Végleg megszűntek a SZÉP-kártya alszámlái

Korlát nélkül költhetjük a SZÉP-kártyára felöltött összegeket, nem kell számolgatni, mi mehet a vendéglátásra, mi a turizmusra.

December végén jelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) alszámláinak megszüntetését szabályozó rendelet. A jogszabály szerint január 1-jétől összevonják a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeket, így összeadódnak az azokban feltöltött összegek – írta az MTI.

A kártyával fizethető szolgáltatások ugyanazok maradnak, csak január 9-től a szálláshely zsebről lehet majd mindenért fizetni, amit korábban a három zseb bármelyikéről lehetett – közölte az OTP. A korábban a vendéglátás és a szabadidő zseben lévő pénzeket január 8-án átvezetik a szálláshely zsebre.

Az el nem költött összegek díjterhelése nem változott, a 2022. október 15. előtt utalt összegeket 2023. május 31-ig lehet díjmentesen felhasználni, az el nem költött összegrészre június 1-jén terhelik a 15 százalékos díjat.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A Galmour-napokon kupon nélkül is jár a kedvezmény ebben az üzletben – mutatjuk, hogyan vásárolj

Vége a sokadik nulladik napnak, a shoppingünnep hivatalosan is elindult.

Ennyi az ideális testsúly nőknek életkor szerint – kalkulátorral mutatjuk

Közeledik a nyár és ilyenkor kezdünk el nőként azon gondolkodni, hogy mennyi lehet az ideális testsúlyunk..

Nem muszáj kifizetni a szabálysértési bírságot: mutatjuk, mit tehet, ha nincs pénze valakinek

Nem gondolná az ember, de egy gyorshajtásból is simán lehet pár napnyi elzárás, azaz börtön.

Heti akciók, tavaszi hangulat: cékla, mangó és spárga fél áron

Heti akciók: tele friss zöldségekkel, olcsó alapanyagokkal és kihagyhatatlan ajánlatokkal.

Figyelem, ez a Tesco nádcukor visszahívás alatt: ne edd meg!

A terméket nem szabad elfogyasztani, vissza kell vinni a vásárlás helyére!

Te melyik táborba tartozol? Kutya vagy macska? Vérre menő harc folyik a neten

Örök vita: kutya vagy macska? Miért ugranak egymás torkának az emberek egy kisállat miatt, és mi áll a háziállat-választás mögött?
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat