Iskolakezdési támogatások egyedülálló szülőknek: ezek a lehetőségek 2023-ban

Hová fordulhatunk egyedülálló szülőként segítségért? Milyen pénzbeli és természetbeni támogatásokat vehetünk igénybe kifejezetten az iskolakezdéshez? Körüljártuk azt is, hogy egyedülálló szülőként egyáltalán hol tudunk releváns információkhoz és segítséghez jutni.

Emelt összegű családi pótlék

Egyedülálló szülőként magasabb összegű családi pótlékra vagyunk jogosultak, amelynek összege a gyermekek számától függően változik. Egy gyermek esetén 13 700 forintra vagyunk jogosultak, két gyermek esetén a támogatás gyermekenként 14 800 forint és három vagy több gyermek esetében gyermekenként 17 000 forint a családi pótlék összege.

Iskolakezdési támogatás

Az iskolakezdési támogatást a helyi önkormányzatoknál igényelhetjük. Ez egy egyszeri támogatás, amelynek összege 5 000-30 000 forint közötti attól függően, hogy milyen intézménybe jár a gyermekünk. A támogatás összege és módja önkormányzatonként változhat, adhatják utalvány vagy írószercsomag formájában is. 

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt is igénybe vehetjük, amennyiben az egy főre jutó havi jövedelmünk nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 180%-át, ami 2023-ban 51 300 forint. Illetve a vagyonunk nem éri el a törvényben meghatározott mértéket. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsággal általános iskolás gyermekünk ingyen étkezésben részesül, középiskolában 50%-os kedvezménnyel étkezhet a menzán, továbbá a szünidő idejére is részesülhet gyermekünk étkeztetésben. Emellett évente két alkalommal, augusztus és november hónapban pénzbeli ellátásban is részesül, aki jogosult a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre. 

Nem pénzbeli támogatások

Kifejezetten iskolakezdéshez kapcsolódó támogatásokról a helyi önkormányzatoknál érdemes tájékozódni, mert mindenhol más típusú segítséget nyújtanak az iskolásoknak. Ilyen lehet az ingyenes tanszercsomag vagy teljesen felszerelt iskolatáska.

Család-és Gyermekjóléti Szolgálat

A lakóhelyünk szerint illetékes Család-és Gyermekjóléti Szolgálat lehet segítségünkre abban, hogy mit vehetünk igénybe az adott kerületben vagy településen. A Család-és Gyermekjóléti Szolgálatok nemcsak az önkormányzati támogatásokról tudnak tájékoztatni, hanem az egyéb fellelhető támogatásokról, lehetőségekről. Itt jogosultság alapján kérhetünk ingyenes pszichológiai tanácsadást, jogi segítségnyújtást és jellemzően tanulássegítést is. A szolgáltatások szintén kerületenként és településenként változhatnak, érdemes tájékozódni.

Egyszülős Központ

Az Egyszülős Központ egy civil szervezet, amely az egyszülős családban élő felnőtteket és gyermekeket segíti különféle programokkal és támogatásokkal. Segítő és egyben közösségi térként is működik, ahol szabadidős programokon vehetünk részt és konkrét segítséget is kaphatunk. A Központban elérhető az egyedülálló szülők számára pszichológiai, jogi és munkaügyi tanácsadás, a gyermekek számára délutánonként korrepetálás és közösségi programok. Itt igényelhető az Egyszülős Kártya is, ami amellett, hogy a Központ programjaira biztosít kedvezményes részvételt, számos egyéb kulturális és vásárlási kedvezményre is használható.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Szép és jó, hogy online elintézheted pár kattintással a jogosítványod meghosszabbítását, csak van egy kis bökkenő

Az online jogosítvány hosszabbítás gyors és olcsó, de van egy buktató: a régi jogosítványt még mindig személyesen kell leadni. Mutatjuk a részleteket és a pontos menetét!

TB-tartozás rendezése lépésről lépésre – így kérhetsz részletfizetést

Mi történik, ha valaki nem tudja fizetni a tb-t és a fennálló tartozás kifizetése is nehézséget okoz?

Mennyi lesz a nyugdíj a Nők 40 után? Ezt jelenti a valorizációs szorzók emelkedése

A valorizációs szorzók idén 13,3%-kal emelkedtek, ami érezhetően növeli a nyugdíj összegét.

Ennek a bankszámlának nincs költsége: ezért éri meg nagyon Revolutot nyitni a 18 év alatti gyerekednek

Revolut 18 év alatt: így nyithatsz számlát akár ingyen, ezeket kell tudni róla.

Kötelező kiadnia a főnöködnek: ennyi szünet jár munkaidőben a dolgozónak

Biztos érezted már, hogy egy húzós munkanap közepén jól jönne egy kis levegő. Azt viszont nem mindenki tudja pontosan, hogy mennyi munkaközi szünet jár, és mikor. Pedig nem szívességről van szó, a pihenőidő jogszabályban rögzített kötelezettség.

Nem attól magas a villanyszámla, hogy sokat fogyasztasz: így jön ki a pontos végösszeg

Veled is előfordult már, hogy magas összegű villanyszámla érkezett? Nem feltétlenül az van, hogy túl sok áramot használtál, hanem inkább arról van szó, hogy miből áll össze pontosan az, amit fizetni kell.