Nincs jel, leállt, kiesik? Ezért nem működik a kábeltévé

Leállások jöhetnek szeptemberben a Diginél: a szolgáltató a hónap folyamán karbantartást végez, ezért előfordulhatnak problémák az internettel és a kábeltévével. Digi karbantartás 2023 – mutatjuk a tudnivalókat.

Leállt a Digi 2023: ez lehet az oka

A szolgáltató több településen, illetve több napon át karbantartások miatt elérhetetlenné teszi internet– és kábeltévé-szolgáltatásait szeptemberben – vette észre az Index. Az első leállás szeptember 5-én (kedden) lesz, és Hajdúszoboszló, Nádudvar, Püspökladány, Báránd, Kaba, Cegléd és Nagykapor településeket érinti. Az ezeken a településeken élő előfizetők éjféltől hajnali hat óráig karbantartási és fejlesztési munkálatok miatt kieséseket tapasztalhatnak a kábeltévé-szolgáltatásban. A kieséseket követően előfordulhat, hogy a beltéri egység vagy a tévékészülék újrahangolására lesz szükség.

Digi karbantartás 2023

Szeptember 6-án Pécsett, illetve Detk, Halmajugra, Kisnána, Ludas, Markaz, Vécslesznek településeken lesz karbantartás. 12-én Mezőkövesd, Füzesabony, Szentistván, Kiskunhalas, Tompa, Kelebia, Mélykút, Bácsalmás, Jánoshalma, Kisszállás következik, 13-án pedig Siófokon és Siófok-Kiliti városrészen várhatóak kiesések a szolgáltatásokban éjfél és hajnali hat óra között. Szeptember 19-én Pápa, Százhalombatta, Érd, Tárnok, Diósd, Sóskút, Pusztazámor kerül sorra: karbantartási és fejlesztési munkálatokat fognak végezni, ezért akadozhat majd a tévészolgáltatás.

A karbantartás egész szeptemberben tart, de úgy tűnik, a munkálatok októberben is folytatódnak. A Digi honlapján már láthatóak újabb időpont.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ennyi a macskatartás ára: ezt a kiadást sokan nem veszik számításba, mielőtt hazaviszik a cicát

Havi fix kiadások és a váratlan kiadások, amikkel sokan nem számolnak.

Ezt tegye az adventi naptárba, ha nem akarja, hogy a gyerek minden nap csokit faljon

Mit tegyünk az adventi naptárba csoki helyett? Olcsó apróságok, kreatív készletek, fürdéshez való meglepetések és közös programok gyerekeknek.

Hidegen és melegen is finom, tele minden jóval: így készül a szaftos zsebes karaj

Fűszeres, ropogós karaj baconnel és sajttal töltve.

Meglepő, mennyibe kerül egy 4 évszakos mobilház: alapmodellektől a luxus kategóriáig mutatjuk az árakat

Alapárak és egyéb költségek a szállítástól a szerelésig.

Sokan veszélyesnek tartják, pedig az állatoknak is jót tehet: ezért használnak villanypásztort a gazdák

Villanypásztor használata: veszélyes a vadállatokra, mégis sok helyen szükséges. Mutatjuk, miért fontos, és mire kell figyelni.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat