Lehet, hogy mégis marad az éves elszámolás a napelemes rendszereknél

Ahogy azt korábban lapunk is megírta, a kormány augusztusban arról döntött, hogy a napelemes rendszereknél megszűnik az éves szaldóelszámolás lehetősége, és ez nemcsak a 2024-től telepített rendszereknél lesz így, hanem a korábban megvalósult beruházásoknál is. A szakértők szerint ez a döntés felér a napelem halálos ítéletével, hiszen számításaik szerint e változtatás után családi házak esetében gyakorlatilag soha nem térülne meg egy napelemes beruházás.

A döntés nagy sajtóvisszhangot eredményezett és komoly társadalmi felháborodást keltett, hiszen azok a családok, akiknél napelemes rendszert telepítettek, így nemhogy nem spórolnának a beruházásukkal, de hatalmas veszteségeik lennének, hiszen a rendszer bekerülési költsége sosem térülne meg.

Visszavonulót fújt a kormány? Éves elszámolás a napelemes rendszereknél

Kocsis Máté, a kormánypárt frakcióvezetője a közösségi oldalára kitett posztja szerint arra kérte Lantos Csaba energiaminisztert, hogy a már megvalósult családi beruházások esetén ne vonjanak el szerzett jogokat, és a kormány döntsön az éves szaldóelszámolás visszaállításáról legalább azon családok esetén, akiket ez korábbi szerződéseik alapján is megilletett. A fideszes politikus szerint egy uniós direktíva miatt kellene a kedvezőtlenebb elszámolásra áttérni. Jávor Benedek zöldpolitikus, korábbi EP-képviselő azonban a bejegyzést azzal kommentálta, hogy Kocsis nem mond igazat, az EU ugyanis nem várja el, hogy a magyar napelemes családokat visszamenőlegesen sorolják át éves elszámolásba. Kiszámítható, zöld energiára van szükség, energiabiztonságra – tette hozzá Jávor.

Akkor most mit vár el az Európai Unió? Pontosan nem ezt

Utánanéztünk, és az EU 2019/944 irányelv 15. cikk, 4. bekezdése csak azt követeli meg, hogy 2024 januárjától a tagállamok ne tegyenek lehetővé új éves szaldós szerződéseket. A meglévő szerződésekről azonban nem rendelkezik visszamenőleg. Sőt: azt kéri, biztosítsák a lehetőséget, hogy aki akar, áttérhessen bruttó elszámolásra, emellett viszont az EU egy korábbi, 2013-as iránymutatása kifejezetten arra kéri a tagállamokat, hogy a szaldós rendszerek átalakításakor figyeljenek arra, hogy a meglévő ügyfelek érdekei ne sérüljenek, vagyis ne járhassanak rosszabbul, mint korábban.

Lehet, hogy mégis marad az éves elszámolás a napelemes rendszereknél? Nem tudjuk. Az azonban biztos, hogy most a kormánypárt frakcióvezetője ezt kéri a kormány energiaügyekért felelős miniszterétől.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

900 ezer egy duguláselhárításért? Maffiózóval beszél, nem szakival – mutatjuk, hogyan ismerheti fel a csalókat

Csábítóan olcsó árakkal hirdetnek majd benyújtanak egy több százezres számlát. De mégis honnan lehet tudni, ha csalót hívunk a házhoz?

Új autót érhet a család KRESZ-tudása: elindult az országos verseny, itt lehet kitölteni a tesztet

A szülők és a gyerekek együtt indulhatnak, a legjobban teljesítő család akár egy...

Számoljon vissza öttől, és cselekedjen: ezzel a zseniálisan egyszerű módszerrel leküzdhető a halogatás

Az 5 másodperces szabály segíthet abban, hogy ne gondoljuk túl a feladatokat, hanem végre hozzájuk kezdjünk. Mutatjuk, hogyan működik Mel Robbins módszere.

Lehet, hogy idén csak a tévében lesz fehér karácsony: mutatjuk, mit mondanak az előrejelzések az idei télről

Sokan már most azt találgatják, milyen lesz a tél 2026/27-ben, és vajon számíthatunk-e havazásra az ünnepek alatt.

199 forintos sütőtök és 55%-kal olcsóbb lencse: hétfői akciók, amikre most érdemes lecsapni

Ezeket az akciók közül érdemes most elsőként megnézni: olcsóbb hús, féláras sütőtök és nagy kedvezmények több boltban.

Jövőre tilos lesz, amit ma sok rolleres csinál – komoly szigorítást jelentett be Magyar Péter

Az elektromos roller szigorítás a járdán közlekedőket, a bérelhető rollerek használóit és a gyorsabb eszközök tulajdonosait is érinti.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat