Továbbra is sokan kénytelenek beérni minilakás vásárlásával

A megváltozott ingatlanpiaci körülmények között sem vesztettek népszerűségükből a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások. Ezek a kis alapterületű ingatlanok szűk, de annál jelentőségteljesebb részt foglalnak el a hazai ingatlanpiacból – közölte a Duna House.

A közleményben rámutattak arra, hogy a kislakásokra különlegességük és egyediségük miatt fordítanak kiemelt figyelmet a vásárlók és a szakemberek.

A tavalyihoz hasonlóan, változatlanul az összes adásvétel 1 százalékát kötötték 10-20 négyzetméter közötti lakásra vagy házra. Legalábbis a Duna House idei adatai alapján. Az idén augusztusig értékesített 20 négyzetméteres vagy annál kisebb otthonok négyzetméterára lokációtól és állapottól függően 400 ezertől 1,7 millió forintig terjed a fővárosban. A vidéki területeken azonban már 350 ezer forintos négyzetméteráron is hozzá lehetett jutni 20 négyzetméteres, jó állapotú lakáshoz.

Hasonló méretű, kertkapcsolatos minilakást, hétvégi házat már 185 ezer forintért is lehet kapni négyzetméterenként. De van olyan agglomerációs település, ahol megközelítette a 2 millió forintot az egységár – írják a közleményben.

Jellemző trend, hogy ingatlanpiaci befektetők a régi, klasszikus nagypolgári vagy az átlagos méretű, könnyen alakítható 50-60 négyzetméteres ingatlanokat osztják fel kettő, vagy akár három kisebb alapterületű minilakásra.

A Duna House azt tanácsolja, hogy ilyen esetekben is kiemelt figyelemmel kell eljárni. A szétválasztott, a tárolóból, vagy garázsból átalakított kislakásoknál is érdemes ellenőrizni a tulajdoni lapot. Ugyanis a későbbi értékesítés során, illetve hitelfelvétel esetén elengedhetetlen, hogy a valóságnak megfelelő adatok szerepeljenek a dokumentációban. Szintén fontos körülmény, hogy a társasház adott-e engedélyt a nagy lakás szétválasztására. Valamint az is, hogy az ingatlanok rendelkeznek-e önálló mérőórákkal – hívta fel a figyelmet a Duna House.

(MTI)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Az 5 legjobb madáritató házilag: minden van otthon hozzá

A nyári hőségben a madaraknak legalább akkora szükségük van vízre, mint nekünk.

Sürgős közlemény érkezett a nyugdíjasoknak: eldőlt a plusz pénzek sorsa, és még az ősszel nagy fordulat jön!

Mindenkit ez a kérdés foglalkoztat: a 13. havi nyugdíj 2026-ban mikor érkezik meg a számlákra? Eláruljuk az igazságot a kifizetésekről és az őszi emelésről!

Eddig kell megőrizni a csekkeket, ha nem akar duplán fizetni: évek múlva is kérhetik 

Mi a biztos módszer arra, hogy ne kérjék rajtunk évek múlva is számon a már befizetett csekkeket?

Ne fuss lyukra, ezekre a szakrendelésekre kötelező a beutaló – sokan rosszul tudják, hová kell

A beutalóköteles szakrendelések előtt érdemes időben intézkedni, mert enélkül könnyen hiába kérünk időpontot.

Ennyibe kerül mobil klímát kölcsönözni – kiakadtunk az áraktól

Megnéztük, mennyibe kerül kibérelni egy mobil klímát a legforróbb nyári hetekre. Mutatjuk milyen helyzetekben éri meg mégis a kölcsönzés.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat