Így juthatsz olcsóbban lakásbiztosításhoz, nem kell megvárni a szerződés végét: több tízezret spórolhatsz

Sokan úgy gondolják, hogy a lakásbiztosítási szerződés megkötése után nincs lehetőség a váltásra vagy a díj csökkentésére a szerződés lejárta előtt. Azonban az immár . Cikkünkben mutatjuk, hogyan juthatunk olcsóbb lakásbiztosításhoz anélkül, hogy megvárnánk a jelenlegi lakásbiztosítás szerződésünk lejáratát.
Miért érdemes felülvizsgálni a lakásbiztosítást?
A biztosítók folyamatosan versenyeznek az ügyfelekért, így újabb és kedvezőbb ajánlatok jelennek meg a piacon a lakásbiztosítási kampány ideje alatt. A kampány március 1-jétől a hónap végéig tart, azonban érdemes kivárni, mert az árversenynek köszönhetően még az utolsó pillatanban is lehet számítani díjváltoztatásokra. Ha már évek óta ugyanannál a biztosítónál van a szerződésünk, könnyen előfordulhat, hogy jelentősen magasabb díjat fizetünk, mint amennyit egy új szerződéssel kellene fizetnünk ugyanazért a szolgáltatásért. Éppen ezért érdemes ellenőrizni a kampányidőszakban a biztosítási feltételeket és árakat, hogy számunkra a legjövedelmezőbb lakásbiztosítást megtaláljuk.
Hogyan tudunk olcsóbban biztosítást kötni?
Várjunk a döntéssel
Március első napjaiban még nem érdemes elköteleződnünk egy biztosító mellett, mert a társaságok figyelik egymás ajánlatait, és ha úgy látják, hogy túl drágán kínálják a biztosításukat, módosíthatnak a díjaikon. A végleges árak feltehetően csak március második felére alakulnak ki, ezért érdemes kivárnunk a döntéssel.
Online összehasonlító oldalak használata
A különböző biztosítók ajánlatai között hatalmas eltérések lehetnek: egyes biztosítások akár 76 ezer forinttal is olcsóbbak lehetnek másoknál. Az online alkuszportálokon (például Netrisk) gyorsan és könnyen összehasonlíthatjuk a díjakat és a fedezeteket.
Ha egyedül nem megy: az alkuszok szerepe a biztosítóváltásban
Ha nem boldogulunk az online kalkulátorokkal, akkor kérhetünk segítséget biztosítási alkuszoktól is. Ők független szakértők, akik az ügyfél érdekeit képviselik, és segítenek megtalálni a legkedvezőbb lakásbiztosítási ajánlatot. Az alkuszok összehasonlítják a különböző biztosítók ajánlatait (biztosítási díj, fedezet, önrész stb.), és figyelembe veszik az egyedi igényeket is. Mivel közvetlen kapcsolatban állnak a biztosítótársaságokkal, gyakran olyan kedvezményeket is elérhetnek, amelyeket egyéni ügyfélként nehezebb lenne megszerezni.
Ne csak az árat figyeljük, hanem a fedezetet is
Bár elsődleges célunk, hogy olcsóbb biztosítást találjunk, figyeljünk arra is, hogy az új szerződés ne tartalmazzon kevesebb fedezetet, mint a régi. Ez az alulbiztosítottság. A meglévő 3,26 millió lakásbiztosítás közül a 20%-a még mindig alulbiztosítottnak számít. Az alulbiztosítás úgy fordulhat elő, hogy az egyes biztosítók olcsóbb díjat kínálhatnak úgy, hogy közben csökkentik a kártérítési limiteket vagy bizonyos károkra egyáltalán nem nyújtanak fedezetet.

Tárgyaljunk a meglévő biztosítónkkal
Ha nem akarunk váltani, akkor is érdemes felkeresnünk a meglévő biztosítónkat, mert sok esetben jobbra cserélhetjük a szerződésünket anélkül, hogy elhagynánk a társaságot. A tavalyi adatok szerint az emberek 14%-a a saját biztosítójánál kapott kedvezőbb ajánlatot.
Frissítsük a szerződésünket
Ha több mint 5-10 éve kötöttük a lakásbiztosításunkat, nagy eséllyel alulbiztosítottak vagyunk. Az építőanyagok és a munkadíjak jelentősen drágultak az elmúlt években, így egy régi biztosítás már nem feltétlenül fedezi a jelenlegi helyreállítási költségeket. A biztosítók pedig egyre kedvezőbb díjakat kínálnak az új szerződésekre, így akár ugyanannál a társaságnál is olcsóbban juthatunk jobb biztosításhoz.
Ha további kérdése van a lakásbiztosítás váltással kapcsolatosan, keresse nyugodtan ingyenesen elérhető ügyfélszolgálatunkat!
Ha a cascóhoz hasonló biztosítást választunk, akkor figyeljünk az önrész mértékére
Ha önrészes biztosítást választunk, azzal csökkenthetjük a havi díjat, de kár esetén nekünk kell fizetnünk a kár egy részét. Minél magasabb az önrész, annál olcsóbb a biztosítás, de ha túl nagy önrészt vállalunk, egy váratlan kár esetén kellemetlen meglepetés érhet minket anyagilag. Érdemes egyensúlyt találni az alacsonyabb havi díj és a vállalható önrész között.

A hűségidős szerződéseket érdemes átgondolni
Egyes biztosítók kedvezményt adnak, ha több évre elköteleződünk náluk, de ha idő előtt váltanánk, vissza kell fizetnünk a kapott kedvezményt. Az MNB ajánlása szerint a hűségidő maximum 3 év lehet. Fontos, hogy tisztában legyünk a feltételekkel, mielőtt aláírunk egy ilyen szerződést.
Határidők betartása
Ha biztosítót váltunk, ügyeljünk arra, hogy a régi biztosításunk díját április 30-ig rendezzük, különben a felmondásunk nem lesz érvényes. Az új szerződés május 1-jétől lép életbe, így nem maradunk biztosítás nélkül. Ha lakáshitelhez kötött biztosításunk van, akkor különösen fontos az új szerződés időben történő megkötése, mert ha az ingatlan 30 napon túl biztosítás nélkül marad, akkor a bank akár fel is mondhatja a hitelszerződést.