Mikor van húsvét? Hogyan számolják ki, hogy mikorra esik?

A farsangnak vége, elkezdődött a böjti időszak és egyre jobban közeledünk a tavaszhoz. Mikor van húsvét, hogyan számolják ki és mikorra esik idén? Cikkünkben megválaszoljuk a kérdéseket.

Előbb vegyük át azt, hogy mit is ünneplünk húsvétkor. A kereszténység legnagyobb ünnepéről beszélünk, amely az Újszövetség szerint Jézus kereszthalálát követő harmadik napon való feltámadásáról szól. Az ünnep eredete az ószövetségi pászka ünnepe és az ezt megelőző, negyven napos böjti időszak készíti elő.

Mikor van húsvét, hogy számolják, mikorra esik? Tegyük rendbe!

A húsvét, mozgó ünnep lévén érthető, hogy összezavarja az embert és minden évben utána kell járni, mikorra esik. Kiszámítását több adat határozza meg: egyházi, naptári és csillagászati adatok. Ezek alapján számítják ki hogy mikorra esik húsvét, ugyanis a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap a kitűzött napja. Tehát minden évben március 22-e és április 25-e közötti vasárnapok valamelyikén kell lennie a húsvétnak.

2024-ben a tavaszi napéjegyenlőség március 20-ra esik és az ezt követő első holdtölte március 25-én lesz, ami egy hétfői nap. Az ezt követő első vasárnap már a húsvét első napját jelöli. Ez a vasárnap  2024-ben március  31-re esik, húsvéthétfő pedig április elsejére.

2017 óta nem csak húsvétvasárnap és húsvéthétfő számít munkaszüneti napnak, hanem nagypéntek is. Figyeljünk hát oda a közlekedésre és az üzletek nyitvatartására.

2024-ben az alábbi napokra esik húsvét:

  • március 29-én lesz nagypéntek
  • március 30-án lesz nagyszombat
  • március 31-én lesz húsvétvasárnap
  • április 1-jén lesz húsvéthétfő

Nézzük meg, mi a helyzet a pünkösddel: hogyan számolják, mikorra esik?

A keresztény hagyományok szerint pünkösd legkorábban május 10-re és 11-re eshet, a húsvét utáni hetedik vasárnapra és az azutáni hétfőre. Mivel a húsvéttól függ, és az most korábban jön, a pünkösd is hamarabb érkezik. Egészen pontosan 2024. május 19-re fog esni pünkösdvasárnap, pünkösdhétfő pedig május 20-ra, aminek köszönhetően három napos hosszú hétvégénk lesz, hiszen 20-a is munkaszüneti napnak minősül.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Havi 40.000 forintot támogatást kaphatnak a hátrányos helyzetű gyermekek – most bővült a jogosultak köre

A 26/2025. (VII. 17.) BM-rendelet kiterjeszti a hátrányos helyzetű gyermekek esélynövelő programjait: rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők, nevelésbe vett és utógondozott fiatalok mellett mostantól a szegregált területen vagy külterületen élők is jogosultak.

Kérhető még nyugdíjemelés, vagy már elfogyott az 1 milliárdos keret? 

Olvasóink is sokszor kérdezik, hogy érdemes még beadni a méltányossági nyugdíjemelési kérelmet, vajon kaphatnak-e támogatást. Jó kérdés.

Havi 40.000 forintot támogatást kaphatnak a hátrányos helyzetű gyermekek – ezt kell tudni a Roma Nemzetiség Tanulmányi Ösztöndíjról

Az ösztöndíj két tanévre szól, és a megállapítását követő szeptember 1-jétől kezdik folyósítani.

Ki kérhet nyugdíj előtt korhatár előtti ellátást? Másodállás vállalható mellette?

A korhatár előtti ellátás 2025-ben szigorú feltételekhez kötött, és csak nagyon kivételes esetekben...

Miért veszélyes a több rétegű fehér wc-papír? A puha luxus ára

Sokan azt gondolják, hogy a puha, vastag, hófehér toalettpapír az igényesség netovábbja. Egyfajta...

Egyben lejön az összes pikkely a pontyról, ha így pucolod: erre a pofonegyszerű trükkre tuti nem gondoltál

Van az úgy, hogy az ember jóhiszeműen vesz egy szép nagy pontyot, ügyesebbek...