Metszés a fagyok előtt: meghálálják tavasszal a növények, ha ezt a munkát nem spórolod meg

Nem mindegy, milyen fáról van szó, milyen korú, és milyen az időjárás. Összeszedtünk minden fontos tudnivalót, hogy a metszés eredménye ne horror, hanem zsenge virágözön legyen.

Ahogy beköszönt a fagyosabb időszak, a kertben ugyan nyugalmi állapotba kerülnek a növények, mégsem áll meg az élet teljesen. A metszés ebben az időszakban (különösen novemberben) azért fontos, mert a növények már csökkentett ütemben működnek, így a sebet gyorsabban begyógyíthatják, és tavasszal frissebb, egészségesebb állapotban kezdhetik a növekedést. Másrészről ha kihagyod, akkor tavasszal zsúfoltabban és stresszesebben indulhat a metszés, ami növeli a betegség- és kártevőveszélyt egyaránt – illetve a növények regenerálódása is jelentősen lassabb lehet, hiszen le vannak terhelve tavaszi teendőikkel.

Mikor végezd el?

A novemberi metszés akkor ideális, amikor a növények már elkezdtek nyugalomba vonulni, de még nem fagyott be mélyen a talaj. A hozzáértők szerint ez jellemzően október végétől november közepéig tarthat, bár idén a fagyok később érkeznek. Fontos, hogy ellenőrizd a helyi időjárást – ha már tartósan fagypont alatt van a hőmérséklet, érdemes csak a legszükségesebb metszéseket elvégezni, illetve azt is figyelembe venni, hogy a kitett, még fiatalkorú növényeknél a nagy metszések fagy- és száradási kockázatot hordoznak.

Fogalmad sincs, mi az a mészelés? Fordulj kollégánkhoz az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon, két napon belül válaszolunk.

Mit metszzünk most?

A novemberi metszés során főként az alábbi növénycsoportokra érdemes fókuszálni:

  • Gyümölcsfák
    Haladjunk a korral. Érdemes tudni, hogy már nem alkalmazható minden fánál a régi, egyforma metszési mód. Az új módszer lényege, hogy a korona természetes formáját kell megtartani, nem pedig mindenáron szabályos gömböt vagy kúpot kialakítani szegény fán. A cél az, hogy a fa szerkezete légies maradjon, és a napfény minél mélyebbre jusson a lombkoronába. A nagy, hirtelen visszavágások helyett több, kisebb, fokozatos beavatkozás javasolt.
  • Díszfák és cserjék
    Az olyan növényeknél, amelyek most nyugalomba vonulnak, le lehet vágni a száraz, beteg vagy kereszteződő ágakat, ezzel megelőzve a betegségek továbbterjedését.
  • Lombhullatók
    A nagyobb metszést most végezve tavasszal kevesebb stressz éri őket, és könnyebben tudnak új hajtásokat indítani útjukra.

Itt most megállnék egy fontos megjegyzésre: nem minden növényt szerencsés ősszel metszeni. Olyan fajokat, amelyek érzékenyek a hidegre (pl. barackfélék), csak tavasszal szabad. Mindig nézzünk utána az adott metszésre váró fának, hogy szabad-e egyáltalán.

Hogyan csináljuk?

A metszés megkezdése előtt mindig vizsgáld meg alaposan a növényt. Nézd meg, vannak-e rajta korábban metszett, beteg vagy fagykárt szenvedett ágak, amelyeket el kell távolítani. Mielőtt hozzálátnál, tisztítsd meg a metszőollót, mert a kórokozók könnyen terjedhetnek a szerszámokon keresztül ágról ágra. Ezután vágd vissza a száraz, törött, keresztbe ágazó, illetve belülre növő hajtásokat, hogy javuljon a fény és levegő bejutása a korona belsejébe. Ügyelj a metszés arányára: a fiatal növényeken kisebb, az idősebb fákon határozottabb, de semmi esetben sem radikális visszavágás javasolt. A munka végeztével gondoskodj a növény téli védelméről is, különösen a fiatal példányoknál fontos a tápanyagpótlás, a talajtakarás, valamint a fény- és esetleg hóvédelem biztosítása.

Mészlés, avagy a metszés testvére

Jöjjön a mészlés. Az őszi metszést érdemes ezzel folytatni, fatörzsmeszeléssel kiegészíteni. Ez a lépés nem pusztán esztétikai: a mészréteg védi a fatörzset a téli napsütés okozta hőingadozástól, s megelőzi a kéregrepedéseket, amelyek mentén a fagy vagy a kórokozók bejuthatnak. A meszelés ráadásul visszaveri a napfényt, így a fa kérge nappal kevésbé melegszik fel, éjjel pedig nem hűl le annyira drasztikusan, így csökkentve a kéregleválás esélyét is. 

Összefoglalva a kerülendő hibák

Ne vágj vissza túl sokat egyszerre, mert ezzel a növény fagyérzékenyebbé válhat, és ne metssz olyan fajtát sem, amely még nem vonult teljesen nyugalmi állapotba. A régi, drasztikus metszési módokat pedig felejtsd el. A munka után mindig gondoskodj a megfelelő védelemről is: takard be a növényt, kezeld le a vágási felületeket sebkezelővel, és ha fákról van szó, ne feledkezz meg a fatörzsmeszelés alkalmazásáról sem. A most elvégzett munka tavasszal többszörösen visszaadja magát.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Megvannak a dátumok! Ekkor utalják a családi pótlékot 2026-ban, hónapról hónapra mutatjuk

A Kincstár nemrégiben tette közzé, pontosan mikor utalják a családi pótlékot 2026-ban, mutatjuk a dátumokat.

Egyszeri segély nyugdíjasoknak 2026-ban: most kell igényelni, mert szűkös a keret

A rendszer csak a rászorulók töredékének tud segíteni - éppen ezért kell az igénylést minél hamarabb elintézni.

Meddig áll el a halászlé a hűtőben? Ennyi idő után már veszélyes megenni

Csak rövid ideig fogyasztható biztonsággal az ünnepi halászlé.

1 evőkanál a hűtő aljába és vége a büdösnek: friss és tisztaság illat pillanatok alatt

A büdös hűtő ellen nem szükségesek a speciális csodaszerek, azonban egy-két házi praktika kihagyhatatlan, ha biztos megoldást keresünk.

Így a legolcsóbb utazni: a legjobb Volánbusz-kedvezmények, amit megéri kihasználni

Már mindenki díjmentesen utazhat, aki betöltötte a 65. életévét, 65 év alatti nyugdíjas vagy még nem múlt el 14 éves.

Bonus-malus: így nullázza le magát sok autós teljesen feleslegesen

Azt mindenki tudja, hogy ha kárt okoz, ugrik a bónusz, de azt már kevesebben tudják, hogy másként is el lehet bukni.