Utolsó lehetőség: éjfélkor lejár az szja-bevallási határidő

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az szja-bevallási határidő lejárta után a tervezet automatikusan bevallássá válik.

Kedden még a NAV összes központi ügyfélszolgálata 18 óráig, valamint a 1819-es számon ingyenesen hívható NAV Infóvonal 20 óráig, hosszított nyitvatartással várja azokat, akik a tervezettel, bevallással, vagy az 1+1 százalékkal kapcsolatban segítséget kérnek. Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal, azon nem változtat, – az egyéni vállalkozókat, az őstermelőket és az áfás magánszemélyeket kivéve – annak május 21-ével automatikusan bevallássá válik a tervezete.

Éjfélkor jár le az szja-bevallási határidő

Május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet. A legegyszerűbben az Ügyfélkapuval nézhetjük meg a NAV honlapjáról elérhető eSZJA-felületen.

Aki nem véglegesíti a tervezetet, nem is nézi át, annak - az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve - automatikusan érvényes bevallássá válik a tervezete május 21-ével.

Nem mindenkié válik automatikusan bevallási

Az őstermelők, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozóknak készített bevallási tervezet azonban csupán egy „ajánlat,” ami nem válik automatikusan bevallássá. Tehát ezeket a tervezeteket ki kell egészíteni a vállalkozói, az önálló tevékenység, illetve az őstermelői tevékenység jövedelmével, és az ahhoz kapcsolódó fizetési kötelezettségekkel. Ha nem egészítik ki, nem módosítják az adóbevallási tervezetet, az nem válik május 21-én személyijövedelemadó-bevallássá ebben a körben.

Ha nem módosítják a bevallási tervezetet vagy saját maguk nem készítenek és nem nyújtanak be szja-bevallást, a NAV tizenöt napos határidővel felhívja őket, hogy pótolják a hiányt. Ha ennek ellenére mégsem adnak be bevallást, akkor a hivatal ötvenezer forint bírsággal büntetheti a mulasztót.

A civil szervezeteknek, a vallási közösségeknek és a Nemzeti Tehetség Programnak felajánlható 1+1 százalékokról szóló rendelkezőnyilatkozat legegyszerűbben a NAV eSZJA-portálján adható be kedden éjfélig.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Maradék húsvéti kalácsból ez a legfinomabb süti: fillérekből készül az édes, krémes kalácsfelfújt

Filléres maradékmentő, hogy ne kelljen kidobnod a kalácsot.

Ezt el sem hiszed: Így győzte le a jóindulat a magyar egészségügyi bürokráciát!

A magyar egészségügy útvesztői néha ijesztőek, de a segítőkész orvosok és a gyors ügyintézés mindent megoldhat. Tanulságos történet!

Ingyenpénz jár, ha ilyen kártyával vásárolsz: így működik a visszatérítés a CIB-nél

Sok bank kínál akciókat számlanyitásra vagy egyéb banki tevékenységre manapság. Nem kivétel ez alól a CIB hitelkártya akció sem.

Ha így metszed a muskátlit, egész nyáron ontja a virágokat: bokros növekedéssel, dús virágzattal hálálja meg

Ez segít abban, hogy a növény ne nyúljon meg, hanem tömött, virágokkal teli bokorrá fejlődjön.

Fagyasztott Finomságok: Guseppe Pizza és Édesburgonya Akció!

Ezen a héten a fagyasztópultoknál érdemes igazán résen lenni, mert remek mirelit akciók várnak a boltokban.

Ne lepődjön meg: ezek a munkanélküli segély feltételei 2026-ban

Nem jár automatikusan és nem is mindenki jogosult rá.
Nyitólap
Kire szavazzak?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat