4 nagyon olcsó, de hatékony ventilátor, ami megéri az árát: ezek most a legjobb vételek

Hőségriadó van. Ha csak néhány forinttal olcsóbb ventilátor modellt választunk, könnyen előfordulhat, hogy gyengébb lesz a légszállítása, hangosabban működik vagy hiányoznak belőle olyan alapfunkciók, mint például az oszcillálás vagy az állítható magasság. Éppen ezért nem az árat, hanem azt érdemes nézni, hogy mekkora helyiséget szeretnénk hűteni, milyen célra lesz.

Kisebb, 8–12 négyzetméteres szobába általában elegendő egy asztali vagy toronyventilátor. Egy átlagos hálóba vagy nappaliba viszont már inkább 40 centiméter körüli álló ventilátor ajánlott, mert jóval nagyobb légmennyiséget mozgat meg. A ventilátor bár nem hűti le a szobát, de a folytonos légmozgás miatt jelentősen javítja a közérzetet.

Egy jó ventilátornál nem csak a teljesítmény számít. Érdemes olyan modellt választani, amely legalább három sebességfokozattal rendelkezik, oszcillál, vagyis jobbra-balra forgatja a levegőt, és állítható a magassága és a dőlésszöge. Ha hálószobába kerül, a halk működés és az időzítő különösen hasznos lehet a számunkra. Kis lakásba vagy ágy mellé bőven elég a már említett toronyventilátor, mert keskenyebb, kevesebb helyet foglal, miközben egyenletesebben osztja el a levegőt.

1. Sencor SFN 4047WH-EUE3 – az egyik legjobb ár-érték arányú álló ventilátor

Ha hagyományos álló ventilátort keresel, ez az egyik legjobb belépő szintű modell. A 40 centiméteres lapátátmérő, az 50 wattos teljesítmény, a három sebességfokozat és a 90 fokos oszcillálás egy átlagos nappaliban is elegendő légmozgást biztosít. Jellemzően 9–10 ezer forint körüli áron érhető el, attól függően, hol vesszük meg.

2. OBI 40 cm-es álló ventilátor – a legolcsóbb versenyző

Az OBI saját kínálatában is találni olyan 40 centiméteres álló ventilátort, amely három fokozatot, oszcillálást és állítható magasságot kínál. Ha nem ragaszkodunk ismert márkához, ez az egyik legjobb olcsó megoldás, csupán 8 ezer forintért.

3. Sencor SFT 3107WH – ha kevés a hely

Toronyventilátorokból ez az egyik legjobb ár-érték arányú modell. Keskeny kialakítása miatt kis lakásba, hálószobába vagy az ágy mellé is könnyen elfér. Három sebességfokozatot és oszcilláló üzemmódot kínál, így egy kisebb helyiséget kellemesen át tud mozgatni. Ez már drágább: általában 11–12 ezer forint körüli áron kapható.

4. Sencor SFN 4031BK – stabil és megbízható

Ha ragaszkodsz az ismert gyártóhoz, de nem szeretnél sokat költeni, a Sencor SFN 4031BK is jó választás lehet. Három sebességfokozatot, állítható magasságot és oszcillálást is kínál, ára pedig jellemzően 11 ezer forint körül megáll.

További kérdésed maradt? Fordulj bizalommal Ügyfélszolgálatunkhoz, 2 munkanapon belül, ingyenesen válaszolunk.

A Lidl, a Tesco és más áruházláncok nyári akcióiban rendszeresen megjelennek kedvező árú ventilátorok, de ezek jellemzően gyorsan elfogynak, ezért érdemes figyelni az aktuális akciós újságokat. Az eMAG, az Euronics és a MediaMarkt előnye, hogy nagyobb a választék, könnyebb összehasonlítani a műszaki adatokat és a vásárlói értékeléseket, míg a barkácsáruházak (például az OBI) gyakran kínálnak jó ár-érték arányú, egyszerű álló ventilátorokat.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Gyökerestül tépi ki a szőrt, mégsem gyullad be a bőr: ez a legolcsóbb gyanta házilag

Az ára töredéke a bolti gyantáknak és meglepő módon sokkal könnyebb is használni.

Eddig lehet intézni a kötelező rendszámcserét – rengeteg autóst érint a határidő

Bár logikus lenne, de a csere nem automatikus, hanem a tulajdonosoknak kell utána járni. Mutatjuk hogyan.

Teljesen ingyenes a kertmozi Budapest legszebb parkjában: Ponyvaregény, A bárányok hallgatnak és még egy rakás nagy film

A Városliget idén nyáron is megtelik pokrócokkal, piknikkosarakkal és mozizni vágyó emberekkel.

Dumpling lasagne: a lusta konyhai csalás, amiért megőrül a közösségi média

A közösségi médiában mostanában újabb furcsa, de meglepően logikus étel hódít: a dumpling...

Elveszett a blokk? Nem biztos, hogy bukta a garancia: ezt is elfogadja a bolt

Reklamálni csak és kizárólag a vásárlást igazoló blokkal lehet. Vagy mégse?

Rengeteget spórolhat a talajszondás hőszivattyúval – ekkor érdemes telepítenie

A talajszondás hőszivattyú üzemeltetésén sokat lehet spórolni, a kiépítése viszont annyira drága, hogy megtérülése évtizedekig eltarthat.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat