Itt a TüzifaFutár, keress rá Te is!

A kormány szeptember közepén indította el a tűzifaprogramot, amelynek keretén belüli rögzített áron lehet tűzifa-alapanyagot vásárolni. Azon túl, hogy a most ősszel elstartolt programnak lehet, csak jövő télen vesszük hasznát, még egy dolog hibádzik: a közreadott adattáblájuk egyáltalán nem felhasználóbarát. Itt jön képbe a Hóvége.

Igyekeztünk alaposan körbejárni a hatósági áras tűzifa témáját: írtunk magáról a programról, annak nehézkességéről, egy olvasónak hála pedig beleláthattunk a megrendelés folyamatába. Most a Hóvége egy újítást mutat be, amivel a tűzifarendelés előtt álló olvasóinknak szeretnénk segíteni.

Minden ömlesztve? Sebaj, megoldjuk!

Mint írtuk korábban, a program keretében vásárolt tűzifát a vásárlók kizárólag az állami erőgazdaságok által meghatározott helyen és módon vehetik át. A kormány három listát adott közre:

  • ebből az első azt mondja meg, hogy melyik települések mely erdőgazdaságoknál vehetnek fát,
  • ha megvan az erdőgazdaság, akkor kiválaszthatjuk a 4 legközelebbi közül a megrendelési és befizetési helyet, ez a második lista,
  • a harmadik tartalmazza a lehetséges átvételi helyeket.

Ezek a dokumentumok statikusak, és bár hozzásegítenek a keresett információkhoz (az erdészetek címe, elérhetősége is megtalálható bennük), úgy kell őket kibogarászni – pedig egyesek szerint high-tech nagyhatalom vagyunk. A Hóvégén úgy gondoltuk, lehetne ezt egyszerűbben is. Meg is csináltuk!

TűzifaFutár a Hóvégén

Hatósági áras tűzifát szeretnél, és beszélnél az illetékesekkel a rendelésről. Táblázat silabizálás helyett használd a keresőnket, a TűzifaFutárt! Nagyszerű és egyszerű, hiszen egy kattintás után megkapsz minden szükséges információt.

Vegyünk egy példát! A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Túrkevén élsz, és fogalmad sincs, kivel kell felvenned a kapcsolatot. Nincs más dolgod, mint

  • beírni a település nevét (az első 3 betű után már kiadja a lehetőségeket, ott is kiválaszthatod), rányomsz a keresésre, és meg is van a lényeg:
  • az illetékes erdészet a NEFAG (Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt., a névre kattintva továbbmehetsz a honlapjukra),
  • alatta találod a befizetési helyeket, elérhetőséggel, címmel,
  • legalul pedig az átvételi helyeket látod (hat lehetséges helyszínt adott meg). Íme, egy pofonegyszerű, ámde nagyon is hasznos funkció.

Próbáld ki és használd, hiszen pont azért hoztuk létre, amiért a Hóvégét is: csak hogy segítsünk a hétköznapokban!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Hihetetlen fagyasztott akciók: Spórolj jelentős összegeket!

Ezen a héten a legjobb mirelit akciók segítségével szinte féláron pakolhatod tele a fagyasztóládát.

18 éve változatlan: Ennyi a minimálnyugdíj összege, és ez mindent tönkretesz!

Döbbenetes, de a minimálnyugdíj összege 18 éve változatlan. Miért nem emelik meg a 28 500 forintos határt, és hogyan érint ez minden magyar családot?

Brutális, mennyibe kerül, hogy visszakapcsolják az áramot: mutatjuk, mitől függ az összeg

Csak be kell fizetni az elmaradást, és minden megy tovább? Nem!

Itt nézheti meg gyorsan, hány büntetőpontja van jelenleg: pár kattintás az egész

Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor már komoly a baj, pedig néhány kattintással bárki ellenőrizheti, hány büntetőponttal szerepel a nyilvántartásban.

Veszélyes fűszer a polcokon: egész koriandermagot hívott vissza a hatóság

Vigye vissza a boltba, ha ilyet vásárolt!
Nyitólap
Kire szavazzak?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat