Kicsírázott a fokhagyma? Így ültesd el a cserépben és a kiskertben, hogy szépen növekedjen

Kicsírázott fokhagyma ültetése egyszerűen: így ültesd el cserépben és így a kiskertben, hogy szépen növekedjen.

Bárkivel előfordulhat, hogy a konyhaszekrény aljában ottfelejti a fokhagymát, ami jól kicsírázik (erről mémek is vannak), és olyankor már nem igazán lehet megenni.

Kidobni viszont nem érdemes, mert cserépbe vagy a kiskertbe ültetve bizony szépen megnő és el lehet fogyasztani. A fokhagyma egyébként rengeteg mindenre felhasználható, egészséges és finom is.

Néhány egyszerű tanácsot mondunk ebben a cikkben, hogyan érdemes elültetni ezt a remek fűszernövényt.

A kicsírázott fokhagyma ültetése cserépbe

Először is válassz egy megfelelő méretű cserepet, nem kell nagy legyen, de ha több fokhagymát ültetsz bele, legyen köztük 4-5 centiméternyi hely. Fontos: a cserép alján legyen vízelvezető nyílás. Töltsd meg virágfölddel a cserepet úgy, hogy 3 cm legyen a hely a pereméig. Helyezd a kicsírázott fokhagymát a föld tetejére, a csírával felfelé, majd nyomd bele a földbe, hogy a csíra picit kilógjon. Ezután egy vékony réteg földdel fedd be a fokhagymákat! A cserepet napos helyre tedd, például déli ablakba a párkányra, és locsold rendszeresen, hogy picit mindig nedves legyen a földje! Körülbelül 2 hét alatt már szépen megnő, és ilyenkor a szárát már fel is használhatjuk.

További kérdésed van a főzéssel vagy az ültetéssel kapcsolatban? Nyugodtan fordulj ingyenesen elérhető, gyors ügyfélszolgálatunkhoz!

A kicsírázott fokhagyma ültetése kiskertben

Ha kertben szeretnéd nevelni a fokhagymát, akkor kicsit máshogy kell eljárni. A kicsírázott fokhagymát általában ősszel (szeptember és november között) érdemes a kertbe ültetni, hogy tavasszal korán gyökerezni kezdjen és szép, erőteljesen növekedjen. Mindenképp napos helyre érdemes ültetni. Hasonlóan kell eljárni, mint a cserép esetében, tehát 2-3 centiméter mélyre kell ledugni a fokhagymát, majd földdel betakarni. Télen nem kell locsolni, de amint melegedni kezd az idő, és már éjjel sem fagy, akkor érdemes elkezdeni. Ha nincs elég eső, folyamatosan locsolni kell, hogy mindig kissé nedves legyen a földje.

A fokhagymát többféleképpen fogyaszthatjuk: nemcsak a gerezdek ehetők, de a zsenge szár is használható, nagyjából ugyanolyan sokoldalúan, mint a medvehagyma vagy a snidling.

Egész fokhagymák és fokhagyma gerezdek láthatóak egy asztalon.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Satnyul és sárgul a tölcsérjázmin levele? A téli gondozásnál ezt az 5 dolgot rontják el a legtöbben

A tölcsérjázmin - elegánsabb nevén mandevilla - egy örökzöld, melegkedvelő növény, amely Magyarországon...

Immunerősítő bomba házilag: 3 recept, amihez csak néhány hozzávaló kell

Immunerősítő ital házilag, filléres hozzávalókból? Mutatunk három egyszerű receptet almával, céklával, répával és kefirrel, amelyek pillanatok alatt elkészülnek.

Éjjel felébred és csuromvizes a pólója? Férfiaknál több oka is lehet az éjszakai verejtékezésnek

Az izzadást a legtöbb esetben hétköznapi dolgok okozzák. Ha baj van, egyéb tünetek is társulnak az izzadás mellé.

Autó a családban: mikor elég a kölcsönadás, és mikor kell üzembentartói szerződést írni?

A gépjármű üzembentartói szerződés családon belül akkor kell, ha az autó használata mellett az üzembentartói jogot is át szeretnénk adni.

Bankkártyával fizet külföldön? Erre az egy dologra figyeljen, hogy ne fizessen rá

Bankkártyás fizetés külföldön: egyetlen gombnyomáson is múlhat, mennyit fizet a vásárlásért.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat