Így juthatsz most töredékáron tűzifához: teljesen legális, bárkinek elérhető
Magyarországon az állami erdőgazdaságoknál tűzifát vagy kisebb faanyagot is gyűjthetünk, de ez minden engedélyhez kötött. Csak úgy szabadon elvinni a fát, gallyat, rőzsét sehol sem lehet: a gyűjtés csak az erdőgazdaság által kijelölt területeken, legtöbbször fakitermelés után lehetséges. Hol érhető el „szedd magad tűzifa”? Mutatjuk az erdészeteket és a gyűjtésre vonatkozó szabályokat.
A „szedd magad tűzifát” úgy kell érteni, hogy nem feldolgozott, felrakott tűzifát vásárolunk, hanem saját magunk gyűjtjük össze a kijelölt vágásterületen hátramaradt faanyagot. Tény, hogy sokkal olcsóbb, de sokkal több vele a munka: a maradék faanyag összegyűjtését, darabolását és elszállítását nekünk kell elvégezni. Az erdőgazdaságok írja a szabályokat, meghatározzák, hogy mennyi faanyag gyűjthető, milyen eszközök használhatók, és azt is, hogy csak a földön fekvő faanyag vihető el.
Szedd magad tűzifa, rőzse vagy gally? Nem mindegy
Fontos különbség van a különböző faanyagok között. A tűzifa vastagabb, rönk vagy hasáb formájú fa, ennél vékonyabb az ágfa, ami a kivágott fák koronájából származik. A gally még kisebb átmérőjű, a rőzse pedig a legapróbb, vékony ágak és vesszők kötege. A gyűjtés során sokszor csak gally vagy rőzse vihető el, a vastagabb tűzifa nem.
Az, hogy a gyűjtés ingyenes-e vagy fizetős, az adott erdőgazdaság döntésétől függ. Előfordul, hogy kisebb mennyiségű gally vagy rőzse gyűjtése díjmentesen, engedéllyel lehetséges, de a vastagabb ágfa vagy tűzifa pénzbe kerül. A díj lehet köbméter vagy köteg alapján meghatározva. Engedély minden gyűjtögetőnek kell.
Melyik erdőgazdasághoz fordulhatunk, ha olcsóbb tüzelőt szeretnénk? Bár a szabályok hasonlók, az árakban, a gyűjthető fafajokban és az engedélyek kikérésénel vannak eltérések.

Budapest Erdőgazdasági Zrt.
Azokon a területeken lehet tűzifát gyűjteni, ahol az erdőgazdaság a faanyag felkészítését gazdaságosan már nem tudja megoldani. Túlnyomórészt vékony tűzifa – 7 cm átmérő alatt – gyűjtésére van lehetőség, de csak ha beszereztük az ehhez szükséges engedélyt (’Tőáras faanyaggyűjtési-engedély’ – így kell kérni). A feltételekről és szabályokról készült egy részletes leírás, ez az oldalon olvasható. Azt írják, a kerületvezető erdésznél kell jelentkezni, a helyszínen a gyűjtő kap egy rövid balesetvédelmi tájékoztatást, majd kiállítanak neki egy névre szóló gyűjtőjegyet. Kizárólag a kijelölt vágásterületen visszamaradt, ipari célra alkalmatlan gallyfa és apadék gyűjthető saját kéziszerszámokkal és saját felelősségre, a megadott határidőig. Az elszállítás előtt az erdész elvégzi a mennyiségi felmérést (erdei m³), a gyűjtő pedig a vételár megfizetése után kapott számla és szállítólevél birtokában viheti el a fát a területről.
Fontos tudni, hogy a lehetőség korlátozott és időszakos, illetve az egységárak területenként eltérhetnek.
Északerdő Zrt.
Az erdőgazdaság térítés ellenében lehetőséget biztosít tűzifa gyűjtésre a kezelésében lévő erdőterületen. Bővebb tájékoztatást a területileg illetéskes Erdészeti Igazgatóságtól kérhetünk, minden esetben az igazgatóság adja meg a gyűjtés helyének, idejének lehetséges módját és feltételeit.
Gemenc Zrt.
Az erdőgazdaság kezelésében lévő erdőkben szintén van lehetőség tűzifát gyűjteni, természetesen itt is szükséges engedély. Ezt az illetékes erdészet adja ki azokra az erdőterületekre, amelyekről a fakitermelő munkacsoportok már levonultak. Csak a földön fekvő, a termelések után visszamaradt faanyag gyűjthető, kizárólag saját szükségletre. Az összegyűjtött faanyag kereskedelmi forgalomba nem hozható. Az erdőterületet a munka elvégzése, ill. az összegyűjtött faanyag elszállítása után erdőfelújításra alkalmas állapotba kell hozni. A tűzifa gyűjtésre alkalmas területekről és az egyéb feltételekről a területileg illetékes erdészet központjában kaphatnak az érdeklődők további információt.
Ipoly Erdő Zrt.
Az Ipoly Erdő Zrt. által kezelt, természetvédelmi oltalom alatt nem álló állami erdőkben elhalt fekvő fa és gally gyűjtése 5 cm vastagságig szabadon gyűjthető. Ehhez előzetesen az erdőgazdaság szakemeberivel kell egyeztetnünk. Elérhetőségek itt.
Az erdészettől tűzifa is vásárolható, az árak így alakulnak:

Kérdése van a helyi szabályozásról? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 napon belül válaszolnak.
KAEG Zrt.
A rőzsegyűjtés térítésmentes, de csak a rászorulóknak, és kizárólag az erre kijelölt erdőterületeken engedélyezett. A gyűjtéshez a kerületvezető erdész által kiállított, névre szóló engedély (szolgálati jegy) szükséges, amely kizárólag a gyűjtés napjára érvényes. Gyűjteni csak a fakitermelés után maradt gallyakat szabad, kizárólag kézi szerszámokkal; motorfűrész használata és élő fa kivágása szigorúan tilos. A rőzse elszállítása csak emberi erővel történhet, gépjármű vagy fogat nem használható. Elérhetőségek itt, szabályzat itt.
KASZÓ Zrt.
A gyűjtéshez az illetékes kerületvezető erdész által kiállított, névre szóló engedély szükséges, amellyel lakcímenként évente legfeljebb 20 m³ faanyag készíthető fel. Kizárólag a fakitermelésből származó, földön fekvő faanyag gyűjthető maximum 1 méteres hosszban; az álló fák kidöntése vagy holt fa gyűjtése tilos. A gyűjtő köteles minden munkavégzésről tájékoztatni az erdészt. Az elszállítás kedden és pénteken lehetséges, miután az erdész felmérte a fát, a gyűjtő pedig kifizette az ellenértéket a pénztárban. A szállítás feltétele a számla bemutatása után kapott hivatalos szállítójegy. A gyűjtött fa pedig csak saját célra használható, kereskedelmi forgalomba nem hozható.
Rőzsegyűjtés (5 cm-nél vékonyabb ágak) esetén is kötelező az engedély, de ott csak kézi eszközök használhatók, motorfűrész nem. A KASZÓ Zrt. oldalán olvashatók a további tudnivalók.
KEFAG Zrt.
Ágfagyűjthető az erdőgazdaság eredeiben. Gyűjteni csak a megvásárolni kívánt mennyiség ellenértékének befizetése után lehet. Kizárólag a fakitermelés után maradt, 5 cm-nél vékonyabb ágfa szedhető a megadott határidőig, amelyet mérhető sarangokba kell rakni. Kéziszerszámok mellett motorfűrész csak érvényes gépkezelői jogosítvánnyal használható. Az elszállítás a gyűjtő feladata, amit a befizetést igazoló számla bemutatása után végezhet el.
Az ágfa ára a területet kezelő erdészetnél kifüggesztett mindenkori kiskereskedelmi ár. Az árról a szakszemélyzet is felvilágosítást tud adni, illetve az erdészetnél is érdeklődni lehet.
NEFAG Zrt.
A gyűjtés menete a következő: az illetékes erdész kiállítja a névre szóló engedélyt, amelyet a gyűjtőnek a munka során végig magánál kell tartania. Kizárólag saját célra lehet tűzifát gyűjteni (kereskedelmi forgalomba nem hozható), és mivel a munkavégzés saját felelősségre történik, baleset esetén az erdőgazdasággal szemben semmilyen kártérítési igény nem nyújtható be. Gyűjtés után a fát mérhető állapotba kell összekupacolni, majd az erdész által elvégzett felvételezés után, a helyi árjegyzék szerinti díj kifezetése után lehet azt elszállítani, kizárólag az erdész jelenlétében és a tőle kapott szállítójeggyel.
Az egyes területeken legkésőbb 2026. március 31-ig lehet gyűjteni, aki élni akar a lehetőséggel, az most vegye fel a kapcsolatot az illetékesekkel.
Tűzifát webshopban is vásárolhatunk. A Szolnoki Erdészetünk működési területén a Jászberényi és a Szolnok, Besenyszögi úti rakodókon:
- Tölgy, vastag tűzifa 42.000 Ft/m3
- Akác, vastag tűzifa 42.000 Ft/m3
Nyírerdő Zrt.
Az erdőgazdagás területén gallyat gyűjthetünk. Ehhez a kerületvezető erdész által kiállított, névre szóló engedély szükséges, a lehetőség kizárólag a lakosság számára él. Az engedélyeket a jelentkezés sorrendjében adják ki. A gyűjtés során kéziszerszámok, illetve érvényes jogosítvány birtokában motorfűrész is használható, de a vágásterületen csak a megadott időszakban szabad tartózkodni. A gyűjtőnek az 5 cm-nél vékonyabb faanyagot mérhető állapotban, karók közé rakott sarangba (1 m x 1 m x 3,4 m = 1 m³) kell összeállítania. Az elszállítás előfeltétele a terület szakszerű kitakarítása (vágástéri melléktermék összerendezése vagy engedélyezett égetése), a faanyag hazvitele pedig csak a sikeres területátadás után kapott szállítójeggyel lehetséges.
Kiemelik: gyűjtés csak korlátozottan, a rendelkezésre álló gallymennyiség erejéig lehetséges.
Pilisi Parkerdő Zrt.
A Pilisi Parkerdő Zrt. területén a tűzifát és rőzsét is gyűjthetünk. A tűzifagyűjtéshez az illetékes erdészettől igényelt, névre szóló engedély szükséges, amellyel évente legfeljebb 20 m³ földön fekvő faanyag készíthető fel saját használatra. A gyűjtőnek személyesen kell megjelennie a kijelölt területen, a vételárat pedig az erdész által végzett mennyiségi és minőségi felmérés után, az adott erdészet díjszabása alapján kell megfizetni. Az elszállítás kizárólag hivatalos szállítójeggyel, a meghatározott határidőn belül lehetséges, ügyelve az előírt mennyiségű holtfa visszahagyására.
A rászorulók részére biztosított rőzsegyűjtés során csak az 5 cm-nél vékonyabb gallyak szedhetők az adott napra érvényes engedélyel. Ebben az esetben motorfűrész használata tilos, a gyűjtés és a mozgatás kizárólag kézi szerszámokkal és eszközökkel végezhető.
Élő fát mindkét esetben tilos kivágni, az engedélynek pedig a szállítás során is a gyűjtőnél kell lennie. A szabályok és a tudnivalók itt érthetők el.
Szombathelyi Erdészeti Zrt.
A Szombathelyi Erdészeti Zrt. által kezelt erdőterületeken is gyűjthető tűzifa, de nem ingyen, az árakról itt olvashatunk. Magánszemélyekn, önkormányzatok élhetnek a lehetőséggel, gyűjteni kizárólag saját szükségletre földön fekvő (jellemzően 5 cm-nél vékonyabb) ágfát lehet. (Önkormányzatok esetében a mennyiségről előzetesen megállapodnak.) A gyűjtés során az ágfát és a vágásterületen maradt 8 cm-nél vastagabb tűzifát külön kell válogatni. A kerületvezető erdész ezek mennyiségét külön veszi számba. A gyűjtött fa elszállítását a gyűjtő kizárólag a Szombathelyi Erdészeti Zrt. készletkezelőjének / kerületvezető erdészének jelenlétében, a vételár befizetését követően és az EUTR szabályoknak megfelelően kitöltött „Szállítójegy lakossági tűzifa szállításhoz” bizonylat birtokában végezheti.
Zalaerdő Zrt.
A gyűjtés feltétele a kerületvezető erdésszel kötött adásvételi szerződés, amelyet a munka során végig magánál kell tartania a gyűjtőnek. Kizárólag a földön fekvő, fakitermelés után maradt faanyag gyűjthető saját használatra (kereskedelmi forgalomba nem hozható). A munka végeztével az erdész felméri a mennyiséget (1 erdei köbméter itt 1x1x2 méteres sarangot jelent), a gyűjtő pedig az erről kapott jeggyel fizeti ki a vételárat az erdészet pénztárában. Az elszállítás csak előre egyeztetett időpontban, az erdész jelenlétében és a számla bemutatása után kapott szállítójeggyel történhet, vasárnap és ünnepnapokon azonban tilos a kiszállítás. A területet tisztán lehet elhagyni, vagyis szemét nem maradhat hátra. Aki megsérti a szabályokat, attól megvonják a gyűjtés lehetőségét. Árak:
| Választék | Nettó ker. ár | Bruttó ker. ár |
| Ft/m3 | Ft/m3 | |
| Vágástakarítás nélkül felkészített keménylombos tűzifa | 8 000 | 10 160 |
| Vágástakarítás nélkül felkészített lágylombos és fenyő tűzifa | 6 000 | 7 620 |
| Vágástakarítással, ill. tisztításból felkészített keménylombos tűzifa | 6 000 | 7 620 |
| Vágástakarítással felkészített lágylombos és fenyő tűzifa | 4 000 | 5 080 |
| Fafaj nélküli ágtuskó | 17 500 | 22 225 |



