Ez az utolsó határidő, hogy mozgóurnát kérjen: egyszerű, így intézze el gyorsan

Április 12-én szavazzunk arról, hogy ki kormányozza Magyarországot a következő négy évben. Ha valamilyen okból valaki nem képes megjelenni a számára kijelölt szavazókörben, akkor sem kell lemondania a voksolásról: élhet az átjelentkezés lehetőségével, illetve indokolt esetben mozgóurnát is kérhet. Mutatjuk, milyen feltételekkel, meddig lehet ezeket elintézni és hol található az átjelentkezési, valamint mozgóurna kérelem (nyomtatvány).

Alig több mint 2 hét múlva ismért a szavazóurnák elé járulunk. Mindenkit arra szeretnénk biztatni, éljen szavazati jogával, menjen el voksolni és húzza be az X-et arra, aki leginkább képviseli. A részvételt mindenkinek ajánljuk, hiszen még annak is van ideje megismerni a pártok programjait, nézeteit, az ország jövőjére vonatkozó terveit, aki eddig nem követte a közéletet. Ebben egy kicsit mi is tudunk segíteni: nemrégiben elkészült a Hóvége Kire szavazzak? kalkulátora. Egy online kitölthető kérdőívről van szó, a kérdéseket a legolvasottabb cikkeink, a válaszokat a pártprogramok és az ismert intézkedések alapján állítottuk össze. A Kire szavazzak? itt érhető el.

Amellett is elkötelezettek vagyunk, hogy mindenkinek legyen esélye szavazni, még akkor is, ha egészségügyi állapota, egyéb elfoglaltsága miatt nem tud megjelenni a számára eredetileg kijelölt helyen. Korábban cikkünkben már részletesen írtunk az átjelentkezésről, most csak röviden összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.

Átjelentkezési kérelem

Alapvetően mindenki a saját településén, a lakcíme szerinti szavazókörben adhatja le voksát. Aki másik szavazókörben kíván szavazni, annak egy átjelentkezési kérelmet kell beadnia. Erre legkésőbb 2026. április 2-án 16 óráig van lehetőség. Az átjelentkezés online, Ügyfélkapu+ vagy DÁP használatával intézhető el, illetve személyesen (vagy meghatalmazott útján) a helyi választási irodában.

Az ügyintézés online innen indítható.

Mozgóurna kérelem, nyomtatvány

Aki egészségi állapota vagy fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt nem tud elmenni a szavazóhelyiségbe, hogy ott adja le a szavazatát, mozgóurnát kérhet.

Aki olyan címre kér mozgóurnát,

  • amely nem abban a szavazókörben található, amelynek névjegyzékében szerepel, illetve
  • olyan címre kér mozgóurnát, amely nem azon a településen található, amelynek névjegyzékében szerepel (időközi önkormányzati választás, helyi népszavazás kivételével),

akkor a mozgóurna iránti kérelmet egyben átjelentkezési kérelemnek is kell tekinteni.

A mozgóurna igényléséhez kérelmet kell benyújtani, amit lehet elektronikus úton, személyesen, kézbesítési meghatalmazott útján és postán is. A legegyszerűbb ebben az esetben az elektronikus ügyintézés: ezt a www.magyarorszag.hu-n található ‘Mozgóurna igénylése az európai parlamenti, a helyi önkormányzati, a nemzetiségi önkormányzati általános választáson, az időközi helyi önkormányzati választáson, a helyi népszavazáson’ menüponton keresztül tehetjük meg.

Igénylési határidők

Online:

  • ügyfélkapus azonosítás nélkül: 2026. április 9-én 16.00 óráig nyújtható be a Nemzeti Választási Irodához.
  • ügyfélkapus azonosítással: 2026. április 12-én 12.00 óráig nyújtható be.

Ha kérdésed van a választással kapcsolatban, ügyfélszolgálatunk ingyen és gyorsan megválaszolja!

Személyesen:

  • A kérelem legkésőbb 2026. április 10-én 16.00 óráig nyújtható be a helyi választási irodához.

Postán:

  • A mozgóurna kérelemnek 2026. április 9-én 16.00 óráig kell megérkeznie a helyi választási irodához.

Ha a kérelem egyben átjelentkezés, annak legkésőbb 2026. április 2-án 16.00 óráig meg kell érkeznie a választási irodához.

Mi van, ha aznap üt be a baj?

Április 12-én, a szavazás napján legkésőbb 12 óráig a szavazás helyszínén, közvetlenül a szavazatszámláló bizottságtól is igényelhető mozgóurna. Erre akkor lehet szükség, ha a választópolgár aznap olyan váratlan helyzetbe kerül, hogy nem tud elmenni a szavazókörbe. A kérelmet ilyenkor kétféleképpen lehet eljuttatni a bizottsághoz:

    • hivatalos kézbesítési meghatalmazott útján, vagy
    • egy egyszerű kézbesítő (például egy hozzátartozó vagy más személy) segítségével. A kézbesítőnek a kérelem leadásához nincs szüksége külön meghatalmazásra.

    Napi Spúrtipp
    Hóvége Ügyfélszolgálat

    „Gyerekkoromban a 30 fok már csoda volt!” – Sokkoló tény derült ki, hétszer gyorsabban sülünk meg, mint a nyugatiak

    Sokkoló adatot közölt a meteorológus! Az időjárás kánikula Magyarország területén hétszer gyorsabban melegszik, mint Nyugat-Európában. 42 fok is jöhet!

    Sok nyugdíjas nem tud róla: így jár a kedvezményes fürdőbelépő

    A jelképes árú belépőktől a nagyobb spórolást jelentő bérletekig.

    Kihasznált a főnököm, megsérültem: kihez fordulhatok, hogy kártérítést kapjak?

    A munkaköri leíráson kívüli feladatok nem minden esetben jogellenesek, de ha ezek miatt sérülsz meg, akár baleseti ellátásra és munkáltatói kártérítésre is jogosult lehetsz.

    Hosszú ideig friss marad az esővíz, ha így gyűjtöd: nem poshad be és a szúnyogok se petéznek bele

    Konkrét példán keresztül mutatjuk, hogy az esővízgyűjtés házilag milyen módszerrel a leghatékonyabb és mekkora tároló szükséges egy átlagos család vízellátáshoz.

    Hiába sikeres a forgalmi vizsga, a rendőr így is megbüntethet: ennyi idő, amíg tényleg vezethetsz

    Mutatjuk, mennyi idő alatt készül el a jogosítvány, s mikortól ülhetsz ténylegesen a volán mögé.

    Magyar tájszavak kvíze: csak minden tizedik magyar tudja hibátlanul kitölteni

    Magyar tájszavak kvíze: ezt csak minden tizedik magyar tudja hibátlanul kitölteni. Te köztük...
    Nyitólap
    Mikor utalják?
    Ügyfélszolgálat
    Hírlevél

    ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
    Ügyfélszolgálat