A szakember elárulta: eddig kell etetni a madarakat

A téli madáretetés sokak számára szívet melengető tevékenység. Jó érzés látni, ahogy a kertbe érkező cinegék, verebek vagy vörösbegyek biztonságban lakmároznak a kihelyezett magokból. A szakértők azonban évek óta hangsúlyozzák, hogy nem mindegy az, hogy meddig kell etetni a madarakat. A rosszul időzített etetés akár komoly problémákat is okozhat.

Megnézzük, hogy miért annyira fontos az, hogy meddig etetjük a madarakat. Mik lehetnek a következményei annak, ha túl sokáig folytatjuk ezt a tevékenységet. És kitérünk a gyakorlati kérdésekre is.

Fából készült madáretető, ami úgy néz ki,m mint egy házikó, benne mafarak

Meddig kell etetni a madarakat?

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint a téli etetést március végéig, legkésőbb április elejéig kell befejezni. Amint a természet újra elegendő táplálékot kínál, a madaraknak vissza kell térniük a megszokott, természetes forrásokhoz. A túl hosszúra nyújtott etetés azt eredményezheti, hogy a madarak rászoknak az emberi segítségre, és kevésbé keresik fel a természetes táplálékot, ami hosszú távon gyengítheti az alkalmazkodóképességüket. Ha egyszer elkezdjük a téli etetést, azt folyamatosan kell végezni a hideg hónapokban. A madarak ugyanis számítanak a biztos táplálékforrásra, és ha hirtelen eltűnik, az veszélybe sodorhatja őket.

Miért fontos a megfelelő időzítés?

A kérdés, hogy meddig kell etetni a madarakat, nem csupán praktikus, hanem természetvédelmi szempontból is kulcsfontosságú. A tavasz közeledtével a madarak étrendje megváltozik: egyre több rovar, friss növényi rész és természetes táplálék válik elérhetővé. Ezek nem csak egészségesebbek számukra, hanem a fiókaneveléshez is nélkülözhetetlenek. Ha túl sokáig etetjük őket magokkal vagy faggyúgolyókkal, az késleltetheti ezt az átállást. A fiókák fejlődése pedig nagymértékben függ attól, hogy a szülők megfelelő, természetes táplálékot találnak-e számukra.

Hogyan hagyjuk abba az etetést?

Nincs szükség fokozatos csökkentésre. Amint tartósan enyhébbé válik az idő, egyszerűen elhagyható az etetés. A madarak gyorsan alkalmazkodnak, és hamar visszatérnek a természetes táplálékkereséshez.Az etetők tisztítása viszont fontos lépés. Érdemes alaposan fertőtleníteni és eltenni őket a következő szezonra. A higiénia kulcsfontosságú, hiszen a szennyezett etetők betegségeket terjeszthetnek.

madáretetőn ülő verebek csoportja
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Most csak fél áron: csapj le a legjobb heti hús akciókra

Ezen a héten a legjobb hús és hal akciók akár 54% kedvezménnyel is elérhetők, így érdemes előre tervezni a hétvégi menüt.

Nyakra-főre vásárolják a magyarok az infrapanelt, de tényleg megéri ezzel fűteni?

Gyors, modern és látványos, de az infrapanel fűtés hátrányai miatt nem biztos, hogy feltétlenül gazdaságos választás volna.

Darált hús és uborka akció a Lidlben: 70% kedvezmény!

Ezen a héten is elhoztuk a legjobb bolti akciókat, melyekkel akár féláron is betárazhatsz alapvető élelmiszerekből.

Egy zsák krumpliért eladná a jövőjét? Brutális összegekkel trükköznek a választás előtt!

A szavazatvásárlás régi trükk a választások előtt. Tudja meg, miért éri meg jobban az osztogatás a valódi reformoknál!

Csak beteg ne legyek! Katasztrófa, mennyi, ha a labor gyorsan kell

Nem megfizethetetlen, de ahhoz képest drága, hogy ingyen is hozzáférhetnénk.
Nyitólap
Kire szavazzak?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat