Nem minden akció, ami annak látszik: van, ami kamu akció
Nem minden akció, ami annak látszik. Van, ami kamu akció. Sajnos sokszor csak annak látszó kereskedői fogásról beszélhetünk leginkább. Kevesen tudják, de 2022 óta Magyarországon már szabályozzák az akciók feltételeit – pont a trükközések megakadályozása miatt.
Korábban egyáltalán nem számított ritkaságnak, hogy a kereskedők kamu akció módszerével éltek. A módszer roppant egyszerű volt. Az akció meghirdetése előtti nap megemelték az árat, mondjuk egy ezressel: 3999 forintról 4999 forintra, majd másnap már eredeti árként írták ki ezt, és akciósként a tulajdonképpeni eredeti vételárat.
Vagyis aki abban a hiszemben vásárolt meg valamit, hogy jó vásárt csinált, igazából nem, mert teljes árat fizetett érte. Tehát becsapták. Pont ezt megakadályozandó született az a szabály, hogy az akciós árat az akciót megelőző harminc nap legalacsonyabb árához képest kell kialakítani. Leegyszerűsítve az az ár, ami áthúzva szerepel az adott termék mellett, az számít kiinduló árnak. Mi vásárlók ugyan ezt nem tudjuk ellenőrizni, de megnyugtatásul azért tudjunk róla, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság gyakorlatilag folyamatosan ellenőrzi az üzleteket.
Kamu akció: nem minden arany, ami fénylik
Azzal is sokszor találkozhatunk, hogy egy-egy nagy állványra, vagy egyenesen a bolt kirakatába hatalmas számokkal ki van írva, hogy 70 százalék, és szinte alig észrevehető betűkkel diszkréten megbújik mellette az „-ig”. Nos, ez elvileg szabályos is lehet, bizonyos feltételek teljesítésülése mellett. De amikor közelebbről megnézzük egyenként az árakat, gyorsan kiderül: a legtöbb árucikk valójában csak 10–20%-kal olcsóbb az eredetinél. A másik tipikus jelenség, amikor a hatalmas kedvezmény elé alig láthatóan odabiggyesztik az „akár” szócskát. Persze mindenkinek a nagy árengedményen akad meg a szeme és sokszor elsiklik ezen. Ezt a becsalogató üzleti fogást is csak akkor alkalmazhatja egy kereskedő, ha az ott elhelyezett termékek minimum tíz százalékának valóban hetven százalékkal van mérsékelve az ára.
Magyarországon erre is részletszabályt kellett alkotni, mert szívesen alkalmazták kereskedők azt a trükköt, hogy néhány eleve olcsó terméket hozzátettek a jóval drágábbak közé, így kipipálva a szabályt. Például pár száz forintos zoknit a több tízezer forintos kabátokhoz.
Fogyasztóvédelmi kérdésekben is fordulhatsz a Hóvége ügyfélszolgálatához: ingyenes és két napon belül válaszolunk!
A másik, amivel sajnos gyakran találkozhatunk, hogy azt mondják, akciós árut nem cserélnek. Nem így van! A törvények szerint az akciós termékekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a teljesárúakra. Vagyis, ha hibás a termék, ugyanúgy kötelesek a boltok szó nélkül kicserélni, függetlenül attól, hogy olcsóbban jutottunk hozzá. Arra sem hivatkozhatnak, hogy véget ért az akció most már drágább ugyanaz, így ha ki kell cserélni, fizessük ki a különbséget. Ez sem állja meg a helyét! Ne üljünk fel az ilyen próbálkozásoknak. Azonnal kérjük el a vásárlók könyvét, és írjuk le, amit tapasztaltunk.
A webáruházak akciózására is hasonló szabályok vonatkoznak, vagyis ott is az akcióra hirdetett termék árát az előző harminc napban alkalmazott legalacsonyabb árhoz kell kialakítani. Itt annyival egyszerűbb a dolgunk, hogy az interneten talán könnyebben nyomon követhető az árak változása, illetve összehasonlítani is könnyebb a különböző webshopokat. Használjuk az árösszehasonlítókat, jó szolgálatot tesznek!



