5 hatékony rovarcsapda házilag: távol tartják a kártevőket

Egy nyári sütögetést vagy egész napos partit kevés dolog ronthat el jobban, mint a rovarok látványa, ahogy szemet vetnek az ételekre és ellepik azokat. Sokszor hiába hessegetjük ezeket a bosszantó kártevőket, egyszerűen lehetetlen elűzni őket. Ugyanez a helyzet akkor is, amikor a nyár beköszöntével a lakásba is bármikor bejönnek. Lehet ellenük védekezni, ráadásul nem kell sok ezer forintos profi csapdákra gondolni: mutatunk 5 módszert a rovarcsapda házilag történő elkészítésére!

Csapda a büdösbogarak ellen

Szerezzünk be egy nagyobb PET-palackot, 1,5-2 litereset, a kupak alatt 3-4 centire pedig vágjuk le a tetejét egy ollóval. Vegyük le a kupakot, majd a levágott részt fordítsuk fejjel lefele a palackba. Így ragasszuk bele vagy ragasztószalaggal, vagy pillanatragasztóval, a lényeg, hogy biztosan legyen rögzítve. Ezt követően pedig egy kis lámpát tegyünk a palack aljába és helyezzük a szerkezetet egy sötét helyre. A büdösbogarak bele fognak repülni, ám ki már nem jutnak. Kész is a rovarcsapda házilag büdösbogarak ellen!

Mindenes csapda, egyszerűen

Az előbbinél van könnyebb módszer is. Ehhez is elég egy nagyobb PET-palack, szintén jó lesz a 1,5 vagy 2 literes. Az aljába helyezzünk valamilyen ragacsos, édes masszát, méz, mogyoróvaj, lekvár, de az érett gyümölcs is vonzani fogja a rovarokat. Ezután vágjunk óvatosan egy U alakú lyukat a palack oldalába, de a felső részénél ne vágjuk ki teljesen. Hajlítsuk kifelé, mint egy csapóajtót, így a rovarok be tudnak menni, ki azonban már nem jutnak: az édes, ragacsos massza vonzza őket, ebbe fognak beleragadni. Ez a rovarcsapda házilag is könnyen elkészíthető, és tuti hatásos.

Légycsapda vörösborecettel

Egy viszonylag nagy tálba tölts vizet, ez mindegy, hogy hideg vagy meleg, a lényeg, hogy nagyon sok legyen benne. Ebbe tölts szappant van habfürdőt, a cél, hogy minél vastagabb és nagyobb habréteget kapj a végén. Ezt követően egy kis tálba vagy pohárba önts vörösborecetet, ezt pedig helyezd a habos vízzel teli tál közepére úgy, hogy az ecetes pohárka a víz felszínén maradjon. A rovarcsapda el is készült, innentől csak várni kell, hogy a legyek megtámadják a tálat, hiszen nagyon szeretik a vörösborecetet, azonban, amikor odarepülnek, akkor fenn fognak akadni a habban, szabadulni pedig nem tudnak. Ahhoz, hogy kitartson a házi rovarcsapda naponta frissítsük a keveréket!

Rovarcsapda fóliával

Egy kis tálba tegyünk egy keveréket mézből vagy valamilyen szirupból, balzsamecetet, almaecetet, de sört is használhatunk, végezetül adjunk hozzá egy kevéske olívaolajat. Ezután a tál tetejére feszítsünk egy frissentartó fóliát, legyen nagyon feszes, ez fontos. A fóliát lyuggassuk ki, lehetőleg fogpiszkálóval. Az édes ízt imádó rovarok zabálni fogják a keveréket a tál alján, így belemásznak majd a pici lyukakon és beleragadnak a szirupos keverékbe. A kis muslincák és rovarok ellen ez egy tökéletes rovarcsapda, házilag gond nélkül összedobható.

„Légypapír” házilag

A klasszikus légypapír helyettesítésére a következő rovarcsapdát könnyen el lehet otthon is készíteni. Fogjunk egy papírdarabot, amit vonjunk be felhevített, összeolvasztott kukoricasziruppal, vízzel és cukorral. Ebbe a keverékbe mártsuk bele a papírdarabot, majd lógassuk fel valahova, ahol gondot okoznak a rovarok. A kártevők pillanatok alatt el fogják lepni a rovarcsapda házilag elkészített változatát, és beleragadnak. Így nem kell újra és újra légypapírt venni, hiszen percek alatt meg tudjuk csinálni otthon is.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Hajdú hőszivattyús bojler: kiszámoltuk, mennyit fogyaszt és milyen gyorsan térül meg

Utánaszámoltunk a Hajdú hőszivattyús bojler költségeinek, és megmutatjuk, miért beszél szakértőnk akár 15–20 éves megtérülésről.

A rendszer vesztesei: 40 év után ők nem mehetnek el nyugdíjba Magyarországon

Láthatatlan munka kontra hosszabb szolgálati idő.

Ha palántát nevelsz, ezt vedd meg az OBI-ban, hálás leszel magadnak érte

A palántáid satnyák vagy egyenetlenül kelnek? Mutatjuk a megoldást.

Kiruccanok olcsó buszos utazások külföldre: a 3 legjobb ajánlat 2026-ban

Elhoztuk a legkedvezőbb ajánlatokat, ha csoportos utazásra vágysz idén!

Heti akciók: tavaszváró foszlós kalács és füstölt csülök vár, akár 40% kedvezménnyel

A heti akciók mától indultak, és akár 40% kedvezménnyel kínálnak foszlós kalácsot és füstölt csülköt is, jövő szerdáig.

Kötelező béremelés a segítő foglalkozásúaknál: így alakulnak az összegek

A rendszer több mint bonyolult: a dolgozók kénytelenek különböző táblázatokból összebindizsizni, mennyi fizetés jár nekik.