Megint kiszúrnak a kistelepülésekkel: nagy titokban lakat került 100 postára

Egy hónappal ezelőtt írtuk meg, hogy az év eleji emelés után július 1-jével ismét drágulnak a postai szolgáltatások. Az áremelést most még meg is fejelik: 2024. augusztus 1-jei hatállyal mintegy 100 postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta. Ezzel azonban nincs vége: a hírek szerint jöhetnek újabb postabezárások 2024 őszén.

Szép csendben bezártak 100 postahivatalt, aminek következtében rengeteg postai dolgozó veszíti el a munkáját – írja a 24.hu. Elsősorban kistelepüléseken került lakat a hivatalokra, de az érintett körben budapesti is van. A Magyar Posta eddig nem adott ki hivatalos közleményt, mondhatni, lapítanak.

A helyeik felháborodása nagyon is indokolt lenne. Gyakorlatilag a semmiből jött a döntés – legalábbis nincs nyoma sehol -, megoldásnak pedig aligha nevezhető az, amit helyette terveznek bevezetni. Mindjárt mondjuk, hogy miért.

Postabezárások 2024. augusztus: már korábban terítéken volt, most suttyomban meglépték

A 24.hu beszámolója szerint folyamatosan érkeznek a dolgozói bejegyzések a Postások Facebook-csoportba, melyek újonnan bezáró postahivatalokról adnak hírt. Jellemzően 1500 fő alatti kistelepüléseket nevesítenek, egyebek közt Lad, Sonkád, Ecseg, Csokvaomány, Szigetbecse Homokszentgyörgy, Zalahaláp, Pusztazámor, Pécsely és Sáregres postahivatala zárt be, vagyis ország egymástól távol eső pontjain egy időben került lakat a postákra. Pontos lista nincs, de a dolgozók szerint 90-100 posta zárhatott be országszerte. A Magyar Posta Zrt. semmilyen tájékoztatást nem adott, a portál kérdéseire sem válaszoltak.

Az állami cégnél már korábban is felmerült, hogy az 1500 lakosúnál kisebb településeknél változtatnak a szolgáltatáson – tudta meg a 24.hu Tóth Zsuzsannától, a Postás Szakszervezet elnökétől. Első körben megpróbálták úgy megoldani, hogy az önkormányzatoknak vagy a helyi vállalkozásoknak ajánlották fel az üzemeltetés lehetőségét. Ahol ez nem kivitelezhető, ott a hivatalok bezárása mellett döntöttek. Posta nélkül azonban nem maradhat senki, ezért a vezetik be a mobilposta szolgáltatást.

Posta helyett mobilposta? Nem annyira jó

Ahol bevezetik a mobilposta szolgáltatást, ott nem lesz a postának épülete, a dolgozók pedig csak egy meghatározott időkeretben nyújtják az egyetemes szolgáltatást, és a vállalat dolgozói kocsival járják a településeket. Viszik a küldeményeket, lehet levelet és csekket feladni, és minden olyan alapszolgáltatás elérhető, ami egy postán. Egy gond van ezzel:

néhány kistelepülésen előfordulhat, hogy mindössze 10–40 percen keresztül érhető el a mobilposta-szolgáltatás, kizárólag délelőttönként.

A szakszervezetnek egyelőre nincs információja arról, összesen hányan veszítik el állásukat a döntés következtében. A dolgozói beszámolók szerint sokan lehetnek a listán, köztök olyanok, akik egyedül nevelnek három gyereket, vagy mindössze egy-két évük lett volna hátra a nyugdíjig. 

Tóth Zsuzsanna szerint a Magyar Posta automatikusan felajánlja az állásukat veszített dolgozóknak a környező településeken elérhető postai álláshelyeket – már ha vannak ilyenek. A szakszervezet a tagjai számára segíti az elhelyezkedést és a további lehetőségek keresését. Azonban egyik településről a másikra ingázni messze van az ideálistól, különösen, ha egyedülálló szülőről van szó.

A bezárások hátterében a költségracionalizálás áll. Egyrészt a kistelepüléseken többnyire veszteséges fenntartani a postahivatalokat, másrészt ott van az ingatlanok bérleti díja – ha egy-egy (vagy inkább sok) posta lehúzza a rolót, akkor az állami cég ezzel is spórol.

Ez még csak a kezdet

Szintén dolgozóktól származó információ, hogy októbertől újabb postahivatal-bezárási hullám jöhet, a hírt azonban az elnök nem tudta megerősíteni. A Magyar Posta gyakorlata meglehetősen sajátos: egyik napról a másikra vagy száz postahivatalt bezárnak, de nincs semmilyen tájékoztatás és még csak egy lista sem készült.

Meglehetősen aggasztó, ahogy az állami vállalat kezelte ezt a helyzetet: az érintett települések lakóit majdhogynem kutyába se veszik, és még utólag is csak a sunnyogás megy. „Izgatottan” várjuk, mit hoz az október – a mostani tapasztalatokból kiindulva nem sok jót. A postabezárások 2024-ben nagy valószínűséggel folytatódni fognak, de ne legyen igazunk.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

SZÉP-kártya, 50%-kal több otthonápolási díj, nyugdíjemelés kontra 14. havi nyugdíj – ki járna jól mivel?

Miután a Tisza Párt nyilvánosságra hozta, hogyan kíván javítani a nyugdíjasok helyzetén, hirtelen...

Sokat betegeskedik a család? Tízezreket spórolhatsz a gyógyszereken, ha így vásárolsz

Egy négytagú családnak havonta közel 22 ezer forintjába is kerülhet a megelőzésre és...

Nem engedte a recepciós Mészáros Lőrincnek felvinni a jachtot a mennyországba

Egy TikTokker elképzelte, milyen lenne, ha Mészáros Lőrinc megérkezne a mennyország kapujához.

Mikor lesz az óraátállítás? Ezt csináld, hogy ne készítsen ki

Előre vagy hátra? Többet alszunk vagy kevesebbet?

A kórházi táppénz mértéke 2025-ben: kinek jár a maximális összeg?

Hogyan kell intézni a táppénzt, ha valaki kórházba kerül?

Gazdaságos fűtés energiatakarékos elektromos konvektorral? Így használd, hogy tényleg spórolj

A energiatakarékos elektromos konvektor lehet jó megoldás, ha kiegészítő fűtésként használod, de nem helyettesíti a központi rendszert.