Fontos hírt kaptak az autósok: így változik a gépjárműadó befizetése 2024-ben

Minden autó tulajdonost érintő változtatást közölt a Nemzeti Adó-és Vámhivatal, amely szerint idén plusz egy hónappal kitolódik a gépjárműadó befizetésének határideje. A befizetési határidő változásáról a több, mint 5 millió autó tulajdonost határozatban értesíti a NAV. Hogyan változik a gépjárműadó befizetése 2024-ben? Mutatjuk a részleteket.

Gépjárműadó befizetése 2024: ezek a változások érintik az autósokat

Eddig minden évben két részletben kellett a gépjárműadót befizetni az autó tulajdonosoknak, amelynek első határideje március 15. volt.

2024-től azonban változnak a szabályok: már nem szükséges két befizetési határidőt is fejben tartani, viszont az éves adót egy összegben, 2024. április 15-ig rendezni kell.

A NAV minden évben, március elején küldi ki a határozatokat az autó tulajdonosoknak. Ebben szerepel, hogy az adott évre mennyi gépjárműadót kell befizetni. Idén is ez a gyakorlat marad, a befizetési szabályokat azonban egyszerűsíteni kellett. Így már az évi két alkalom helyett csak egyszer küld a gépjárműadó befizetéséről értesítést a NAV. 

Az évi két levél és a gépjárműadó két részletben történő kiegyenlítése gyakori kavarodást okozott. Gyakran duplán került befizetésre a gépjárműadó vagy rendszerint kimaradt a második részlet befizetése.

Hogyan küldi ki a NAV a határozatokat?

A NAV a határozatokat március elején küldi ki. Azok a gépjármű tulajdonosok, akik rendelkeznek elektronikus elérhetőséggel, – azaz cégkapuval, hivatali tárhellyel, a magánszemélyek, egyéni vállalkozók pedig KÜNY-tárhellyel- azon keresztül kapják meg a határozatokat. Akik viszont nem, azoknak kipostázza a NAV a határozatokat.

Mit tehet, aki nem tudja egyben befizetni a gépjárműadót?

Akinek gondot okoz, hogy egy részletben fizesse meg az éves gépjárműadót, az jó, ha tudja, hogy automatikusan igényelhet öthavi, pótlékmentes részletfizetést. Ezt magánszemélyek és vállalkozók is igénybe vehetik a NAV-Mobil alkalmazáson keresztül.

Gépjárműadó befizetése 2024: hol és hogyan kell befizetni?

A gépjárműadót rendezhetjük banki átutalással, illetve a NAV-Mobil applikációban és a NAV Ügyfélportálon keresztül is. Aki postán kapta meg a határozatot, kapott mellé csekket is. De lehetőség van személyesen is befizetni a gépjárműadót a NAV ügyfélszolgálaton. 

Banki átutalás esetén az adót a 10032000-01079160 számú, NAV belföldi gépjárműadó bevételi számlára kell befizetni. Viszont figyeljünk arra, hogy átutalás esetén a közlemény rovatba az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell beírni, nem az autó rendszámát. Ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késve tudja a befizetőt azonosítani.

Amennyiben a NAV Ügyfélportált (ÜPO) használjuk, a felületén belépéskor a felhasználó azonnal látja a NAV által nyilvántartott adatait és az adószámlája nettó egyenlegét, amelyet tartozás esetén azonnal rendezhet is a felületen.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Kinek jár a fogyatékossági támogatás 2026-ban és hogyan igényelhető? Mutatjuk az összes tudnivalót

Fontos feltétel, hogy az állapot tartósan vagy véglegesen fennálljon.

Autósok, figyelem! Így érvényesítse a kerületi kedvezményét, ha elektromos autója van

Ha Ön is zöld rendszámos gépjárművet vezet, akkor van egy rossz hírünk. Az elektromos autók parkolása Budapest területén drasztikusan megváltozik
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat