Egyetemi mentorprogram: segítség az iskolásoknak, pluszpénz a hallgatóknak

Tanári pályára készülő hallgatóknak – mert még léteznek ilyen bátrak remek tapasztalatszerzési lehetőség, de a versenyszférába készülő egyetemisták is rengeteget profitálhatnak a mentorálásból. Az egyetemi mentorprogram, a Tanítsunk Magyarországért keretében a hallgatók hátrányos helyzetű régiókban élő diákokat segíthetnek. A programhoz csatlakozók ösztöndíjban részesülnek, ingyenesen utazhatnak, teljesítményalapon pedig célprémium is jár.

Röviden a Tanítsunk Magyarországért mentorprogramról

A program célcsoportját a kistelepülésen élő, felső tagozatos tanulók képezik. A melléjük szegődő mentorok feladata, hogy megmutassák nekik a településen túli világ lehetőségeit. A mentorprogram célja, hogy a közös munka és a közösen szerzett élmények tágítsák a diákok horizontját, és segítsék őket abban, hogy képesek legyenek kihozni magukból a legjobbat – legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek, vagy éppen a munkaerőpiaci elhelyezkedés.

Így néz ki az egyetemi mentorprogram a gyakorlatban

A hallgatók heti 6 órában foglalkoznak a mentoráltjaikkal egy egyetemükhöz közeli kistelepülésen. A közösön töltött idő telhet beszélgetéssel, leckeírással, játékkal, de a legfontosabbak a településen kívüli programok. Ezek sokfélék lehetnek: állatkert, mozi, múzeum, ismerkedés a középiskolákkal és vállalkozásokkal – a lényeg, hogy a diákok lássák, hányféle foglalkozásból, hányféle jövőből választhatnak.

Egy hallgató átlagosan 4-5 diákot vesz a szárnyai alá, és segít nekik abban, hogy sikerrel fejezzék be az általános iskolát, valamint tovább folytassák tanulmányaikat a középfokú oktatásban.

Hogyan lehet valakiből mentor?

A mentorálás megkezdésének feltétele egy felkészítő kurzus (TM1) teljesítése. A kurzus teljesítését követő félévben kezdheti meg a hallgató a mentorálást egy, a Nemzeti Tehetségközpont által kijelölt általános iskolában. A mentorálást egy helyi (általános iskolai) koordinátor és egy egyetemi oktató is támogatja rendszeres konzultációk formájában (TM2 kurzus).

A programban résztvevő egyetemek:

  • Debreceni Egyetem
  • Pécsi Tudományegyetem
  • Miskolci Egyetem
  • Nyíregyházi Egyetem
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
  • Neumann János Egyetem
  • Szegedi Tudományegyetem
  • Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem
  • Károli Gáspár Református Egyetem
  • Apor Vilmos Katolikus Főiskola
  • Pannon Egyetem
  • Budapesti Corvinus Egyetem
  • Széchenyi István Egyetem
  • Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
  • Tokaj-Hegyalja Egyetem

Milyen juttatásokkal jár az egyetemi mentorprogram?

A mentorálás hónapjaiban a mentor 35.000 forint ösztöndíjban részesül, valamint további havi 10.000 forint biztosított számára a mentorálással járó közvetlen költségek (pl. belépőjegyek) fedezésére. Ezen felül a mentorok egy ún. TM kártyát is kapnak, amellyel ingyen utazhatnak a MÁV és a Volánbusz járatain az egyetem és a kijelölt általános iskola között.

Mit nyerhetnek még?

A Menedzserszövetség vállalta, hogy a saját mentorprogramjához hasonló folyamattal támogatja a TM mentorait, továbbá tagvállalatai körében meghirdeti a vállalati mentorálás lehetőségét.

Forrás: tanitsunk.hu

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Szédítő heti akciók: Aldi görögdinnyétől a Spar sonkáig

heti akciók legizgalmasabb ajánlatai az Aldi görögdinnyéje, a Lild pillecukra, az Auchan csemegekukoricája és a Spar Herz sonkája – de mindezt a szerdai lejárat időzíti.

Mikor évül el a vízdíj tartozás? A szabály, amit sokan nem ismernek

5 év alatt elévülnek, de ez a tartozást nem szünteti meg.

Hó vége? A legtöbben ilyenkor már csak túlélni próbálnak – megkérdeztük az utca emberét

Mit jelent ma a hó vége Magyarországon? Megszólaltattuk az utca emberét. Cikkünk a hóvégi pénzhiány valóságáról.

Érdemes várni azzal a fürdőszoba-felújítással: új lakásfelújítási támogatás jöhet ősszel

Ha már hónapok óta halogatod a fürdőszoba vagy a konyha felújítását, most érdemes még egy kicsit várni. A kormány ugyanis szeptembertől egy új, nagyszabású otthonfelújítási program bevezetését tervezi, amely akár 15 milliós lakásfelújítási támogatás keretein belül valósulhat meg.

Nem csak a nyugdíjasoknak jár utalvány! Ha ilyen ellátást kap, önhöz is becsönget a postás

Érdemes megnézni a listát, összesen 25-féle juttatást sorolnak fel - elképzelhető, hogy ön is jogosult lehet rá!