Nagy áremelésre készülnek a mobilszolgáltatók: ennyivel drágulnak a díjak

Mindhárom magyarországi mobilszolgáltató a Vodafone, a Telekom és a Yettel, sőt még a Digi is bejelentette, hogy 2024-ben árat emelnek. Mindez az inflációkövetés eredménye, tehát díjkorrekciót hajtanak végre. Március elsejétől lesznek érvényesek az új tarifák. Mennyi lesz a Vodafone áremelés 2024-ben? Megmutatjuk a többi szolgáltatót is.

Vodafone áremelés 2024-ben

2024. március 1-jétől emelkednek a díjak. Törthavi elszámolással, tehát ha valakinek nem ezen a napon kezdődik majd az új számlázási ciklusa, akkor időarányosan február végéig a jelenlegi díj lesz számlázva, és március 1-jétől ugyancsak időarányosan számoljál ki. A kettő együtt fogja adni ebben az esetben az első új számlát.

Miért 15 százalék?

A fogyasztói árindex alapján az inflációkövető díjkorrekciója például a Vodafone-nál 22,01% lenne, viszont a közelmúltban kedvezőbbek a gazdasági változások, és az inflációs ráta csökkent, ezért a díjkorrekció mértékét csökkentették.

Mivel az előző évi inflációból indulnak ki, ami 17,6 százalék volt, igazából mondhatni jól jártunk az alacsonyabb 15-15,4 százalékos áremelésekkel. Viszont így is az infláció értéke nagyjából háromszorosa a decemberben mért éves (5,5 százalék) inflációnak, tehát még ez a díjkorrekció is elég magasnak számít.

Telekom áremelés 2024-ben

A Telekomnál a legkisebb mértékű az áremelés. A pontosan 15 százalékos díjkorrekció az otthoni tv-, internet és telefonszolgáltatásokra, a mobil net- és hangszolgáltatásokra vonatkozó havi díjait fogja érinteni. A forgalmi díjakra mint sms díj és perc díj, illetve a kiegészítő szolgáltatásokra nem vonatkozik az emelés.

Mi a helyzet a Yettel-nél?

A Yettel mobilszolgáltatónál 15,3 százalékkal emeli a díjakat március 5-től. Itt sem számítanak a pénzbeli változások a perc és sms díjakra, havi díjakra és a lakossági előfizetések kiegészítő adatjegyeinek áraira sem.

A Vodafone emel a legnagyobbat

A vodafonosok tapasztalhatják majd a legmagasabb áremelést, ami ugye 15,4 százalék. A korrekció az egyéni előfizetői szerződés szerinti havi előfizetési díjra vonatkozik, illetve kedvezményekre. Nem vonatkozik áremelés az eszközbiztosításra, hang forgalmi díjára, egyszeri díjakra és készülék részletfizetésére.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Miért veszélyes a több rétegű fehér wc-papír? A puha luxus ára

Sokan azt gondolják, hogy a puha, vastag, hófehér toalettpapír az igényesség netovábbja. Egyfajta...

Egyben lejön az összes pikkely a pontyról, ha így pucolod: erre a pofonegyszerű trükkre tuti nem gondoltál

Van az úgy, hogy az ember jóhiszeműen vesz egy szép nagy pontyot, ügyesebbek...

Végre visszajárhat a pénz a devizahiteleseknek? Lépett a Kúria!

Az Európai Unió Bírósága után már a magyar bíróság is az adósnak adott igazat. Végre új lendületet kapott a devizahitel visszafizetés ügye.

Zuglóban elindult, ami az állam feladata lenne: fiatal párokat segítenek lakáshoz jutáshoz

Zuglóban először hirdettek olyan lakáspályázatot, amely kifejezetten első otthont kereső fiatal párokra fókuszál.

Nem éri el a szakrendelőt? Időpontfoglalás online – útmutató lépésről lépésre

Zseniális találmány az EESZT időpont foglaló felülete, ahol alig egy perc alatt lehet időpontot foglalni az orvoshoz.

Hogyan tudom megnézni, hogy ki nézte meg a Facebook profilomat? Tisztázzuk a félreértéseket

Sokan szeretnék tudni, vajon kik követik figyelemmel az életüket. Egyáltalán van-e lehetőség erre?