Ezeknél a napelemeseknél marad az éves szaldó

Ahogy korábban megírtuk, a kormány augusztusban arról döntött, hogy a napelemes rendszereknél megszűnik az éves szaldóelszámolás lehetősége. Ez nemcsak a 2024-től telepített rendszereknél lett volna így, hanem a korábban megvalósult beruházásoknál is. Szakértők szerint a döntés felért a napelem halálos ítéletével, hiszen számításaik szerint a változtatás után családi házak esetében gyakorlatilag soha nem térült volna meg a beruházás.

Hatalmas kavarás a napelemes elszámolás körül

A döntés komoly társadalmi felháborodást eredményezett, ami után elindult a visszakozás. Előbb a Fidesz frakcióvezetője arra kérte az energetikai minisztériumot, hogy ne vezessék ki az éves szaldóelszámolást a már meglévő háztartási napelemes rendszerek esetében, majd az Energiaügyi Minisztérium államtitkára levélben kérte a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal elnökét, hogy fontolják meg az éves elszámolás megtartását. Fordulatot Lantos Csaba miniszter bejelentése hozott:

Megtartják az éves szaldóelszámolást

De nem mindenkinél. Az energiaügyi miniszter elmondta, hogy van mód az éves elszámolásra minden, már meglévő beruházás esetében, sőt azoknál is, akik igényüket mostanáig benyújtották, de még nem valósították meg a fejlesztést. Hozzátette, 2024-től is fenntartják az éves elszámolást a már működő rendszerekre a telepítéstől számított tíz éven át.

Kik maradhatnak konkrétan az éves elszámolásban?
Mindenki, akinek már üzemel a háztartási napelemes rendszere, illetve azok is, akiknek már előkészületben van ilyen, vagy legkésőbb idén szeptember 7-ig jelezték fejlesztési igényüket, és a rendszert 2025 év végéig telepítik.

Az ezután induló fejlesztések már a bruttó elszámolás alá kerülnek. Lantos ígérete szerint hamarosan arról is tájékoztatnak, hogy miként oldják fel a napelemes rendszerek tavaly októberben elrendelt hálózati csatlakozási tilalmát.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

900 ezer egy duguláselhárításért? Maffiózóval beszél, nem szakival – mutatjuk, hogyan ismerheti fel a csalókat

Csábítóan olcsó árakkal hirdetnek majd benyújtanak egy több százezres számlát. De mégis honnan lehet tudni, ha csalót hívunk a házhoz?

Új autót érhet a család KRESZ-tudása: elindult az országos verseny, itt lehet kitölteni a tesztet

A szülők és a gyerekek együtt indulhatnak, a legjobban teljesítő család akár egy...

Számoljon vissza öttől, és cselekedjen: ezzel a zseniálisan egyszerű módszerrel leküzdhető a halogatás

Az 5 másodperces szabály segíthet abban, hogy ne gondoljuk túl a feladatokat, hanem végre hozzájuk kezdjünk. Mutatjuk, hogyan működik Mel Robbins módszere.

Lehet, hogy idén csak a tévében lesz fehér karácsony: mutatjuk, mit mondanak az előrejelzések az idei télről

Sokan már most azt találgatják, milyen lesz a tél 2026/27-ben, és vajon számíthatunk-e havazásra az ünnepek alatt.

199 forintos sütőtök és 55%-kal olcsóbb lencse: hétfői akciók, amikre most érdemes lecsapni

Ezeket az akciók közül érdemes most elsőként megnézni: olcsóbb hús, féláras sütőtök és nagy kedvezmények több boltban.

Jövőre tilos lesz, amit ma sok rolleres csinál – komoly szigorítást jelentett be Magyar Péter

Az elektromos roller szigorítás a járdán közlekedőket, a bérelhető rollerek használóit és a gyorsabb eszközök tulajdonosait is érinti.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat