Az ápolási díj Magyarországon kiemelt szerepet játszik a tartósan beteg, fogyatékkal élő vagy idős hozzátartozóikat otthon gondozók életében. Ez az állami támogatás a családtagjaikat ápolók számára nyújt anyagi segítséget, hiszen sok esetben a rokon ápolása miatt nem tudnak teljes munkaidőben dolgozni. A tartós beteg állapot legtöbbször 24 órás felügyeletet és ellátást takar, amely mind egy személyben a gondozást végző hozzátartozóra hárul. A legutóbbi adatok szerint több, mint 30 ezer ember viseli gondját beteg rokonának. A nekik járó támogatás összege egyáltalán nem arányos ápolói „munkájukkal”, ebből megélni szinte lehetetlen – mégis rengetegen számítanak rá. Cikkünkben ismertetjük, hogy milyen feltételekkel vehető igénybe, jár-e mellé egyéb támogatás, és mennyi az ápolási díj 2024-ben.

Az ápolási díj egy olyan szociális juttatás, amelyet azok a nagykorú hozzátartozók igényelhetnek, akik otthon ápolják tartósan beteg vagy fogyatékkal élő rokonukat. A támogatás célja, hogy valamilyen mértékben kompenzálja az ápolás miatt kieső jövedelmet.

Jogosultság – kinek jár ápolási díj 2024-ben?

Hivatalosan az ápolási díjra jogosult a nagykorú hozzátartozó, ha állandó és tartós gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg 18 év alatti személy gondozását, ápolását végzi. A hozzátartozó lehet a házastárs, az egyenes ágbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha- és nevelőszülő, valamint a testvér, továbbá: az élettárs, az egyenes ágbeli rokon házastársa, a házastárs egyenes ágbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa.

Nem jár ápolási díj, ha a gondozott intézményben van elhelyezve, például idősotthonban, vagy ha a gondozott kiskorú, mert rá más támogatási formák vonatkoznak. A törvény szerint a jegyes nem tekinthető hozzátartozónak, így ápolási díjra nem jogosult. Továbbá az ápolási díjat nem lehet GYOD-dal, azaz a gyermekek otthongondozási díjával együtt, ugyanannak a személynek felvennie.

Összeg(ek) – ekkora támogatás kapható

Hogy milyen díjban részesül a hozzátartozó, az ápolt személy állapotának súlyosságától függ. Ezek alapján folyósíthatnak alapösszegű, emelt és kiemelt összegű ápolási díjat.

  • Az alapösszegű ápolási díj azoknak a nagykorú személyeknek jár, akik olyan 18. életévét betöltött hozzátartozójukat ápolják, aki tartósan beteg, vagy életkori megkötés nélkül szenved súlyos fogyatékosságban és tartós gondozásra szorul. A támogatás összege 2024-ben havonta bruttó 48.405 forint.
  • Emelt összegű ápolási díj olyan személyek otthoni gondozására jár, akik egészségügyi szakértői szakvélemény alapján minősülnek fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos személyeknek. 2024-ben havi bruttó 72.608 forint kapható.
  • Kiemelt összegű ápolási díj  akkor jár a hozzátartozónak, ha olyan személyt gondoz, aki az „E” minősítési kategóriába tartozik, vagy aki után magasabb összegű családi pótlékot folyósítanak a miniszteri rendeletben meghatározott súlyosságú betegségre vagy fogyatékosságra tekintettel. A kiemelt összegű ápolási díj 2024-ben havi bruttó 87.129 forint.

Ezek bruttó(!) összegek, amelyekből a 10 százalékos nyugdíjjárulékot levonják.

Lehet-e mellette dolgozni?

A magyar családok többsége nem engedheti meg magának, hogy ápolót fogadjon idős rokona mellé. Az idősotthonokba szinte lehetetlen azonnal bekerülni, hacsak nem magán nyugdíjasházról van szó – persze egy átlagos család számára ez is a megfizethetetlen kategória. Más lehetőség nemigen marad, nekünk kell otthon maradnunk idős szerettünkkel. Az állam valamelyest igyekszik kompenzálni a jövedelemkiesést az ápolási díjjal, de az világosan látszik, hogy ez pénz még csak a minimálbér közelében sincs. Hogyan lehetne akkor tisztességen megélni belőle?

Munka az ápolás mellett

Akkor jár az ápolási díj, ha naponta legfeljebb 4 órát dolgozunk. Kivételt jelent ez alól, ha a keresőtevékenységet otthon folytatjuk, hiszen ez esetben a munkavégzés ideje nem, illetve nehezen mérhető. Összegezve, dolgozhatunk az ápolási díj folyósítása mellett, de annak időtartama a napi 4 órát – kivéve az otthoni munkavégzést – nem haladhatja meg.

Ápolási díj 2024-ben: így kell igényelni

A kérelmet a fővárosi vagy megyei kormányhivatal illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalánál lehet benyújtani továbbá, a kérelmező lakcíme szerint illetékes települési polgármesteri hivatalánál. Szükség lesz az alábbi dokumentumokra:

  • Ápolási díj iránti kérelem
  • Ápolási díj szakvélemény

Ezeket a kormányhivatal oldaláról lehet letölteni. Az ápolási díj igényléséhez több dokumentum szükséges, köztük egy háziorvosi igazolás, amely megerősíti, hogy az ápolt személy tartós ápolásra szorul. Emellett szükséges a rehabilitációs hatóság szakvéleménye, valamint a szakorvosi zárójelentés, ha az ápolt kórházi kezelésen vett rész

Ebben az évben a következő időpontokban várható még utalás:

HónapUtalás dátuma
2024. szeptember2024.09.30
2024. október2024.10.29.
2024. november2024.11.29.
2024. december2024.12.18.

Nyugdíj és ápolási díj

Öregségi nyugdíj mellett nem folyósítható az ápolási díj, csak egyetlen esetben. Ez a kivételes eset akkor áll fenn, ha már a nyugdíjmegállapítást megelőző 20 évben legalább 10 éven át ápolási díjban vagy kiemelt ápolási díjban részesült az érintett személy. Emellett az ápoló hozzátartozó nem részesülhet gyermekek otthongondozási díjában.

Az ápolási díjból nyugdíjjárulékot vonnak, így az ápolási díj időtartama szolgálati időt jelent a nyugdíjjogosultsághoz. A nők 40 év jogosultsági idő alapján igénybe vehető kedvezményes nyugellátásánál is jogosultsági időnek számít a nő beteg gyermeke ápolására tekintettel kapott ápolási díjának időtartama.

Demens betegek ápolása

A demens betegek számára nincs külön ápolási díj, azonban súlyos állapotuk miatt gyakran emelt vagy kiemelt összegű díjra jogosultak lehetnek. A demenciában szenvedők gondozása különösen megterhelő lehet, hiszen ezek a betegek gyakran 24 órás felügyeletet igényelnek. A demens betegek ápolási díjával kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket ebben a cikkünkben válaszoltuk meg.

Egyéb tudnivalók

Fontos kiemelni, hogy az ápolási díjat megszüntetik az ápolt halála esetén, illetve ha a gondozott két hónapnál tovább intézményes ellátásban részesül. Az is lényeges, hogy lakcímváltozás esetén az új lakcím szerinti hivatalnál kell újra kérelmezni a támogatást, amint az új lakcímen lép életbe. Emellett az ápolási díj igénylői számára biztosított az egészségügyi ellátás folyósításának ideje alatt, illetve a megszűnését követő 45 napig​.

Mire elég?

Sokan méltatlannak tartják az ápolási díj alacsony összegét, ami még a minimálbért sem éri el. A gondozók gyakran jelentős jövedelemkiesést szenvednek el, miközben a beteg rokon ápolása rendkívül időigényes és fizikailag, érzelmileg is megterhelő​. Mindazonáltal az ápolási díj továbbra is fontos anyagi támogatás az érintettek számára. Még akkor is, ha nem elegendő a megélhetés biztosítására.

Napi Spúrtipp

Kapcsolódó

Legfrissebb

Gumis lepedő 2000 forintért, vasaló 5000 forintért: mutatjuk a legjobb akciókat

Átnéztük, hogy hol vannak a legjobb akciók és milyen termékeket érdemes most megvenni. Szuper áron vannak az ágyneműk, a kert téliesítéséhez szükséges eszközök...

Magyar élelmiszerárak: ételmentőnek lenni már életmentő

Ha a tűzoltó, vízimentő, mentős szolgálat nem opció, akkor is van lehetőséged életmentőnek lenni! Életmentő helyett legyél életmentő! A magyar infláció, a hazai élelmiszerárak...

A hidegre erősödő ízületi fájdalom ellen: a belgyógyász szerint ez az 5 házi módszer segít

Sokan pontosabban tudják megmondani az időjárás változást, mint az időjósok. Csak sajnos nem a profi műszerek miatt, hanem ízületi fájdalmuk erősödik a hideg idő...