Házilag készített gyomirtó: 5 hatékony, filléres megoldás

A nyár berobbanásával egyre több időt szánunk a kertünk gondozására. Azonban nem elég a növényeket szépen elültetni, vigyázni is kell rájuk, hiszen könnyen megtámadhatják őket betegségek, rovarok, csigák, sőt, még a gyom is felütheti a fejét szeretett ágyásunk közepén. A kert illemszabályairól már írtunk, most 5 házilag készített gyomirtó van a soron, amikkel kipusztíthatjuk a nemkívánatos növényeket a kertből.

1. Újsággal a gyomok ellen

Ez a megoldás tulajdonképpen teljesen ingyenes, hiszen újságot nem azért veszünk, hogy a gyomokat irtsuk vele, hanem, hogy olvasgassuk. Azonban, amikor kiolvastuk a lapokat, érdemes kipróbálni más terepen is és bevetni a gyomok ellen. Ez a házilag készített gyomirtó úgy működik, hogy a lapokat benedvesítve el kell helyezni a gyomosodásra leginkább hajlamos területre. A papír a napfénytől és a nedvesítés miatt az oxigéntől is elzárja a gyomokat, így azok nem fognak tudni növekedni. Egy fokkal profibb megoldás a talajszövet is, amit boltokban vásárolhatunk, ezek kifejezetten erre a célra vannak kitalálva, de persze egy kicsivel drágább mulatság.

2. Támadj ecettel

Az almaecet megannyi más megoldás mellett a dudvák ellen is hatásos lehet. Töltsünk egy szórófejes permetezőbe almaecetet és a dudvás területet fújjuk be vele. Nem kell elárasztani a területet ecettel, pár fújás elég, de ha nem látjuk a hatását, akkor akár többször is ismételhetjük.

3. A szódabikarbóna erre is jó

A házilag készített gyomirtó egyik alternatívája a szódabikarbóna, megannyi más felhasználási területe mellett a gyomok ellen is bevethető. Nagyobb területeken is érdemes alkalmazni, sokszor a megrepedezett aszfaltra, járdára szórják, hogy megakadályozzák a gyomnövények elszaporodását, de a kertben is lehet használni. A gyomosodásra hajlamos területre szórjunk szódabikarbónát, ha pedig már kinőtt a gyom, akkor azt is meghinthetjük a porral, gyorsabban fognak kipusztulni.

4. Használj szalmát

A szalma egyszerre többféleképpen is a segítségünkre lehet, hiszen, ha a gyomosodásra hajlamos vagy már elgyomosodott területet befedjük vele, akkor a napfénytől és oxigéntől elzárja a gyomokat és kipusztítja azokat. Ez a házilag „készített” gyomirtó pedig nemcsak a gyomok ellen jó, de a növények növekedését is segíti, hiszen ahogy idővel lebomlik, úgy trágyázza is a táptalajt, amiért hálásak lesznek a növényeink. Ezt a 2 az 1-ben megoldást érdemes kipróbálni!

5. Kukoricadara a gyomok ellen

Számos gyom ellen bevethető ez a „gyomirtó”, amit valójában nem is kell elkészítenünk, hanem magától kész van. A pitypangok ellen nagyon jól bevethető, ha beszórjuk vele a pázsitot, nem kell aggódnunk a látványt elrontó sárga növények miatt. A kukoricadara képes más növények kiirtására is, mint a muhar, az ecsetpázsit, a kövér porcsin és a disznóparéj.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Megéri az utánvétet választani, még akkor is, ha drágább? Néhány erős mondat az online vásárlásról

Soha ne kattintsunk azonnal a vásárlás gombra, ha meglátunk egy jól hangzó akcióval hirdetett terméket!

Ezt ültesd a padlizsán mellé és brutálisan beindul a termés: 5 növény, amit kötelező és 3, amit tilos

A bőséges terméshez csak a megfelelő növénytársítás kell.

Olcsó vagy drága a szódagép? Kiszámoltuk: ennyit spórolhatsz vele a szifonhoz és a palackos vízhez képest

Klasszikus példája annak, amikor a drágább megoldás az olcsóbb.

Éjszakai takarítás: hol lehet jelentkezni és mennyit fizetnek? Megéri egyáltalán?

Fizetés és munkakörülmények: mire számíthat, aki éjszakai takarító állást vállal.

Az éjszakai izzadás okai: nem játék, ha ez a 3 tünet kíséri – ilyenkor fordulj orvoshoz

Az éjszakai izzadás nem a leghétköznapibb tünetek egyike. Nagyon bonyolult szituáció, mivel rengeteg féle kiváltó oka lehet.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat