10 magyarból 7-nek gond a gázszámla kifizetése

Mostanra tisztán látszik, hogy lakosság nagyobbik részét igenis hátrányosan érinti a rezsicsökkentés csökkentése – holott nyáron éppen ennek ellenkezőjét ígérte a kormány. Egyértelműen a gáz megfizetése jelenti a legnagyobb kihívást, de az áram és az egyéb közüzemi szolgáltatások költségeinek kigazdálkodása is problémát okoz sok családnak – derül ki friss kutatásunkból.

A Hóvége 1000 fő bevonásával, online kérdezéses módszerrel készítette el reprezentatív kutatását 2022 októberében. A résztvevőket arról kérdeztük,

  • hallottak-e az augusztus 1-jétől életbe lépett új rezsiszabályokról;
  • kaptak-e már e szerint kiállított számlát;
  • tapasztalataik szerint hogyan változtak a közüzemi számlák díjai;
  • illetve, hogy mennyire érzik megterhelőnek a megnövekedett költségeket.

Figyelembe véve, hogy a teljes magyar média foglalkozott a rezsicsökkentés csökkentésével, az első kérdésre adott válaszok nem okoztak meglepést. Az összes résztvevő 98,3%-a hallott az új rezsiszabályokról, csupán 1,2% nem értesült ezekről, további 0,6% nem akart/nem tudott válaszolni. A megkérdezettek 59%-a kapott már valamilyen, az új számítás szerinti számlát, 31,8% még nem, 9,2% pedig nem kívánt erről nyilatkozni.

Mindegyik fáj, de a legnagyobb érvágás a gáz

A válaszadók közel fele, 46,7%-a tapasztalta úgy, hogy sokkal drágább lett a gáz, 14,5% szerint csak kicsit, 16,8% nem érzett változást. Nagyon megnőtt a díj a családi házban élők (52,5%), a vegyestüzelésű fűtési rendszert használók (62,5%) és a nélkülözők (72%) szerint, ezekből a csoportokból válaszolták ezt a legtöbben.

Egy fokkal kevésbé viselte meg a magyarokat az villany ára: 39,7% mondta azt, hogy jelentősen nőtt a díj, további 27,2% kevésbé, míg 19,2% egyáltalán nem észlelt drágulást. Ebben az esetben a nélkülözők (68,8%), a hónapról hónapra anyagi gondokkal küzdők (53,7%) és az elektromos árammal fűtők (53,2%) szerint kell jelentősen többet fizetniük a szolgáltatásért.

A gáz és az áram után lemaradva következik a víz- és csatornadíj. Előbbinél a válaszadók 13,9%-a, utóbbinál 11,9% nyilatkozta azt, hogy lényegesen nőttek a költségek.

Megszorítások árán futja rezsire

Mint már említettük, nyáron arról volt szó, hogy a rezsiemelés a fogyasztók egy viszonylag szűk körét érinti. Ehhez képest a döntő többségnek gondot okoz a számlák befizetése:

  • 17,7%-uk várhatóan nem fogja tudni kifizetni a jelentősen megnőtt gázszámláját;
  • 50,7% megszorítások árán, de megoldja;
  • 17,5%-nak pedig csak kisebb mértékben vagy egyáltalán nem lesz megterhelő.

A villany lemondások árán, de biztosabban kigazdálkodható: 61,1% szerint ehhez megszorításokra lesz szükség, 23,5%-nak nem igazán lesz vele gondja, viszont 10,8% szerint nem valószínű, hogy meg tudja fizetni az áramköltségeket.

A víz- és csatornadíjaknál hasonlók az arányok. A válaszadók 9,6%-a úgy gondolja, a vízdíjra nem fogja futni, 10,7%-nak pedig várhatóan a csatornára. Úgy tűnik, nagyjából egyforma terheket rónak a megemelkedett költségek a háztartásokra: a résztvevők 56%-a, illetve 55,4%-a mondta azt, hogy megszorításokkal, de képesek lesznek befizetni a költségeket.

Ők a legkiszolgáltatottabb csoportok

A kutatásból kiderült, hogy a megnövekedett közüzemi díjak kisebb vagy nagyobb mértékben, de megviselik a lakosságot. Különösen a gáz drágulását érzi meg a családi kassza, ez főként az ország keleti részében élők, az alacsonyabb végzettséggel rendelkezők, valamint a 30-50-es korosztály körében okozza a legnagyobb problémát. A nélkülözők, hónapról hónapra élők közel fele biztos benne, hogy képtelen lesz kifizetni a számlákat, és akik éppen kijönnek a pénzükből, azok is csak nagy megszorításokkal tudják ezt kivitelezni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Brutál erős és villámgyors powerbankok utazáshoz: a három kedvencünk 2025-ben

A Xiaomi termékek verhetetlenek powerbankok terén, de hoztunk más lehetőségeket is, amelyek ár-érték arányban korrekt opciók lehetnek.

Hogyan űzzük el a dohos szagot a lakásból? Ez a megoldás, nem az illatosító

A penészgomba megtelepedése kellemetlen dohos szagot hoz. Nem kell vele megbékülni, tegyünk ellene!

70%-kal olcsóbb: karácsonyi dekorációk körképe

Karácsonyi dekorációk körképe óriási kedvezménnyel.

Így kaphatsz pénzvisszatérítést az OTP-nél vásárlás után!

Pénzvisszatérítést ad az OTP, ha a bankkártyával így vásárol – csak be kell állítani, máris működik.

Kattog a radiátor? Amikor nagy bajt jeleznek a hangok és amikor ártalmatlan

Ha kattog a radiátor, az gyakran csak annyit jelent, hogy él a rendszer. Azonban ha állandó, erős vagy más zajokkal is társul, érdemes utánajárni.

Mennyit jelent valójában a 15%-os emelés a szociális dolgozóknak? Munkakör szerint mutatjuk az illetményeket

Az érkező 15%-os emelés nem mindenkinek ugyanakkora pluszt jelent, mert az alapbér, a pótlékok és a jelenlegi besorolás együtt alakítja a tényleges növekedést.