6+2 igazán finom ételmaradék mentő recept sült csirke és főtt hús megmentésére

Maradékmentő ötletek következnek: ezeket készítsd el, ha a maradék sült csirke a hűtőben árválkodik. Sőt, a vasárnapi levesből maradt főtt húsra is mondunk pár jó javaslatot.

A hétvégi húsleves vagy a vasárnapi sült csirke olyan tradíció, amit még az infláció mellett sem engedünk el könnyen – maximum jóval ritkábban készítjük őket. Pont ezért lehet dühítő, ha marad belőle – úgyhogy hoztunk pár ötletet és konkrét receptet, hogy mit kezdjünk a megmaradt sült vagy éppen főtt csirkehússal.

  • Saláta: a legegyszerűbb megoldás, igazi maradékmentő. A témát megközelíthetjük a retro irányból – főtt tészta, majonéz, tejföl, harsanós zöldségek és egy kis alma meg sajtkocka, instant nyolcvanas évek – vagy egy kicsit könnyedebb vonallal sok zöldsalátával, könnyű öntettel, friss, szezonális zöldségekkel, esetleg némi fokhagymás krutonnal, laktató hétfői munkaebéd kerekedhet belőle.
  • Házi krém: az aprító a barátunk. A hideg szendvicsekre való krémbe a lecsipkedett maradék hús mellé kerülhet egy kis majonéz, főtt tojás, tejföl és fűszer, és máris kész a heti uzsonnára való. Ha paradicsompürével, és egy kis kukoricával keverjük össze, akkor sajtkabát alatt remek melegszendvics krém lesz belőle.
  • Tépett csirke: mindegy, hogy comb, szárny vagy farhát maradt a nyakunkon, egy kis házi barbecue szósszal kikeverve isteni házi street foodot készíthetünk belőle. Mi most egy tortilla lapba sütött változattal készültünk, de hamburger zsemlében csemegeubival is legalább ilyen jó!
  • Gyors egytálétel: a maradék húst felkockázzuk, és és tetszés szerint ízesített gabonával összekeverjük. Lehet a végeredmény egy spanyolos hamis paella, egy oroszos plov vagy egy törökös piláf – a mi kedvencünk most ez a spenótos-pesztós bulgur maradék csirkefalatokkal. 
  • Rakottas: rizs vagy tészta, egy ízletes szósz, mirelit vagy friss zöldség, rétegezve. Ha a tetejére egy kis sajt is kerül, az biztos nem árt neki.
  • Szószos hús: kis zsiradék, tejszín vagy paradicsomszósz, ha tetszik, a hűtőben lapuló maradék zöldség: pár perc alatt ízletes tejszínes-gombás, zöldséges-paradicsomos szószt készíthetünk – tálalni tésztával és rizzsel is lehet!

Tex-mex tortilla maradék csirkéből:

  • 20 dkg maradék csirkehús (comb, mell, far-hát vegyesen)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 dl paradicsompüré
  • 2 ek szójaszósz
  • 1 ek olívaolaj
  • 2 ek almaecet
  • 2 ek cukor
  • 2 kk füstölt paprika
  • 15 dkg csemegekukorica
  • 15 dkg vörösbab (konzerv)
  • 15 dkg reszelt sajt
  • Só, bors
  • 4 tortilla lap
  1. A csirkét lefejtjük a csontokról, szálasra tépkedjük. 
  2. Az olívaolajat felhevítjük egy serpenyőben, hozzáadjuk a finomra vágott fokhagymát, felöntjük paradicsomszósszal, hozzáadjuk az almaecetet, a paprikát, a cukrot sózzuk, borsozzuk, és 20 percig főzzük, míg kicsit sűrű lesz.
  3. A házi barbecue szószba keverjük a tépett csirkét. 
  4. Egy másik serpenyőbe teszünk egy tortilla lapot, a felét megkenjük a szaftos tépett csirkével, szórunk rá kukoricát, babot és reszelt sajtot, és ráhajtjuk a tortilla másik oldalát, majd megfordítjuk.
  5. Ha kész, cikkekre vágjuk és forrón tálaljuk.

Spenótos-pesztós bulgur csirkével:

  • 2 dl bulgur
  • 15 dkg bébispenót
  • 3 gerezd fokhagyma
  • Só, bors
  • 2 ek olívaolaj
  • 3 ek zöld pesztó
  • 10-12 dkg maradék csirkehús kockázva
  1. A bulgurt egy kanál olajon megfuttatjuk, és felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel.
  2. Sózzuk, 10 percig nagy lángon főzzük, majd lefedjük, és még 10 percet várunk, hogy elkészüljön.
  3. Egy serpenyőben felforrósítjuk a maradék olajat, megfonnyasztjuk rajta a spenótot, majd hozzáadjuk a finomra vágott fokhagymát, és átkeverjük, míg illatos lesz.
  4. A spenótot, a csirkehúst és a pestót hozzáadjuk a kész bulgurhoz, elkeverjük, és azonnal tálaljuk. 

Akad maradék sült csirke a hétvégi ebédből? Láss hozzá, használd föl!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ennyi a macskatartás ára: ezt a kiadást sokan nem veszik számításba, mielőtt hazaviszik a cicát

Havi fix kiadások és a váratlan kiadások, amikkel sokan nem számolnak.

Ezt tegye az adventi naptárba, ha nem akarja, hogy a gyerek minden nap csokit faljon

Mit tegyünk az adventi naptárba csoki helyett? Olcsó apróságok, kreatív készletek, fürdéshez való meglepetések és közös programok gyerekeknek.

Hidegen és melegen is finom, tele minden jóval: így készül a szaftos zsebes karaj

Fűszeres, ropogós karaj baconnel és sajttal töltve.

Meglepő, mennyibe kerül egy 4 évszakos mobilház: alapmodellektől a luxus kategóriáig mutatjuk az árakat

Alapárak és egyéb költségek a szállítástól a szerelésig.

Sokan veszélyesnek tartják, pedig az állatoknak is jót tehet: ezért használnak villanypásztort a gazdák

Villanypásztor használata: veszélyes a vadállatokra, mégis sok helyen szükséges. Mutatjuk, miért fontos, és mire kell figyelni.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat