Uber Magyarországon? A cég már a visszatérést tervezi

A legújabb trendeket és technológiai újításokat szem előtt tartva szeretné az egyik legnagyobb hazai taxi társaság megújítani a taxizás hagyományait. Az egyik leginnovatívabb személyszállítási alkalmazással együttműködve szeretnék megkönnyíteni az utasok életét és sofőrök munkáját is. Azt még nem tudni pontosan, mikortól élvezhetjük az újításokat, de az engedélyeztetése már folyamatban van az Uber Magyarországon történő újbóli működésének.

Mi az az Uber?

Az Uber egy alkalmazás, amely összeköti egymással az utasokat és a sofőröket. Az Uber alkalmazásba belépve az utas megadja, hogy hová szeretne utazni. Ezt követően választhat a fuvarlehetőségek közül az autó mérete, az ár és a becsült érkezési idő szerint. Ezután egy közelben lévő sofőr fogadja a rendelést és elviszi az utast a célállomásra. 

Az Uber alkalmazáson keresztül az utasok és a sofőrök is értékelhetik egymást 1-5-ig terjedő skálán (csillaggal), illetve akár külön szöveges dícséretet is írhatunk a sofőrről és borravalót is adhatunk. Ezek az értékelések ráadásul mindenki számára elérhetők, így ez biztosít egyfajta minőséget a szolgáltatásra nézve.

Az Uber visszatér Magyarországra?

Magyarország egyik legnagyobb és legrégebb óta működő taxitársasága, a Főtaxi a mostani személyszállítási trendeket szem előtt tartva élére áll a piac megújításának. Figyelembe véve, hogy 2023-ban majdnem 100 000 alkalommal nyitották meg az Uber alkalmazást Budapesten, pedig jelenleg már 8 éve nem működik Magyarországon- úgy tűnik érdemes visszahozni a Főtaxival szoros együttműködésben ezt a szolgáltatást.

“Budapest az európai nagyvárosok közül az elsők között lesz, ahol ilyen együttműködést alakít ki az Uber. Az engedélykérelmet kedden nyújtotta be az F Mobilitás Kft., a Főtaxi leányvállalata. A közlemény szerint a diszpécser szolgáltatás „teljes mértékben megfelel majd a helyi szabályozási követelményeknek.” – írta meg a Telex.

Az Uber magyarországi vezetője kiemelte a szolgáltatás mindenki számára elérhető előnyeit: “Az Uber világszerte együttműködik taxi társaságokkal, és a visszajelzések egyértelműek: az Uber és a taxik együtt többre képesek. A partnerség mindenki számára előnyös: segíti a taxisokat, hogy többet keressenek, a lakosság utazási lehetőségei bővülnek, és a budapesti közlekedés hatékonyabbá válik. Az Uber teljes mértékben elkötelezett amellett, hogy felelős partnere legyen a szolgáltatásainkra támaszkodó sofőröknek és utasoknak Budapesten.”- olvashatjuk a Telex vonatkozó írásában.

Mind a Főtaxi-csoport, mind pedig az Uber azon dolgozik, hogy felpezsdítsék Budapest személyszállító piacát. Ehhez pedig komoly technológiai szintlépés szükséges, amelyhez tökéletes partner az Uber és a szolgáltatás visszatérése Magyarországra.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

45 évesen akarják lehúzni? Így vágj vissza az „unokázós” csalóknak!

Az unokázós csalás már a 40-eseket is megtalálja! Olvasd el Szilvia történetét, és tudd meg, hogyan vágj vissza a csalóknak stílusosan.

Sok autós nem tudja, ingyenes lesz a parkolás: mutatjuk, hol nem kell fizetni a hosszú hétvégén Budapesten

Budapest szempontjából nem a hétköznapi keretek között zajlik.

Késve fizettél? Ennyit kér majd a NAV – mutatjuk, hogyan számolható ki a pontos összeg

Nem mindenki kap az adószámlája egyenlegéről értesítőt. Aki igen, annak rendezetlen ügye van – jellemzően befizetendője.

Most mehet a spájz feltöltése Lindor csokikkal és marlenka golyókkal a héten!

Most érdemes feltölteni a kamrát, mert a legjobb kávés-édességes akciók között válogathatsz ezen a héten!

Kicsi, de drága lehet: ennyi lesz hó végén egy hörcsög, ha mindent megadsz neki, amire vágyik

A hörcsög szuper háziállat, több okból is. Mutatjuk mennyibe kerül egy boldog hörcsög havonta.

Mit ünneplünk május 1-jén? Jöjjön a 11 kérdéses kvíz a tavasz legszebb napjairól

Teszteld a tudásodat, és derítsd ki, mennyire vagy képben az ünnepekkel és hagyományokkal!
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat