Így már nem éri meg? Fontos változás vár a napelemesekre

Az energiaügyi miniszter bejelentette: jön a havi szaldó elszámolás 2024 januárjától. Nemcsak a 2024 után telepített rendszereknél szűnik meg az éves szaldóelszámolás lehetősége, hanem a régebbi rendszereket is átteszik havi elszámolásba. Szakértők szerint ez azt jelenti, hogy a változtatás után soha nem fog megtérülni a napelemes beruházás. Napelem szaldó elszámolás 2024 – mutatjuk a tudnivalókat.

Havi szaldó elszámolás mindenkinek

Lantos Csaba miniszer egy rövid videóban jelentette be, hogy a napelemeseknél január 1-től nem éves, hanem havi alapon számolnak majd el. A bejelentés után az is biztosság vált, hogy januártól nemcsak a 2024 után telepített lakossági napelemeknél szűnik meg az éves szaldóelszámolás lehetősége, hanem a régebbi rendszereket is átteszik havi elszámolásba – írta meg a Telex. Lantos a változást úgy írta el, hogy a korábbi napelemesek élvezhették a szaldóelszámolást, és ez a feltelepítéstől számított tíz évig így is marad, csak az éves rendszer helyett havi elszámolásra állnak majd át január 1-től. Aki újonnan száll be a rendszerbe, annak már bruttó elszámolás lesz.

A videóban arról is szó volt, hogy a minisztérium szeptemberben közzéteszi, hogy hol lehet majd újra Magyarországon napelemet csatlakoztatni a hálózatra. (Mint ismert, a kormány tavaly ideiglenesen felfüggesztette a betáplálási lehetőséget az újonnan csatlakozó lakossági napelemes rendszereknél, erről itt írtunk.)

Napelem szaldó elszámolás 2024

Az éves elszámolás azt jelentette, hogy a nyáron betáplált felesleges energiát télen visszakaphatta a felhasználó ingyen. Ez változik: a szolgáltató nyáron kilowattonként 5 forintot fizet majd a betáplált áramért, télen viszont 2500 kW fogyasztásig 38 forintért adja vissza a fogyasztónak. Ezen felül 70 forintos, piaci áron lehet áramot venni. Fontos megjegyezni: ezek a jelenlegi tarifák, azt nem tudni, hogy ezek lesznek-e érvényesek a jövőben is – mutat rá a Portfolio.

Esélytelen, hogy megtérüljön?

A hírre a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség is reagált. Kiss Ernő, a Napelem Szövetség elnöke az RTL-nek elmondta: a havi elszámolási rendszerre való átváltás azt jelenti, hogy a változtatás után soha nem fog megtérülni a napelemes beruházás. Ezek a rendszerek 8-10 éves megtérülési idővel lettek létrehozva, de ez nem fog megvalósulni.

Az RTL összefoglalója:

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Súlyos tízezreket fizethetsz, ha elfagy a vízóra, figyelmeztet a békéltető testület – kármegelőzés profi módra

A fagy elleni védelem a tulajdonos felelőssége. Hogyan kell megelőzni a kárt?

Heti akciók: téli levesek és virsliőrület mindenhol

A legtöbb leárazás valóban ma, szerdán fordul át teljes áruvá, úgyhogy aki spórolni ünnepek előtt, még most induljon meg.

Ingyenes pelenkázó táskát kapnak a kismamák ettől a webáruháztól: így rendelj, már viszik is ki

Kismamaként minden segítség aranyat ér… pláne, ha egy ingyen pelenkázótáska babacuccokkal teli érkezik. A Kifli.hu most ezt dobja be-

Pánik a babavárás miatt: Tényleg mindent meg kell venni?

Anyagi pánik a baba érkezése előtt? Így működik a babavárás spórolás! Megmutatjuk, miért ne vásároljon be mindent, és miért segítenek a barátok!

Brutális a büntetési lista, ha autópálya-matrica nélkül vezetsz: mutatjuk a részleteket

Jó hír: van pár eset, amikor utólag is ki tudjuk húzni magunkat a csávából.