Balkonon, ablakpárkányon is lehet: most vesd el az újhagymát és termeszd egész évben

Az újhagyma az egyik leghálásabb lakója a konyhakertnek, hiszen minimális ráfordítással szinte az egész évben friss, vitamindús zöldet hoz a konyhára. Az újhagyma vetése és sikeres termesztése ugyanakkor türelmet igényel, mivel ennek a növénynek a legtöbb zöldséghez képest lassabb a növekedési üteme, viszont stabilan kitart egész évben.

Nézzük, milyen körülményeket kell biztosítani az újhagymának ahhoz, hogy bőséges hajtást hozzon.

Mi kell az újhagymának?

Ahhoz, hogy látványos eredményt érjünk el, biztosítanunk kell számára sok napsütést és laza szerkezetű, nitrogénben és szerves anyagokban gazdag talajt. A kemény, tömör földet nem szereti, mert az gátolja a hagymatest és a gyökérzet egészséges fejlődését. Ez igaz a kerti körülményekre és arra az esetre is, ha lakásban vagy a teraszon állnánk neki az újhagyma vetésének.

Újhagyma vetése szabadföldbe

Amennyiben a közvetlen szabadföldi újhagyma vetése mellett döntünk, a munkálatokat már most érdemes elkezdeni. A magokat érdemes mélyen a földbe szórni: 30 centiméterenként nagyjából 6 szem maggal számoljunk, a sorok között pedig hagyjunk 24 centiméternyi távolságot. Ha biztosabbra akarunk menni, áprilisban vagy májusban palántázással is indíthatunk cellás ültetőtálcákban. A nagyjából 18 centiméteres palántákat 6 centiméter mély lyukakba ültessük át úgy, hogy a tetejükből csak 1-2 centiméter látsszon ki. Egy profi szakmai trükk a „töltögetés”: ahogy a növény nő, húzzunk friss földet a szárak köré, így a fehér, húsos törzsi rész sokkal hosszabbra fejlődik.

Ki ne dobd a gyökerét!

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a boltban vásárolt újhagyma bojtos gyökérzetét azonnal a szemétbe dobják, pedig a vetés szempontjából ez a legértékesebb rész. Az újhagyma ugyanis képes a saját gyökeréből teljesen újjászületni. Vágjuk le a fehér részt úgy, hogy az alsó 1-2 centiméter a gyökerekkel megmaradjon, majd állítsuk ezeket egy kevés vízzel teli befőttesüvegbe. Az ablakpárkányon, – ha elég fény éri – pár nap alatt élénkzöld hajtások bújnak elő. Amikor a hajtások elérik a 12-15 centimétert, ültessük át földbe, és élvezhetjük is az utánpótlást egész évben.

Hogyan működik a termesztés lakásban?

Az újhagyma pont az a zöldség, amit lakásban is nagyon egyszerű és kifizetődő nevelni. Türelemre itt is szükség van, de egyszerűnek egyszerű a folyamat. A balkonládákba vagy nagyobb cserepekbe ültetett hagyma a lakás egy napfényes pontján, vagy a védett erkélyen a hűvösebb hónapokban is képes fejlődni. A cserépben nincs szükség töltögetésre, de a rendszeres öntözésre figyelni kell. A legvonzóbb ebben a növényben a fenntarthatósága. Ha a földbe ültetett hagyma gyökerét sértetlenül hagyjuk, és csak a zöld szárakat vágjuk le, a tő akár két éven keresztül is folyamatosan terem.

Kertészkedéssel vagy a növények gondozásával kapcsolatban lenne kérdésed? Fordulj bizalommal Ügyfélszolgálatunkhoz, ahol kollégáink két munkanapon belül válaszolnak neked!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ha csak egyetlen táplálékkiegészítőt veszel, ez legyen az – Nem a C-vitaminról van szó

Ez a táplálékkiegészítő megoldja az éjszakai ébredéseket és a napközbeni stresszelést is.

Holnaptól indulhat a roham az olcsóbb tűzifáért és pelletért: fűtőanyagok, aminek csökkentették az árát

Az áfacsökkentés mellett időközben egy másik intézkedés is történt.

Kinek nem lesz 120.000 forint a minimálnyugdíja? Nagyot koppan januárban, aki nem ismeri a szabályokat

Nagyot emelkedik a minimál nyugdíj 2027-től, de nem mindenkinek! Sok friss nyugdíjas kimarad a 120 ezer forintos alsó határból a rejtett jogszabályok miatt.

Kávé, tea és csoki akciók: most csapj le a kedvezményekre!

Összeszedtük azokat az akciók közül a legjobbakat, amelyekkel a reggeli kávé és az esti nasi is barátibb áron jöhet ki.

Novemberi nyugdíjemelés: ekkor derülhet ki, kapnak-e valamit az idősek

A kompenzáció nem jutalom vagy állami ajándék, hanem egy törvényi garancia.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat