4+1 hasznos eszköz, amitől melegebb lesz a lakás: tízezreket spórolhatsz a használatukkal

Az utóbbi években már megszokhattuk, hogy 4 évszak helyett tulajdonképpen csak 2 van, az ősz és a tavasz szinte pár nap alatt átrobog rajtunk. Így van ez idén is, a tavasz igen hűvös, néhanapján pedig kifejezetten hideg, szinte télszerű idő van. A fűtést azonban érthető módon sokan ilyenkor már nem szeretjük felkapcsolni. Mutatunk 4+1 hasznos eszközt, amitől melegebb lesz a lakás, ráadásul tízezreket spórolhatunk a használatukkal.

Szőnyeget mindenhova!

Amellett, hogy a hőszigetelésre és a hideg padló lefedésére is jól jön, sokkal szebbé varázsolhatja otthonunkat, ha sok-sok szőnyegünk van. Garantáltan melegebb lesz tőle a lakás, és nem kell hónapról hónapra súlyos tízezreket költeni a rezsire pluszban. Nem cseréljük gyakran, ezért megéri jó minőségűt venni: a legjobban a gyapjú szőnyeg melegíti a lakást, ráadásul kifejezetten kellemes is rálépni. Mindemellett a szőnyegek már csak azért is hasznosak, mert így nem kell papucsban járkálnunk otthon, mezítláb vagy zokniban is lehetünk.

A szőnyegek nemcsak a padlóra fektetve tesznek jó szolgálatot, hanem a falra felerősítve is melegebb lesz tőlük a lakás. Nem mellesleg jól néz ki: ismét egyre divatosabbak a fali szőnyegek, a fehér falat könnyen fel lehet dobni egy szép darabbal.

Melegebb lesz tőle a lakás, jól néz ki és tízezreket spórolhatunk a használatukkal! Kell ennél több?

Használjuk tudatosan a függönyöket!

Sokaknak eszébe sem jut, hogy mennyit tehetnek hozzá a függönyök a lakás melegen tartásához. A legjobb az, ha vastag, sötét függönyeink vannak, hiszen ezek ugyanolyan jól tartják kint a hideget, mint amennyire jól bent a meleget. Fordítsunk nagyobb odafigyelést arra, hogy mikor kel fel és mikor megy le a nap, használjuk ki a nap energiáját. Engedjük be a fényt, akkor is, ha borongós az idő, és húzzuk be a függönyt, amint besötétedik. Nagyon hasznos eszköz a függöny, hasonlóan jó díszítőelem, mint a szőnyeg és szintén segít a spórolásban is.

Tartsuk csukva az ajtókat!

Bizony ám, az ilyen apró dolgok is számíthatnak, amikor lakásunk melegen tartásáról akarunk gondoskodni. Az olyan „hideg” helyiségek, mint például a kamra vagy a fürdőszoba, ahol gyakran kőburkolat van, erősen hűtő hatásúak lehetnek. Figyeljünk oda, hogy legyen csukva azon szobák ajtaja, ahol éppen nem tartózkodunk. Így nem szökik el a meleg levegő onnan, ahol vagyunk, és a hideg sem lepi el az egész lakást.

Figyeljünk a radiátorok környékére!

Általános szabály, hogy a radiátorok elé közvetlenül sose toljunk kanapét vagy szekrényt, hiszen így lezárjuk és ellehetetlenítjük a meleg levegő útját. Mindig hagyjunk egy kis „folyosót” a bútorok és a fűtőtestek között, hogy a meleg levegő ne szoruljon be. Érdemes a radiátorok fölé polcokat helyezni, hiszen akkor nem a mennyezetig, hanem csak a polcig száll, az pedig a szoba közepe felé tereli a levegőt. Így garantáltan melegebb lesz a lakás, ráadásul sokat spórolhatunk. Elég, ha csak áthelyezünk egy-egy polcot vagy veszünk párat olcsón.

Ügyeljünk az apróságokra is!

Rengeteg olyan hasznos eszköz van, amitől melegebb lesz a lakás, használatukkal pedig tízezreket spórolhatunk. Az imént felsoroltak is ilyenek, azonban megannyi olyan van, ami sokszor eszünkbe sem jutna. Ilyen például a szegőlécek újraszigetelése, vagy kanapéválasztásnál a sötét színű bútor, ami az elnyelt meleget bocsátja ki magából. Érdemes lehet a nyílászárók alját is „elszigetelni” valamilyen textíliával, így biztosra mehetünk, hogy nem szökik be a hideg. Tegyünk pár nem használt takarót, ágyneműt a kanapéra, fotelra, ezzel is segítjük a hő megtartását. Rengeteg apróság van, amivel megkönnyíthetjük életünket, ráadásul költséghatékonyan, csak oda kell figyelni!

Hasznosnak találtad ezt a cikket?
Küldd el másoknak is:

Kérdésed van?

Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, segítünk!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezeket a termékeket nem érdemes a boltban hagyni: bab és tonhal a hét legjobb árai között

Szuper termékek, szuper áron, ez legyen a heti bevásárlólistád!

Autót vennél? Nem minden az ár, ezzel a pluszköltséggel sokan nem számolnak

Ha használt vagy új autót, esetleg más gépjárművet (például motorkerékpárt) vásárolunk, öröklünk vagy...

A gyerekes szülőknek több szabadság jár! Így veheted ki

A gyerekes szülőknek több szabadság jár: ha van 16 év alatti gyermeked, évente akár 7 extra napot is kaphatsz.

Drónod van? 200.000 forintos büntetés járhat, ha így engeded fel

Ma már bárki drónozhat és egyre többen használják is nemcsak hobbiként, hanem például...

65 éven aluli nyugdíjas? Ne fizessen teljes árat, így érvényesíthető az utazási kedvezmény 2025-ben

Tavaly márciustól vezették be a közösségi közlekedésben az új tarifarendszert. A korábbi kedvezményrendszer...

10 kérdéses retró kvíz: mennyire emlékszel a balatoni nyarakra?

A nyár még messze van, egy kis nosztalgiázással közelebb hozhatjuk a balatoni életérzést!