Ingyenes autópálya szakaszok 2023-ban: térképen is megmutatjuk

Mint minden más, az autópályamatricák is brutálisan megdrágultak az utóbbi időben. A 19 (vár)megyében csak kevés ingyenes autópálya szakasz van, a legtöbb helyen nem ússzuk meg fizetés nélkül. Érdekes, hogy más országokban mennyivel olcsóbb az autópályák használati díja, mint itthon – persze olyan is akad, ahol jóval drágább. Most mutatjuk az ingyenes autópálya szakaszok listáját!
Baranya vármegye
Baranyában két autópálya is fut, az M6-os és az M60-as. Utóbbinak Pécstől kezdődő szakasza, ugyan nagyon rövid szakaszon, az 58-as utat keresztező részig díjmentesen igénybevetető. Innentől viszont mindenhol fizetni kell. Az M6-oson Bátaszékig érvényes a vármegyei e-matrica, azonban utána szükséges venni másikat.

Bács-Kiskun vármegye
Annak ellenére, hogy érintik az M8-as és az M9-es gyorsforgalmi szakaszok, ezek ingyenesen használhatók. Azonban a vármegyét keresztül szelő M5-ös autópálya észak felé egészen Örkényig, dél felé pedig Kistelekig e-matricát igényel.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Az M30-as az északi határig végig fizetős, egyetlen kis, rövid szakasz kivételével, azonban a Miskolc-észak és Miskolc-dél csomópontokat összekötő szakasz díjmenetesen igénybe vehető. A BAZ-vármegyei matrica pedig Füzesabonytól Polgárig az M3-as miatt végig szükséges.
Csongrád-Csanád vármegye
Az M5 több szakaszán is fizetnünk kell az autópálya igénybe vételéért, például a Kiskunfélegyháza-dél és a röszkei határátkelő között van. A másik fizetős szakasz az M43-as gyorsforgalmi útszakaszra vonatkozik, mely a Szeged-észak csomópontnál kezdődik és a nagylaki határátkelőnél ér véget.
Fejér vármegye
Mindössze egyetlen egy ingyenes autópálya szakasz van, ez az M8-as Dunaújváros környékén. Az M6-os fizetős Paks-észak és Százhalombatta-észak között, az M7 pedig Balatonvilágos és Pusztazámor között. Az M1-es egy része is Fejérben van, Tatabánya-Óváros és Herceghalom között ezért is fizetni kell.
Győr-Moson-Sopron vármegye
Ha az M85-ösön akarunk haladni, akkor nyert ügyünk van, mert ez is az ingyenes autópálya szakaszok közé tartozik, azonban a legtöbb másik szakasz fizetős. A nagy mennyiségű gyorsforgalmi utak miatt a legtöbb út egyébként fizetős.
Hajdú-Bihar vármegye
Sok jó hírünk itt nincs, hiszen egyáltalán nincsenek ingyenes autópálya szakaszok ebben a vármegyében. Az M35-ön és az M3-ason is fizetni kell, ezekkel a legtöbb helyre eljutunk.
Heves vármegye
Az M3-as autópályát egy hosszú szakaszon igénybe lehet venni Heves vármegyei autópálya matricával. Nyugatról Bag, keletről Mezőkövesd az úthasználati jogosultság határai, illetve az Egerbe tartó M25-öst egész szakaszán használhatjuk.
Komárom-Esztergom vármegye
Egyedül az M1 keresztezi Komárom-Esztergomot, ha pedig veszünk e-matricát, akkor már a gyorsforgalmi szakasz egy kis részét is használhatjuk legálisan.
Pest vármegye
Az egyik ingyenes autópálya szakasz az M1-M0 találkozásától tart az M0-M5 találkozásáig, azonban érdemes megjegyezni, hogy itt kaphatjuk a legtöbb autópályát, ha fizetünk érte. Az M4-es autópálya az M2-eshez hasonlóan teljes szakaszán ingyenesen használható, mivel Abony-észak csomóponttól ingyenesre vált.
Somogy vármegye
Balatonszentgyörgytől Keszthelyig használhatjuk csak ingyenesen az itteni autópálya szakaszokat, a vármegyében az e-matrica inkább az M7-es autópálya miatt lényeges, melyre egészen Zalakomárig kapunk úthasználati jogosultságot Balatonvilágostól. Továbbá itt található az M76-os gyorsforgalmi szakasz is, ami az M7-esből ágazik ki Holládnál.
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Csupán egy autópát fut ebben a vármegyében, az M3-as, ami még a határ előtt véget is ér. Aki itt vett e-matricát, az Hajdúnánásig juthat el vele.
Tolna vármegye
Az ingyenes autópálya szakaszok közé tartozik az M9-es autóút, ám az ezen áthaladó M6-oshoz már matricára van szükség.
Vas vármegye
Ha vettünk matricát, akkor Beled és Szombathely között használhatjuk ki előnyeit. Körmendtől pedig majdnem Szentgotthárd-Rábafüzesig ingyenesen használhatjuk az M80-as gyorsforgalmi szakaszt.
Veszprém vármegye
Veszprémnek nincs ingyenes autópálya szakasza, viszont fizetni sem biztos, hogy érdemes érte, hiszen a déli oldalon éppen csak érinti az M7-est és az ide vásárolt e-matrica csak Siófok-kelet és Polgárdi között érvényes. Ha pedig az M7-es ezen rövid szakaszát használnánk, abban az esetben megérheti a vármegye e-matrica, viszont ez összesen 3 csomópontot foglal magába.
Zala vármegye
Egy ingyenes autópálya szakasz itt is található, méghozzá Keszthely és Balatonszentgyörgy között. Az M7-esre váltott matricát használhatjuk az M70-es gyorsforgalmin is, valamint a letenyei határátkelőtől Sávolyig jók vagyunk a matricánkkal.
És a maradék 3 vármegye?
Nógrádban nincsenek gyorsforgalmi utak, Jász-Nagykun-Szolnokban és Békésben pedig ugyan vannak gyorsforgalmi utak, de azok használatáért nem kell fizetni.
Hasznosnak találtad ezt a cikket?
Küldd el másoknak is: