak a rágcsálók jelenléte miatt, van néhány óvintézkedés, amit megtehetnek. Ilyen például a vécéülőke lehajtása, hogy a csatornarendszerből ne jussanak fel a patkányok, vagy szúnyogháló felszerelése, ami távol tarthatja őket. Természetesen, magáncégek is nyújtanak rágcsálóirtási szolgáltatásokat 20-40 ezer forint közötti áron, melyek keretében mérgekkel ellátott csapdákat helyeznek ki a problémás területeken.

„Jelentkezés” ingyenes patkányirtásra Budapesten

Patkány mászik be egy épületbe.

Azoknak, akik nem kívánnak fizetni a patkányirtásért, jó hír, hogy Budapesten ingyenesen elérhető a szolgáltatás. Az RNBH Konzorcium felelős a főváros patkánymentesítéséért, és bejelentés esetén 1-2 napon belül a helyszínre érkeznek, hogy elvégezzék a szükséges feladatokat. A bejelentést telefonon keresztül tehetjük meg a 06-1-327-1957-es vagy 06-1-999-9322-es számokon, vagy e-mailben a patkanyirtasbudapest@gmail.com címen. Valamint a bejelentő platform elérhető itt. Fontos, hogy a bejelentéskor adjuk meg pontosan a címet, valamint az elérhetőségeinket.

Szeged

Szegeden a patkányirtást a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. végzi egy komplex, monitorozási rendszert alkalmazó program keretében. A védekezést körzetekre bontva, szakértők bevonásával végzik, hogy a rágcsálók túlszaporodását megelőzzék, és az emberre veszélyes betegségek továbbterjedését megakadályozzák. Amennyiben a lakosságtól bejelentés érkezik, azt azonnal kivizsgálják, és megteszik a szükséges intézkedéseket. A bejelentéseket a következő telefonszámon lehet megtenni: 62/777-220, vagy emailben a következő címen: gyorgy.tunde@szkht.hu.

Debrecen

Az önkormányzat fontosnak tartja a rágcsálógyérítést, amelyet a felszín alatt a Debreceni Vízmű Zrt. végez, míg a felszín feletti területeken szerződött vállalkozás látja el a feladatot. A Debrecen Vízmű Zrt. évente kétszer végzi el a város szennyvízhálózatának rágcsálógyérítését, majd állapotfenntartási munkálatokat is végez. Kiemelten figyelnek az irtást követő két héten belüli visszaellenőrzésre, illetve a lakossági bejelentések kezelésére is. Jelenleg a debreceni városháza zöldterületi osztályán lehet jelezni a rágcsáló észlelést.

Pécs

Patkány mászik ki a csatornából.

Itt is végez az önkormányzat évente többször központi irtást. Pécsett a Biokom Nonprofit Kft. részére kell a patkányirtásra vonatkozó kérdéseket, bejelentéseket megtenni az ugyfelszolgalat@biokom.hu e-mail címen, +36 80 200 590-es telefonszámon, vagy személyesen.

Győr

Győrben a patkányirtás általában a Győr-Szol és a Pannon-Víz Zrt. és egy külsős, erre szakosodott vállalkozás közreműködésével történik. Az önkormányzat éves ütemterv alapján végzi a rágcsálóirtást, de ha szükséges, rendkívüli intézkedéseket is hoznak. Amennyiben lakossági bejelentés érkezik, a szükséges beavatkozásokat soron kívül elvégzik. A bejelentést általában az önkormányzatnál érdemes megtenni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Virágözönnel hálalja meg a rózsamuskátli, ha ezt megteszed

Ha néhány alapvető dologra odafigyelünk, olyan buja virágpompában lehet részünk, amit még a szomszéd is megirigyel.

Kiöntöd az üveg alján maradt mézet? Sürgősen felejtsd el!

Sokan nem is tudják, de a méz felhasználása nem ér véget ott, amikor...

Ki jogosult közgyógyellátásra? Nem csak alanyi jogon járhat, így kérheti

Kinek jár közgyógyellátás és hogyan a legegyszerűbb igényelni? Segítünk!

Százezreket kaphatsz most vissza az államtól: visszamenőleg is igényelhető ez az adókedvezmény családosoknak

Sok család nem is tud róla, hogy komoly összegeket hagyott a NAV-nál az elmúlt években, pedig az elmaradt családi adókedvezmény visszaigénylése még most is lehetséges.

Messziről elkerülik a csigák a kertet, ha beveted ezt a 3 módszert

Csigák ellen az a legbiztosabb, ha be sem jutnak a kertbe. Erre mutatunk 3 biztos módszert.

Ne hagyd az állam zsebében! Már csak pár napig lehet az adó 1%-át felajánlani

A civil szervezeteknek minden egyes adóforint számít, éljünk a lehetőséggel!