500 ezer forintnál is többe kerülhet a jogsi

2020 utolsó hónapjában 216 300 forintba, 2022 végén pedig átlagosan 305 ezer forintba került egy jogosítvány megszerzése a KSH adatai alapján. Hogy jön ki akkor ez félmillió? A kötelező 30 levezetett óra nem minden esetben elég a jogsi megszerzéséhez, a gyakorlatban ez közelebb van az 50-60 órához.

A jogosítvány drágább, a tanuló kevesebb

Átlagosan 305 ezer forintba kerül a B kategóriás jogosítvány megszerzése, ám az érdekvédők vezetője szerint bizonyos esetekben 500 ezer forint is lehet a számla – írja a 24.hu. Jovánovics János, a Magyar Autóközlekedési Tanintézetek Országos Szövetségének elnöke a lapnak elmondta, elméletileg elég lenne 29 vezetői órát vennie a tanulónak, hogy a vizsgával együtt meglegyen a kötelező 30 levezetett óra, csakhogy a gyakorlat más mutat.

50-60 órára is szükség lehet, ami akár több mint százezer forinttal is megdobhatja a költségeket. Ráadásul ha valaki megbukik, az újabb 50-100 ezer forintos pluszköltséget jelenthet.

Általánosságban a vidéki árak mindig alacsonyabbak voltak Budapesthez képest, és ez most is így van. Ugyanakkor a drasztikus drágulásnak az lett az eredménye, hogy jóval kevesebb a tanulóvezető. A szövetség elnöke szerint az áremelkedés miatt a tavalyi év ezen időszakhoz viszonyítva körülbelül 30-40 százalékos visszaesés tapasztalható a tanulók számában.

Nem lesz olcsóbb a közeljövőben

A szakoktatók kiadásai is jelentősen megemelkedtek, többek között a szervizdíjak emelkedése, a kata-módosítás és az üzemanyagárak drágulása miatt. Mivel a tanulók száma is csökkent, az oktatók nem tudják mérsékelni az árakat, hiszen úgy már nem érné meg nekik.

A gyakorlatra már nem futja

„Legfrissebb tapasztalataink alapján a 20 év alatti tanulók szülei megfinanszírozzák az elméleti képzés díját és a vizsga díját, tekintettel arra, hogy állami támogatással visszaigényelhetnek 25 ezer forintot. Az elméleti vizsga után viszont nem minden szülőnek van lehetősége kifizetni a gyakorlati képzést, így a tanulók élnek a jogszabály adta lehetőséggel, amelynek értelmében 2 év áll rendelkezésére, hogy a gyakorlati képzést elvégezzék és ezt követően a vizsgát letegyék” – mutatott rá Jovánovics. Szerinte ez sok autósiskolának gondot okoz majd, mert bevételük átmenetileg nem keletkezik az ilyen utat választó tanulóktól.

Földbe állt tehergépjármű-vezető és buszvezető tanfolyamokra jelentkezők száma

A tavalyi év ugyanezen időszakához képest 90 százalékkal zuhant vissza az érdeklődők száma, ami nagyon súlyos. A szövetség elnöke szerint, ha az állam nem hoz létre egy ésszerű támogatási formát a buszsofőr és teherautó-vezető képzésre, akkor komoly problémák adódhatnak a személyszállítási és teherszállítmányozási területen. Igény volna a képzésre, csak pénz nincs.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem káros, de minden gazt gyökerestül kinyír: az AdBlue, mint gyomirtó

Amikor az ember már mindent kipróbált a gyomok ellen.

3 szabály, hogy soha ne verjenek át

Segítünk abban, hogyan ne verjenek át. A legfontosabb: ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az nem igaz!

Meddig érvényes a BKK-jegy? A pénztárban vásárolttól az alkalmazásig, ezek a szabályok

Találtál egy jegyet, amit még ki tudja, mikor vettél? Mondjuk, mit csinálj!

Töredékáron fürdőzhetsz ezzel a kártyával: ezek a szuper helyek

Töredékáron mehetsz a Széchenyi-, Gellért- és Rudas fürdőkbe. Már online is igényelhető.

Honnan tudod, hogy a turbó eszi az olajat? 5 tipikus jel, amit ne hagyj figyelmen kívül

Ha ezeket a jeleket produkálja a turbós autód, akkor tuti, hogy a turbófeltöltő kezdi "ledobni az ékszíjat".