Brutális összegbe fáj, ha mozgássérült parkolóban áll meg: ezért sem éri meg szabálytalankodni

Nagyon sürgős lenne a parkolás, de nem találunk üres helyet. Mennyire büntetnek mozgássérült helyen való parkolásért? – merülhet fel a kérdés. A válasz röviden: érdemesebb tovább keresgélni, mintsem belefutni egy ekkora bírságba.

Több dologtól is függ, hogy mennyire büntetnek mozgássérült helyen való parkolásért. Emlékezni fogunk a napra, az biztos.

Miben más egy mozgáskorlátozott parkoló?

A mozgáskorlátozottak számára kijelölt parkolóhelyek nemcsak azért léteznek, hogy a bejárathoz közel biztosítsanak helyet a mozgássérült sofőröknek vagy utasokat szállító járműveknek, hanem azért is, mert jóval szélesebbek a hagyományos parkolóhelyeknél, így könnyebb a járműből való ki- és beszállás. Míg a hétköznapi parkolóhelyek jóval szűkebbek, addig a mozgássérült parkolók legalább 3,6 méteres szélességűek. A KRESZ egyértelműen meghatározza, kik és milyen feltételek mellett használhatják ezeket a helyeket.

Mennyire büntetnek mozgássérült helyen való parkolásért?

A mozgáskorlátozottak részére kijelölt parkolóhelyet csak azok vehetik igénybe, akik érvényes, jól láthatóan kihelyezett igazolvánnyal rendelkeznek. Ide tartoznak maguk a mozgásukban akadályozott személyek, illetve azok a sofőrök is, akik ilyen igazolvánnyal rendelkező utast szállítanak. Az engedély nélküli használat nem csupán udvariatlanság, hanem jogsértés is. Így, hogy mennyire büntetnek mozgássérült helyen való parkolásért, két szemponttól is függ: helyszíni ellenőrzéskor 65 ezer forintos bírság szabható ki, feljelentést követően pedig akár 156 ezer forintra is megbüntethetnek.

További kérdéseid vannak a parkolásról? Keresd a Hóvége ügyfélszolgálatát, 2 nap alatt, ingyenesen válaszolunk!

Lehet vitatkozni azon, hogy a mozgássérült helyen való parkolás büntetése nem túl szigorú-e, de a számok magukért beszélnek. Amíg egy szűk utcában szabálytalanul megálló autó mindössze 10 ezer forintos bírságot kockáztat, addig a mozgáskorlátozottaknak fenntartott hely jogosulatlan elfoglalása akár 100 ezer forintos büntetést is vonhat maga után.

Van, amiért nem büntethetnek

Fontos tisztában lenni azzal, hogy a jogszabályok szerint kizárólag a tényleges várakozás, vagyis a parkolás minősül szabálysértésnek. Nem vonható felelősségre az, aki csak rövid időre áll meg egy helyen, például azért, hogy az utasa ki- vagy beszálljon. Éppen ezért érdemes élni a fellebbezés lehetőségével, ha például egy térfigyelő kamera felvétele alapján indulna eljárás, vagy ha a hatóság akkor próbálna intézkedni, amikor a sofőr a jármű mellett tartózkodik, és nem parkolási szándékkal állt meg.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Most akkor mennyivel emelkedik a nyugdíj? Sokan kérdezik, mutatjuk a válaszokat

Még meg sem alakult az új kormány, de már most rengetegen kérdezik.

Felmondási idő és végkielégítés kalkulátor a Hóvégén: ennyi pénzre számíthatsz, ha megválnak tőled

Használata gyors és egyszerű, mindössze négy adatot kell megadni.

Rézkilincs tisztítása házilag: ettől a módszertől sokáig ragyogni fog

Citrommal, sóval és egy vékony védőréteggel egyszerűen megoldható, és hosszabb ideig megőrzi a fényét.

45 évesen akarják lehúzni? Így vágj vissza az „unokázós” csalóknak!

Az unokázós csalás már a 40-eseket is megtalálja! Olvasd el Szilvia történetét, és tudd meg, hogyan vágj vissza a csalóknak stílusosan.

Sok autós nem tudja, ingyenes lesz a parkolás: mutatjuk, hol nem kell fizetni a hosszú hétvégén Budapesten

Budapest szempontjából nem a hétköznapi keretek között zajlik.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat