6 ajándék 10000 alatt: kisgyereknek

Nem könnyű ilyen árak mellett jó ajándékot venni a gyerekeknek. Adunk néhány ötletet, ami belefér egy tízezresbe, a siker pedig biztos.

Építőkocka

Az Otthonka két évvel ezelőtt megcsinálta a házi gyártású fakockát, ami finoman szólva nem rakétatudomány, kis kézügyességgel bárkinek sikerül. Aki nem akar bíbelődni, sokfélét lehet venni, tízezerbe elég nagy mennyiség belefér, a gyerekek pedig imádják.

Dinoszaurusz

Rettenetesen olcsó, és nem reprezentatív felmérésünk szerint minden gyerek imádja a dínokat. Vegyünk többfélét, tízezerből egy egész falkányi kijön. A szülőnek is jó ajándék, mert a gyerek ellesz vele, míg összerakja, aztán amikor játszik vele.

Rajz- és festőcuccok

Tízezer forintból egy átlagos papírboltban biztosan kijön egy jó vázlattömb, egy doboz vízfesték vagy tempera, néhány ecset és ceruza. A nagyon kicsi gyereknek érdemes színezőt készíteni (előrajzolással, nyomtatóval, fénymásolóval), a szülők általában meglepődnek, mennyire ügyesek a gyerekek ezekkel.

Kisautók

Azért szeretem a kisautót, mert mindig örömöt szerez, évtizedekig használható, többen és egyedül is lehet vele játszani. Nyugodtan lehet venni használtan, a fémből öntött kocsik nagyon strapabírók és fertőtleníthetők. Ha nincs időnk vadászni, egy sima szupermarketben vagy játékboltban is van 100-féle legalább.

Társasjáték

A társas elég drága dolog, nem mindegyik fér bele a 10 ezres keretbe, de azért vannak jók, amiket meg lehet venni ennyiért. Ilyet én nem vásárolnék használtan, mindig hiányos, koszos és gyűrött lehet, nem érdemes kockáztatni.

Mézeskalácsház-építőkészlet

Az IKEA ledobta a neutronbombát ezzel a cuccal, mindenkinek bátran ajánlható, egy hároméves gyerek már biztosan élvezi, és a szülőkkel együtt is remek időtöltés. Érdemes hozzá mindenféle díszítést venni külön, amiben nyugodtan lehetünk kreatívak.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ennyi pénzt adnak a régi elektronikai cuccokért: mutatjuk, pontosan miért mennyit fizetnek

A legtöbb háztartásban lapul egy-egy régi mosógép, elromlott porszívó vagy egy rég elavult számítógép, amit már csak kerülgetünk.

Élettársi özvegyi nyugdíj 2026-tól: mikor jár a plusz pénz az együttélés után?

Idén megváltozott az élettársi özvegyi nyugdíj szabályozása.

Nem tudod, megbüntettek-e matrica nélkül? Itt ellenőrizd, csak a rendszám kell hozzá

Egy perc alatt kiderítheted, ha nem vagy benne biztos, hogy megbüntettek-e.

5000 helyett itt ingyen lekérheti, hol a telekhatár: ne fizessen érte, kerítésvita, sufni építésekor is nagyon hasznos

Aki nem hiteles térképmásolat ingyen lehetőséget keres, annak jó hír, hogy egy hivatalos állami térképen díjmentesen megnézheti a telekhatárokat és más fontos ingatlanadatokat.

Így kap SOS áramot, ha lemerült a feltöltőkártyás villanyóra: akkor is működik, ha zárva a bolt

Kellemetlen meglepetés, amikor az esti filmezés vagy mosás közben egyszer csak elmegy az áram, mert kiürült a keret.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat