Pontosan mennyit lehet spórolni kondenzációs kazánnal és hány év a teljes megtérülés?

Amennyiben esedékessé válik a kazáncsere otthonunkban, jó tisztában lennünk azzal, hogy 2016 januárjától már csak kondenzációs gázkazánokat szereltethetünk be. Annak, hogy a lakossági és nem lakossági fogyasztók már csak olyan kazánokra kapnak engedélyt, amelyeknek a hatásfoka legalább 86%-os, környezetvédelmi, spórolási és biztonsági okai is vannak. Ebből kiszorulnak a régi, hagyományos típusú kazánok. Szakembereket kérdeztünk, hogy milyen előnyökkel jár és hosszú távon mennyit lehet spórolni kondenzációs kazánnal.

Miért jó ez nekem? Hiszen sokkal drágább egy kondenzációs kazán.

A kondenzációs kazán – szemben a hagyományos kazánokkal – nem engedi ki az égéskor keletkező vízgőzt a kéménybe, hanem ezt a gőzt is felhasználja a működéséhez. A szakemberek szerint így több hő nyerhető, gazdaságosabb a kazán működése, amelyet elsősorban a gázszámlánkon érezhetünk. Emellett az alacsony, a kinti hőmérséklethez igazodó működés a környezetet is kevésbé terheli. A szakemberek szerint amiatt szükséges a külső hőmérséklet mérő beszerelése, hogy mindig az optimális hőfokon működjön a kazán.

Az is fontos, hogy a kondenzációs kazánok zárt égésterűek, tehát nem a lakásból, hanem kintről veszik el a működésükhöz szükséges oxigént. Nagyon biztonságosak, nem fordulhat elő például szén-monoxid mérgezés a használatuk során.

Mennyibe kerül egy új kazán beszereltetése?

Amennyiben még hagyományos kazánunk van otthon és esedékessé válik a csere, akkor már csak kondenzációs kazánt tudunk beszereltetni. Önmagában egy új kazánt 300.000 forint körüli áron is vehetünk, azt viszont a szakemberek tudják pontosan kiszámítani számunkra, hogy milyen egyéb munkálatok szükségesek. Amikor új kazánt szeretnénk beszereltetni, annak van egy engedélyeztetési költsége, továbbá a munkadíj és a szerelés során felmerülő további költségek. Ilyen lehet, ha új kéményt kell kiépíteni. A régi kazánhoz elegendő volt a régi kémény, de a kondenzációs kazánnál már több feltételnek kell megfelelni. Emellett előfordulhat, hogy a fűtéscsöveket tisztítani kell és felmerülhetnek egyéb bontási és beépítési költségek is.

Mennyit lehet spórolni a kondenzációs kazánnal?

Egy kazáncsere költsége az egyéb munkálatok szükségességétől függően több százezer forinttól több millió forintig terjedhet, így ennek tükrében tudjuk a saját háztartásunkra lebontani a megtérülést. Egyes számítások szerint 20-30 százalékkal is csökkenthető az éves gázfogyasztásunk. Ez alapján figyelembe véve a szerelési költségeket a kondenzációs kazán hosszú távon mindenképpen jó befektetésnek számít, csökkenti a költségeinket, kevésbé terheli a környezetet és az optimális hőfokon való működés miatt tovább bírja.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Itt a hivatalos lista: Ekkor jön a pénz! Megvannak a nyugdíj utalás időpontjai 2026-ra

Megvannak a hivatalos dátumok! A nyugdíj utalás időpontjai 2026-ban több meglepetést is tartogatnak. Tudd meg, mikor érkezik.

Durva: ennyi CT gépet vehettek volna a nemzeti konzultáció árából

7,3 milliárd forint többletforrást biztosít a kormány a költségvetésből CT és MRI gépek "beszerzésére", a cél a várólisták csökkentése.

Egy új FÉG gázkonvektor mennyit fogyaszt és mit tud? 5 dolog, amire figyelj a használata során

Az F850 konvektor egy jó kompromisszumos megoldás lehet, teljes házfűtésre viszont tudatos mérlegelést igényel.

Csak akkor utalja az adóvisszatérítést 2026-ban a NAV, ha ezt idejében megteszi

Hiába jár a visszatérítés, ha az érintett nem tesz meg időben egy fontos lépést, az összeg könnyen „beragadhat” az adószámlán.

Bővült a szülés utáni juttatások köre 2026-ban – de ki tudja ezt ténylegesen kihasználni?

A szülés utáni juttatások 2026-os új szabályai több támogatást és kedvezményt kínálnak, de csak akkor jelentenek valódi segítséget, ha pontosan tudod, mire vagy jogosult.

Csendháborítás bejelentése: ezt csináld, ha a szomszéd miatt már megint felébredt a gyerek

Ismerd meg a jogaidat, a házirend adta lehetőségeket és a rendőrségi bejelentés pontos menetét.